KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A foci VB kapcsán: Amit Katarról érdemes tudni…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Most nem megyünk bele Katar történelmi múltjába és az ország fejlődéstörténetébe, inkább pillantsunk bele egy kicsit a jelenébe

A Hamász vezetői [akik Dohába költöztek], Katart használják bázisként Izrael megsemmisítésére. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem zavarja Katar uralkodóit, de nyugati szövetségeseit sem, beleértve az Egyesült Államokat is.

Ez ugyanaz a Katar, amelynek vezetői azt állítják, hogy elítélnek minden terrorcselekményt, erőszakot és szélsőséget. Ugyanakkor finoman szólva is különös, hogy az Izrael ellen több ezer terrortámadást végrehajtó palesztin csoport vezetésének otthont adó régió is a terrorizmus és a szélsőségesek felszámolásában kíván segíteni Katarnak.

Az is különös, hogy Katar továbbra is dollármilliókat önt a Gázai övezetbe, ezzel felbátorítva a Hamászt, amelynek vezetői és chartája az erőszakot támogatja, és Izrael elpusztítására szólít fel.

Haniyeh nem az egyetlen Hamász-vezér, aki Katar védelme alatt él. Számos más Hamász-vezér, köztük Khaled Mashaal, Hussam Badran, Izzat al-Rishek és Sami Khater is az Öböl-menti államba költöztette adminisztrációs központját és természetesen ott is élnek.

A Hamász-vezetők és családjaik befogadásán túl Katar dollármilliókat adott a Hamász által uralt Gázai övezetben élő palesztinoknak. A katari segélyek közvetve segítik a Hamászt a hatalom megtartásában Gázában. Katar az adományaival a Hamászt a Gázai övezetben lényegében kitartja, az ott élő palesztinok életkörülményeivel ugyanakkor nem törődik, ehelyett erőforrásait és energiáit Izrael folyamatos támadására használja, kiszolgáló alagutakat épít, fegyvereket vásárol, saját készítésű rakétákra fordítja ezeket az összegeket, hogy előkészítse Izrael elpusztítását, miközben állandósítja a terrorfenyegetést.

A Hamász vezetőit gyakran kritizálták palesztinok és más arabok is, amiért kényelmes életet élnek Katarban, miközben a Gázai övezetben élő embereiket arra szólítják fel, hogy folytassák a dzsihádot (szent háborút) Izrael ellen.

Katar azonban láthatóan mit sem törődik a hétköznapi palesztinok érdekeivel, például gazdaságuk fellendítésével és életkörülményeik javításával. Egy dolog lényeges a számára, hogy támogassa a Hamász vezetőket, hogy ez a szervezet legyen a muszlimok számára a palesztin „ellenállás” központi szervezete, az Izrael elleni fegyveres harcban.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Youssef Qaradawit, aki ugyan 2022 szeptemberében meghalt, és nyíltan támogatta a terrorizmust és a lázító retorikát, a katariak mindig is vendégül látták, akárcsak számos követőjét, valamint a Hamász vezetőit – ezzel az emírséget a globális dzsihád és terrorizmus terjesztésének központjává téve.

Ez a káros szerep arra kényszerített 2017-ben négy arab országot – Szaúd-Arábiát, az Egyesült Arab Emirátusokat, Bahreint és Egyiptomot –, hogy megszakítsa diplomáciai kapcsolatait Katarral. A négy ország emellett kitiltotta a katari állampolgárokat, és lezárta minden határát Katar előtt.

A szaúdiak azzal vádolták Katart, hogy „különböző terrorista és felekezeti csoportokat támogatott, amelyek célja a régió destabilizálása. Ezek közé tartozik a Muszlim Testvériség csoport, a Daesh (ISIS) és az Al-Kaida.

Katar régóta ad otthont a legnagyobb amerikai légibázisnak a Közel-Keleten, de Katar nem az amerikaiak iránti szeretetből ad otthont a bázisnak. Ez inkább egy módja annak, hogy elvonja a figyelmet a Muszlim Testvériség és más szélsőséges csoportok támogatásáról.

Katar akár arról is meggyőzhetett volna néhány amerikait, hogy szívességet tesz az Egyesült Államoknak azzal, hogy engedélyezi a légibázis jelenlétét. Milyen kényelmes lehet tehát a terrorizmus exportálása úgy, hogy közben az Egyesült Államok hadseregének védelmét élvezi ez a kicsiny államocska.

Katar azonban nem barátja az Egyesült Államoknak vagy arab szövetségeseinek. Valójában az, hogy Katar támogatja a globális dzsihádot, továbbra is nagyon sok arabot heves aggodalommal tölt el, akik azt kérdezik, mikor ébred fel az Egyesült Államok, és figyel fel arra, hogy a katariak miként használták fel vagyonukat megvesztegetésekre  az Egyesült Államokban.

Amíg Katar továbbra is finanszírozza és vendégül látja a Hamász vezetését, és amíg továbbra is az Al-Dzsazírát használja a dzsihád és a szélsőségesség ösztönzésére, a világbajnokságon kívül az emírség egyetlen valódi, sikeres játéka az amerikaiak megtévesztéséről szól.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

 

Kiemelt kép: Darko Bandic / Associated Press

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük