KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Fővárosi Közgyűlés feloszlatását kérik a papírhajókat eregető főpolgármestertől

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Együtt szemetelte tele Karácsony Tóth Csabával a kitisztított Rákos-patakot

A fővárosi közgyűlés feloszlatását kéri a Fővárosi Közgyűlés november 24-i ülésén Karácsony Gergely főpolgármestertől a közérdeklődésre számot tartó ügyekben tett bejelentéseiről ismert Tényi István.

A közérdekű bejelentésében Tényi arról ír, hogy az utóbbi időben számos hír jelent meg arról, hogy a főváros csődközeli állapotba került, a Városházát eladnák, illetve egyéb, az önkormányzatot érintő gyanús ingatlanügyletek kerültek napvilágra. „A Főváros, illetve a Fővárosi Önkormányzat működésének ellehetetlenülése a városvezetés iránti bizalom megrendülése miatt következhet be. Ebben a helyzetben mind politikailag, mind jogilag a fővárosi közgyűlés feloszlásának kimondása lehet megoldás” – írja a bejelentő, hozzátéve: „A bizalom gyalog érkezik és lóháton távozik, azaz sokkal gyorsabban lehet lerombolni, mint felépíteni”. Tényi idézi Francis Fukuyama amerikai filozófust és közgazdászt is, aki szerint ha egy politikus elveszíti a nép bizalmát, akkor a rendszer talál a helyére valaki mást.

A fővárosi közgyűlés feloszlásának kimondásához az önkormányzati képviselők négyötödének igen szavazata, valamint a főváros lakosságszámának legalább négyötödét kitevő lakosságszámú fővárosi kerületek polgármestereinek igen szavazata szükséges.

Közben Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében a Rákos-patak egy rövid szakaszának revitalizációjával büszkélkedik. A csatornává alakított patak zuglói, a Mogyoródi út és az Egressy út közötti szakaszát adta át a korábban a kerületet vezető Karácsony Horváth Csaba polgármesterrel közösen. A közösségi oldalra feltöltött képek szerint  a környezetvédelmet úton-útfélen hangsúlyozó főpolgármester boldogan eregetett papírhajókat a kitisztított mederben a korrupcióval vádolt MSZP-s Tóth Csabával. Mint ismert, korábban egy kiszivárgott felvételen Karácsony Gergely is a zuglói szocialisták korruptságáról beszélt.

Sőt, most már nyugodtan lehet gengszternek is nevezni Karácsony papírhajókázós szövetségesét, legalább is ennek kapcsán osztotta meg örömét Fekete- Győr András a közösségi oldalán. A Momentum leváltott elnöke posztjában úgy fogalmaz: „Tóth Csabát még tavaly októberben neveztem nevén, vagyis “gengszternek” a Szabad Európa Rádiónak adott interjúmban, miután szóba került a megszámlálhatatlan zűrös ügybe keveredett szocialista képviselő. Akkor is elmondtam: az ellenzéknek meg kell tisztulnia, ehhez pedig a Tóth Csabához hasonló politikusoktól meg kell szabadulnunk. A bíróság már elsőfokon megállapította, hogy jogosan neveztem Tóth Csabát gengszternek és ezt az álláspontot fogadta el a másodfokon eljáró bírói fórum is, aminek határozatát a minap kaptam kézhez.”

Ez is érdekelheti:  Feljelentés lett a Magyar Péter féle tüntetésből

BARANYAI GÁBOR

Forrás: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Karácsony Gergely és Tóth Csaba papírhajókat eregetnek (Facebook/Karácsony Gergely)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük