KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Fidesz szánalmas „reálpolitikája”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Taktikát váltott a legnagyobb ellenzéki párt. A Jobbikot eddig elhanyagolható tényezőként kezelte, leszélsőségezte, de ez nem jött be. Az sem, hogy a radikális nemzeti pártot az MSZP szüleményének kívánta feltüntetni. Elkerülhetetlenné vált a szellemi szembeszállás, ami azonban legfeljebb sajnálatra méltónak sikeredett.

Az új trendet jelzi, hogy az Echo TV kedd este egy egész programot szánt a Jobbik szellemi megsemmisítésére. A Bencsik András és Kerényi Imre által vezetett műsor a reálpolitika kívánalmai felől közelítette meg a problémát. A néző azt várta volna el, hogy a vita résztvevői górcső alá veszik a Jobbik programjának legalább néhány lényeges pontját, ehelyett csak durva általánosítások hangzottak el a Jobbik éretlenségéről, veszélyes mivoltáról. Viszont – s ez nagyon érdekes – sok mindent megtudtunk a Fidesz eddig így sosem hangoztatott „reálpolitikájáról”. Bencsik többször hangsúlyozta, hogy egy olyan párt, amely nem hajlandó tudomásul venni a politizálásra adott nemzetközi kereteket, bukásra van ítélve. Szerinte, aki szembeszáll „a nemzetközi zsidó nagytőkével” az éretlen és semmi eséllyel nem rendelkezik, nagyon gyorsan kiderülne, hogy ki az erősebb. Magyarország mai helyzetét többször összehasonlította Bethlen Gábor Erdélyével, és egyenlőségjelet tett a nagy fejedelem és Orbán Viktor közé.

Az állítás első fele még nagyjából megállja a helyét, bár ha van nemzeti történelem, ami csak üdvtörténeti kategóriákban érthető meg, akkor az a magyar. Márpedig az üdvtörténet szelleme nem a lapítás szelleme, minthogy Bethlen Gáboré sem volt az és ma sem lehet az. Az erdélyi fejedelem számára egyértelmű volt, hogy ősi – üdvtörténeti jelentőségű – alkotmányunkat akár fegyverrel és akár túlerő ellen is meg kell védeni. Orbán Viktor pedig még csak említeni sem meri. Márpedig a magyar történelem legfőbb tanulsága, hogy a Szent Korona-tan megmaradásunk legfontosabb záloga. Tudjuk persze, hogy az EU főkomisszárja, Barroso szerint ez egy szélsőséges és veszélyes tan. Tehát akkor a „reálpolitika” Barroso, és nem Isten követése? Mert a Szent Korona-tan röviden nem más, mint Isten jelenléte legfőbb alapelveinkben. Természetesen az élet tele van szükséges kompromisszumokkal. De hol vannak a határok, mi legyen az irányelvünk? Az Újszövetség szerint lehetünk ravaszok, mint a kígyók, de azt is világosan megmondja, hogy minden megbocsátható ugyan, de Isten tagadása nem. Történelmi alkotmányunk elvetése pedig ezzel egyenlő. Ezt végre a Fidesznek is fel kéne fogni, de sajnos még a magát kereszténynek valló KDNP sem érti.

A Fidesz közeli „Nemzeti Kör” konferenciáján, szerdán a Gellért szállóban szintén terítékre került a „reálpolitika”. Járai Zsigmond, Semjén Zsolt, Kádár Béla, Boros Péter és mások, Bencsikhez hasonlóan, értésére adták a népes publikumnak, hogy a Jobbik szélsőséges és éretlen. Érvek még kevésbé kerültek elő, mint Bencsik esetében, ami az előadók bölcsességére vall, hiszen alig elképzelhető, hogy ne rúgtak volna öngólt. Solymosi Frigyes professzor ment a legtovább, aki megemlítette, hogy ő is annak a polgári körnek a tagja volt Orbán Viktorral együtt, amelynek Vona Gábor is, akinek a szemében már akkor Szálasi Ferenc tekintetének villogását fedezte fel. Boros Péter bölcsességre intett, ami szerinte abban áll, hogy az 1939-es választásokhoz hasonlóan nem kell törődni a szélsőjobbal, az úgysem képes sok vizet zavarni. Volt, aki megemlítette a cigány problémát, mint a Jobbiknak szavazatokat hozó jelenséget, de ezt könnyedén elintézték azzal, hogy a Fidesz majd rendbe teszi a gazdaságot és akkor ez a probléma is megoldódik. Járai Zsigmond, volt jegybankelnök, reálisan ecsetelte a gazdaság helyzetét, 8-10 évet jósolva a kilábaláshoz és felzárkózáshoz más kelet-európai országokhoz (!), de ezt úgy képzelte el, mintha a világgazdaság az eddigi stabilitással fejlődne tovább, ami teljesen konvencionális, naiv elképzelés, hiszen a legjobb elemzők egy minden eddiginél sokkal súlyosabb válságot prognosztizálnak. A remek szónoki képességekkel rendelkező Semjén Zsolt elmagyarázta, hogy miért is nem baloldali párt az MSZP, és ideológiájának a visszásságait. Ha gondolatmenetét ilyen bravúrosan továbbvitte volna, talán még oda is megérkezik, hogy a Fidesz sem jobboldali, pláne nem nemzeti párt, de e helyett többször leszélsőségezte a Jobbikot. Ő is óvott a konfliktusoktól, amit a Jobbik nemzetközi téren okozhat. Se Jobbik, se Gárda, csak a Fidesz, vonta le a végső konzekvenciát.

E sorok írója már hosszú évekkel ezelőtt megkérdezte Semjén Zsolttól, hogy miért nem áll ki a KDNP történelmi alkotmányunk mellett. Válaszában okosan méltányolta azt, de kijelentette, hogy csak lassacskán lehet bevezetni, mert ez a reálpolitika. Viszontválaszomban egy német közmondással éltem, amely szerint nem lehet egy kicsit terhesnek lenni.

Hogy ősi alkotmányunk konfliktust okozna az Európai Unióval? Annál rosszabb az utóbbi számára. Egy valóban magyar kormány kulturális offenzívát indítana történelmi alkotmányunk és a legfőbb magyar kulturális vívmányok, mint az írás és az ősnyelv ismertetésével. Korunk rákfenéje, a mindent átható profitszemlélet ellen a Szent Korona-tan azon tétele lenne a legjobb orvosság, ami a földet és a stratégiai javakat Isten tulajdonának tekinti. Hát ezért nem tetszik Barroso-nak és a mögötte álló pénzhatalomnak, és ezért rettegnek tőle, mint az ördög a szenteltvíztől. Lehet persze azzal érvelni, hogy a pénzoligarchia birtokában levő világ média-gépezet megfojtaná a mi kis kulturális offenzívánkat. De az Istenben nem bízóknak legyen mondva, hogy még egy vesztes csata is jobb, mint jelenlegi sorsunk, a lassú elsorvasztás. Különben is, a magyarság vesztes csatái is mindig a nemzet megmaradását tették lehetővé. A probléma tehát inkább abban rejlik, hogy például Bethlen Gábor korával ellentétben, amikor a Habsburg pártiak is a történelmi alkotmány talaján álltak, ez nem mondható el ma a Fideszről. Pedig őseinkkel ellentétben, nekünk nem fegyverrel, hanem csak kulturális eszközökkel kellene harcba szállnunk ahhoz, hogy az evangélium szavai beigazolódjanak számunkra, hogy „az igazság szabaddá tesz”.

Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A Fidesz szánalmas „reálpolitikája”

  1. Örömmel olvastam Vajta Dénes írását. Elemzése igaz és valós, ami manapság ritka, mint a fehér holló.
    A legfontosabb gondolatra szeretnék ráerősíteni.
    A Jobbik az egyetlen politikai formáció a módszerváltás óta, aki a zászlajára tűzte a történelmi alkotmány visszaállítását. Ráadásul, az eredetit!
    Ez az egyetlen reális megoldás. Az un. Szent Korona Tan, amint azt annak írásos dokumentuma, az Intelmek, mutatja Jézus Krisztus földi királyságát, alapította meg. A legfőbb szuverenitás birtokosa Isten, Jézusban. Innen eredezteti az Intelmek a földi hatalmat. A korona és az ország felajánlása és Szűz Mária részéről történt elfogadása is ennek a jegyében történt.
    Ez az egyetlen társadalmi formáció, amelyben emberek, népek normális életet élhetnek, mivel ez tudja egyedül feloldani az ellentéteket. A feloldás az emberiség egységének megteremtés Istenben. Ez az egyház. Minden más rabság.
    Nem csoda, hogy az elit és szolgája, Barroso rettegnek ettől. Inkább Istentől kellene, hogy rettegjenek!
    Nekünk, akik felelősséggel dönteni fogunk hamarosan a választásokon, nem kell rettegnünk!
    Meg kell tennünk, amit az emberi értelem és belátás diktál, vagyis hallgatnunk kell lelkiismeretünk szavára, és akkor bátran hihetjük, hogy Isten is hozzáteszi a magáét.
    A szebb jövő megteremtése, kizárólag rajtunk múlik. Isten, a maga részéről ehhez minden feltételt megteremtett.
    „Mondottam ember, küzdj és bízva, bízzál!”
    Egyébként is Isten az egyetlen valóság. „Mindenek elmúlnak, de az Én igéim el nem múlnak.”

  2. „lényeglátó”
    Ha a „számtani” okoskodása által kijött minden 4. szavazó hülye,akkor a többi minek nevezhető?
    Én finomabban fogalmazok: tudatlan,szűklátókörű és megvezetett.
    Ha valóban „lényeglátó” lenne,nem irna ilyen értelmezhetetlenséget.,ilyen néven!!!

  3. Nagyobb a veszély! Burkoltan, a színfalak mögött készülődik hazánk izraeli megszállása, a kormány jóváhagyásával és a nyilvánosság kizárásával. Az aljas hazaáruló hatalom tálcán kínálja országunkat a megszálló cionisták kezébe. Orbán Likud-al való testvéri kapcsolata révén, Izrael magyarországi helytartója akar lenni, illetve azzá szeretnék tenni. Akkor a magyar népnek, a magyar hazának végleg befellegzett. Vigyázzunk!
    Magyarország légterét, és szuverenitását két izraeli kémrepülőgép sértette meg. Törökországon, Bulgárián, és Románián áthaladva lépett be a mi légterünkbe. (hogy-hogy nem lőtték le sehol? Iráni légtérbe ment volna….) Aliza Bin-Noun, izraeli nagykövet kurva tagadja a tényt, Libajnai nem tud semmit, aztán hebegett valamit, de gyanítani lehet, hogy ennek a förtelemnek a végrehajtását csak azok rendelhették meg, akik adatokat akartak gyűjteni. Vagy egyenesen Izrael utasította erre a regnáló kormányt, amely készségesen fedezte az akciót. Ezek a gépek 100 kilométeres körzetben képesek rögzíteni minden elektronikus adatforgalmat, mobil telefonhívást, e-maileket. Izraeli kémrepülőgépek vajon kiknek a kérésére tapogatják le az éteri levelezést, ha nem a zsidó segg-nyaló kormány, és a zsidókkal testvériséget hirdető Orbán kérésére, vagy parancsba adott kussolásuk mellett. A légteret figyelő szervek is a kormány hatáskörébe tartoznak, de a libatolvaj Bajnai (lehetséges megrendelő), mint a sukorói botrány ügyében is vizsgálatot rendelt el (önmaguk ellen). A két repülőgép azért kellett, hogy a háromszögeléssel a pontos hely is meghatározható legyen, ahonnan egy e-mailt feladtak. Például egy Jobbik iroda. A libatolvaj azt mondta, hogy sok együttműködési szerződés lett kötve a izraeliekkel, és nem tudja, hogy ez a berepülés melyikhez köthető. Vajon milyen mocskos, és hazaáruló szerződések lehetnek érvényben a nemzet közvéleményének a tudta nélkül, és akarat ellenére. Tudjuk, hogy Orbán is, Qurcsány is gyakran szorongatja a mocskos zsidók tolvaj mancsait Tel-Avivban, meg egyéb palesztinoktól elrabolt helyeken.Várjuk a fejleményeket, bizonyos információk felbukkanását, amelyeket más módon nem lehetne megszereznie, ennek a velejéig romlott és mocskosul gátlástalan, izrael-barát MSZP-Fidesz koalíciónak. Más szervezetnek nem áll módjában egy ilyen hazaáruló megrendelést tenni. Várjuk a diplomáciai tiltakozást, és Aliza Bin-picsa kiutasítását hazánk területéről, e mérhetetlenül súlyos, és pofátlan izraeli terrorista akcióval szembeni tiltakozás jegyében. Az egymásnak ellentmondó hazugságokon átsejlik a valóság, csak észre kell venni a felelősség tologatását, az akció miértjének, céljának az elhallgatását. A hazát vigyázó erők remélem, megállapítják a fenti személyek felelősségét, hazaáruló cselekedetüket, és a Jobbik kormány április 11-e után megfelelő szankciókkal bünteti ezért a kellően még nem minősített izraeli kémkedésért felelős személyek, és szervezetek aljasságát.
    Minimum kötél!

  4. Gyurcsányt egyszerűen föl kell akasztani, egymaga többet lopott a nemzettől, mint az egész MSZP, és a Fidesz együttvéve.
    Magyarországnak vagy a végnapjai (Fidesz) fognak elkövetkezni a választások után, vagy csillagjának (Jobbik) a felragyogása.
    Nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz és a jelenlegi MSZP-s csürhe, kormányzó és ellenzéki megjelenítése a médiumokban, még nagyobb hazugság volt, mint a félkegyelmű őszödi beszédében taglaltak. A libatolvaj demokratának és hazafinak titulálta Orbánt, de az elmeháborodott Mesterszarházit is, céljaikban hasonlónak, és nagy koalícióban hívta összefogásra a Jobbik ellen. A titkosítások feloldásának szigorításáról is meghozták már közös törvényüket, a választások előtt pár hónappal. Dilettáns, idióta és kapzsi igyekezetük csakis a hatalom mindenáron való megtartására összpontosul, kerül, amibe kerül. Megrettentek a parlamenti pártok a Jobbik gigantikus megerősödésén, és levetve álarcukat kapaszkodik össze MDF-SZDSZ, és Fidesz-MSZP, igazolva azt, hogy egygyökerűek, a változások ellenében a saját hatalmukat, vagyonukat, magas pozícióikat, gyarmatosító, és az országot tönkretevő idegen hatalmakkal való kapcsolataikat óhajtják, most már nem demokratikus (mint hazudták eddig), hanem a legmocskosabb kommunista- diktatórikus eszközökkel megmenteni. Nyilvánvalóvá vált, hogy az utódpártok egy hatalmas közös trágyadomb összekapaszkodó elemei, és így együtt elemei a hatalmas globális pénzügyi trágyadombnak. Orbánt az izraeli kötődései, az izraeli pénzügyi hatalommal való kapcsolata, még veszélyesebbé teszik, ezért nem csak hogy kormányra nem kerülhet, de még a közszolgálati beosztások közelébe sem. Hiába alakítanak nagykoalíciót az MSZP-vel, a választások idejére ez a nagykoalíció is csak egy kis porszem lesz a Jobbik nemzeti támogatottságával szemben. A magyar nép már döntött az eddigi húsz év tönkretevőinek a sorsáról, és ez mutatkozik meg a Jobbik lakossági fórumainak tömegein. Legyünk résen azért az elkövetkezendő napokban, mert ezek a hatalmi csoportosulások (már nem is pártoknak nevezném őket), az MSZP-SZDSZ-Fidesz-KDNP-MDF, meg a többi, kis takonypárt, a globális hatalom kiszolgálói, minden aljas média-trükköt, kampány trükköt be fognak vetni, csak hogy a helyükön maradhassanak. Hát nem fognak.
    És Gyurcsányt egyszerűen föl kel akasztani!

  5. Kezd egyre szövevényesebbé válni ez az izraeli kémgép történet. Megszólalt már szinte mindenki, aki valamennyire is érintett az ügyben, de a lényeg, hogy ezek mégis mi a francot kerestek itt, máig nem derült ki. Gyártódnak az összeesküvés-elméletek, szárnyra kapnak ilyen-olyan fejtegetések, de tartok tőle, hogy az igazság a szélesebb közvélemény számára sohasem derül majd ki. Legfeljebb majd 80 év múlva, amikor lejár a titkosítás, mert hogy az ügynek az lesz a vége, afelől nincs kétségem.
    Mindettől függetlenül, azért érdemes végigtekinteni a történeten, mert az, azon kívül is tartogat jónéhány érdekességet, hogy a fő kérdést érdemben meg tudnánk válaszolni. Nézzük hát először, hogy tényszerűen mi is a helyzet.
    Mint arról gondolom, már többen értesültek, az izraeli légi- és űrerők (angol rövidítéssel IASF, héberül: Zroa Haávir Vehahalal) két, első ránézésre civil küllemű felderítőgépe szerdán átrepült Magyarország felett. Kétszer megközelítették a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távoztak.
    A szóban forgó speciális kialakítású, elektronikai felderítési feladatokra használatos, Gulfstream V repülőkről azt érdemes tudni, hogy az ilyen típusú felderítőgépek több száz kilométeres távolságból is képesek lehallgatni minden elektromágneses sugárzást, legyen az mobiltelefon, wifi, rádió- vagy radarjel. Ezen tulajdonságaik miatt nevezik őket „elektronikus porszívónak”. A hozzáértők szerint, ha párban repülnek – ahogy az szerdán is történt -, akkor a sugárforrások földrajzi helyzetének pontos meghatározása sem okoz nekik problémát.
    Az ügy kirobbanását követően, azon újságírói kérdésre, hogy mégis mit jelentsen ez, Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője először azt nyilatkozta, hogy nem a tárca illetékes az engedélyek kiadásában és előzetesen semmilyen információja nem volt a HM-nek az izraeli katonai gépek érkezésével kapcsolatban.
    A Külügyminisztérium szóvivője, Balogh Dénes ugyanerre a kérdésre azt mondta, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, az a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik. Az NKH csütörtök délután pedig csak annyit közölt, hogy az izraeli légierő szerda délutáni ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt, betartották a repülésbiztonsági szabályokat.
    Természetesen megszólalt az ügyben Aliza Bin-Noun, az izraeli nagykövet is, aki szerint nem kémrepülők jártak Ferihegyen és a két gép csak egy szokásos rutinfeladatot látott el. Meg egyébként is, mire ez a nagy felhajtás, amikor korábban is történt már ilyen. Aztán még teljesen jellemzően hozzátette, az ügy sajtóban való megjelenése mögött nem állhat más, csak Izrael-ellenesség. Hasonló pofátlansággal nyilatkozott meg az izraeli hadügyminisztérium is, akik dacára a gépekről bemutatott fotóknak, azt közölték, hogy egyetlen Hercules típusú gép repült át Magyarországon, az is a helyi hatóságok engedélyével.
    A két gép annyira különböző kinézetű, mint gey zsiráf, meg egy macsak. Azt hiszem, nem kell repülési szakértőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük a különbséget a két géptípus között.
    Másnapra az izraeli sajtónak is feltűnt a magyar honvédelmi és külügyi tárca zavaros, ellentmondásos reagálása a kémgépek berepülésére. Az események taglalásán túl, azonban ők egy újabb szálat is behoztak a történetbe, nevezetesen azt, hogy a kémfeladatot teljesítő gépek felbukkanása összefüggésbe hozható a Budapesten szintén szerdán meggyilkolt szír férfival. A legnagyobb izraeli napilap, a Jediót Ahronót pedig egyenesen úgy fogalmaz, hogy Budapest felett egy kémakció zajlott, amelynek a főváros szír lakossága lehetett a célpontja. A New York Post pedig még ennél is tovább megy, és azt feltételezi, hogy a dubaji gyilkosságnak köze volt a budapesti szír férfi megöléséhez.
    Mivel az izraeli gépek Magyarországot nagy valószínűséggel Törökország, Bulgária és Románia légterén keresztül közelíthették meg, ezért az érintett országok sajtói is elkezdtek foglalkozni az üggyel. A bolgár híradásokban az áll, hogy a gépek megközelítették Budapest nemzetközi repülőterét, de nem szálltak le. Értesüléseik szerint Magyarország engedélyezte a berepülést, de „nem tisztázott”, hogy Románia, Bulgária és Törökország, amelyek felett szintén elhaladtak, engedélyezte-e ezt. Továbbra is rejtély, hol lépett be a két gép Magyarországra, hisz a bolgárok csak távozásuk útvonalát ismerik. Rejtély az is, miért nem támadta meg őket a román vagy a bolgár légvédelmi készültség.
    Eddig a hírek. És most összeesküvés-elméletek gyártása nélkül gondoljuk tovább a történetet.
    A fentiekből kezd teljesen nyilvánvalóvá válni, hogy a Jordán-pozitívak rendszeresen használják katonai célokra a légterünket. Az is nyilvánvaló szerintem, hogy az elvtársaknak ez már annyira megszokott, hogy egyátalán nem foglalkoznak vele, hogy éppen milyen gép jön, vagy megy. Azonban, ha eddig titokban tudták tartani, akkor most miért vállalták be, hogy nyilvánosságra kerüljön?
    Vajon honnan tudta a Magyar Nemzet, aki először nyilvánosságra hozta az ügyet, hogy a gépek itt vannak, hogy most kell őket figyelni? Kizárt dolog, hogy egy átlagember kapásból kiszúrja, hogy jééé, ott egy izraeli Gulfstream V-ös, és pont most startol át. Azért ez elég érdekes, akárhogy is nézzük. Talán csak egy értelmes magyarázat tűnik, hogy valaki kiszivárogtatta a dolgot. Ha igen, köszönet neki, hisz ezzel ismét megerősítetett az, amit már oly sokan sejtettek eddig is, gyarmat vagyunk, amit szemmel tartanak.
    A fentieken túl elgondolkodtató az is, hogy vajon mi volt ilyen érdekes, amiért két ilyen különleges gépet is ideküldtek, főleg annak tükrében, hogy a hírek szerint összesen három ilyen van nekik. Vajon mi lehetett annyira fontos, hogy az ottani háborús állapot ellenére is idejöttek?
    A mai helyzetben semmilyen érv nincs egy ilyen szoros izraeli-magyar katonai együttműködés mellett, hisz Magyarországnak normális esetben Izrael lenne az utolsó természetes szövetségese. Ráadásul Izraellel ellentétben, Magyarország és a többi érintett ország a NATO tagja. Vajon a katonai szövetség részéről mért nem megy a hőbörgés? Miért nincs senki, aki megkérdezné, hogy mégis mi volt ez?
    Ha a honi elvtársak tudtak ezekről az akciókról, akkor egyszerűen hazaárulók, ha meg nem, akkor szintúgy. Mert hogy lehet az, hogy egy ilyen eset nyilvánosságra kerülésekor a magyar hatóságok egymásra mutogatnak? Hogy lehet az, hogy a kormánynak fogalma sincs semmiről, hogy a kormányfő és a honvédelmi miniszter kölcsönösen vizsgálatot kérnek egymástól? Milyen ország az, ahol a Honvédelmi Minisztérium nem tud arról, hogy mi folyik az országban, ahol a honvédelmi miniszter az újságokból értesül arról, hogy idegen felderítőgépek grasszálnak a légtérben?
    Milyen külügyminiszter az, aki egy ilyen eset után nem rendeli be a nagykövetet, aki nem utasítja élből vissza annak, teljesen pofátlan Izrael-ellenességre való hivatkozását? Hogy engedhető meg az, hogy az izraeli külügyminisztérium egyszerűen hülyének nézzen bennünket és olyant kijelentést tegyen, aminek köze nincs a valósághoz?
    A végére még azt hiszem érdemes ideidézni a vonatkozó törvényt a hazaárulás fogalmáról:
    148. §
    (1) Aki a Magyar Köztársaság ellen való felhasználásra államtitkot vagy katonai szolgálati titkot abból a célból szolgáltat ki, hogy az külföldi kormánynak vagy külföldi kémszervezetnek a tudomására jusson, bűntettet követ el, és tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
    (2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    És Budaházy Gyuri van börtönben…
    Mégis, mi folyik ebben az országban?

  6. Elgondolkodtató cikket vesz át a Gondola. Részleteket idéznék:
    „A Fidesz lassan már arra készíti fel választóit, hogy nem fogja tudni betartani kampánybeli ígéreteit – vélekedik a Sme című szlovák liberális lap szombati jegyzetében.
    Az újság rámutat: érdekes változásokon ment keresztül röviddel a választás előtt a Fidesz politikusainak kommunikációja. Ugyan még mindig sokat beszélnek az osztogatásról és a támogatásokról, de az ígéretek már nagyon általánosak, beleértve teljesítésük időpontjait is. …
    Kifejti: ezért a Fidesz kommunikációjának van egy másik oldala is. Bizottságokat alakít, amelyek „célja” megállapítani, milyen a gazdaság valódi helyzete. Mindezzel „a Fidesz lassan arra készíti fel a választókat, hogy kormányzati pozíciójában nem fogja tudni teljesíteni ígéreteit, és ha lesz valamilyen jólét, akkor csak néhány éves nadrágszíjmeghúzás után” – írja a lap. Hozzáteszi: a Fidesz igyekszik előre elmagyarázni, hogy minderről nem a párt tehet, mert nem tudhatta, milyen a valódi helyzet, s hogy a problémákért az előző kormányok viselik a felelősséget.”
    A másik elgondolkodtató esemény Gyurcsány Ferenc mostani „debütálása”!
    Inkább beáldozzák a szocialistákat a FIDESZ győzelme érdekében?
    Elképzelhető, hisz valójában egy tőről fakadnak!

  7. A Fidesz lemondásra szólítja fel a HM-t, Szekerest, de ha jól emlékszem már volt, hogy a Gyurcsány kormánynak is 72 órát adott, hogy távozzon, ezt követően együtt aláírták a Lisszaboni szerződést, megszavazták a 600 milliárdos bankmentő csomagot, majd, Gyurcsány, Bajnai, és Orbán felváltva látogatást tettek izraeli barátaiknál. Nem régen pedig közös egyetértésben hozták meg a törvényt, a húsz éves mocskaiknak, közpénz lopásaiknak, hazaárulásaik titkosításának a feloldásának szigorításáról. A Fidesz mindig széles mellel felszólítja a kormányt, a Tv képernyőin, aztán pofátlanul, megszavazza a mindenkori közös akaratot az MSZP-vel. Orbán pártutasításba adta, hogy a Hír-Tv-n, és az ECHO-Tv-n nem szerepelhetnek jobbikosok, és a Jobbikot csak mocskolni lehet, vagy teljesen elhallgatni a létét is. 2004-ben aláírta azt is Orbán, hogy Magyarország 500000 izraeli állampolgár befogadását vállalja, akiknek azonnali állampolgárságot, és egzisztenciát biztosít, a nekik épülő lakóparkokban, és a bedőlt hitelesektől elvett lakóingatlanokban. Orbán azt a Lázár Jánost szemelte ki belügyminiszternek, aki 27 éves korában tagja lett a milliárdosok klubjának, és közös cége van az MSZP-s, és alkoholista Szekeressel. Orbánnak a Gáza-gyilkos izraeli Likud a testvérpártja. Orbán megegyezett Aliza Bin-Noun pichával, hogy kis-Izraelt csinálnak Magyarországból, kipával a fején hajlong a zsidók kegyeiért, zsidó imakönyvet szorongatva a kezében. Március 15-én leszedette a Dózsa György téren Pörzse Sándor plakátjait az oszlopokról. Orbán egyik meghatározó egyede a hazánkat húsz év alatt tönkretevő cion-liberális trágyadombnak. Orbánt jelölte ki az izraeli gyarmatosító pénzhatalmi, Talmudista csürhe, Izrael magyarországi helytartójának. Orbán egy féreg hazaáruló! Orbán egy tetü. Orbán húzzon el a jó kú….. anyjába. Rohadék. Mocsok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük