KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Független Kisgazdapárt állásfoglalása a vasfüggönyös határzárról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kisgazda logo 

Álláspontunkat az alábbiakra alapozzuk:

1.     Mi az, amit nem tudunk:

–         Nem tudjuk, hogy (még) hányan jönnének,- vélhetően rengetegen. Munkanélküli így is bőven sok van, a megélhetésért való küzdelemben minden bér alá mennének a szerencsétlenek, – ezzel a magyar szegények még szegényebbek lennének.

–         Nem tudjuk, hogy akik jönnek, milyen egészségügyi veszélyeket hordoznak, olyan afrikai országból is érkeznek, ahol például az AIDS a lakosság közel 40 %-át sújtja. A „rekorder”  Nigéria, ahol csak az AIDS fertőzöttek lélekszáma: 3 millió 500 ezer.

–         Nem tudjuk, hogy milyen kulturális szinten vannak, akarnak – e integrálódni, vagy csak megélni szeretnének.

 2.     Mi az, amit tudunk:

–         Elvi alapon semmiféle drótkerítést, „vasfüggönyt” nem szeretünk.

–         Együttérzünk minden politikai menekülttel, aki valóban az, s nagyon sajnálunk mindenkit, aki jobb megélhetésért vándorol ki hazájából. (Leginkább magyar kivándorlóinkat sajnáljuk!!!)

 

Álláspontunk:

1.     A magyar kormány minél hamarabb húzza fel a szerb határon a határzárat.

2.     A magyar kormány javasolja: az Európai Parlament hozzon határozatot, hogy a különböző afrikai országok menekültjeit (politikait és gazdaságit is) azok az európai – és amerikai!!!- államok fogadják be, amelyek „annak idején” ezeket az országokat gyarmatosították!

Ezeknek a szerencsétleneknek a szegénységéért elsősorban ők okolhatók, mert nemcsak az egyes országok természeti kincseit sajátították ki, hanem az emberéleteket is.

Akik darabszámra, „kilóra” adták, vették a mai menekültek hetedíziglen visszafejthető őseit, a gyarmatosítás következményeinek áldozataival járó felelősséget ne varrják olyan országok nyakába, akiknek ehhez semmi közük!

 

http://fkgp.hu/

Ez is érdekelheti:  BRICS: Tények és tervek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “A Független Kisgazdapárt állásfoglalása a vasfüggönyös határzárról

  1. A 2. pontban javasoltak igazak, éppen ezért nem teljesítenék. Viszont az összes tehetséges, magyar nemzetközi jogászt fel kell kérni, hogy megfelelően tudják védeni hazánkat a sok álságos, némely 8 elemis EU-s hazardőrrel szemben.

  2. Lehet, hogy én is kisgazda vagyok, csak eddig nem tudtam róla, vagy a kisgazdáknak is ugyan az az álláspontja mint nekem?

  3. A hátterét kell vizsgálni a történetnek.
    Kik üldözték el az otthonukból a menekülteket és kik súgták meg nekik,hogy hova menjenek.
    Egyébként pedig hazánk nincs abban a helyzetben,hogy menekülteket tartson el amíg az ország lakóinak egy harmada éhezik.
    H.B.
    „Kardom meg fog jelenni az égben és le fog jönni Edomba, hogy megbuktassa azt az elátkozott fajt”
    „Mert eljött az Úr bosszújának napja, és a Cion problémája megoldásának az éve” Ézsaiás, 34. fejezet, 5, 8 , Moffat A.V.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük