KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Fidesz rendteremtésről beszél, de rendbontókat pénzel

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A miskolci Fidesz jobbikosként beszél, miközben a néhai SZDSZ-t megszégyenítő módon támogatja a rendbontókat: a legutóbbi közgyűlésen arról szónokoltak, hogy véget vetnek a renitensek pénzelésének, majd újból megszavaztak nekik egy 108 milliós felzárkóztató programot. A sokadik fideszes pénzszórásra ezúttal is csak a Jobbik mondott nemet.

Az összegből 28 milliót költ el a Fidesz a lyukói, 80 milliót pedig az Avason élő problémás családok felzárkóztatására, tájékoztatott Jakab Péter. A Jobbik frakcióvezetője szerint újabb jele ez annak, hogy a választókat alaposan átverték: a nyomortelep-felszámolás díszlete mögött tovább folyik a rendbontók pénzelése, amely hamarosan a számozott utcákban is kezdetét veszi, bár ezzel a Fidesz még nem mer a nyilvánosság elé állni.

A politikus elmondta, a városvezetés egy már megkezdett program sikerére hivatkozva döntött úgy, érdemes még több pénzt kivenni a választók zsebéből: egy tavalyi 10 milliós projekt ugyanis elérte, hogy Lyukóban beinduljon az első „baba-mama klub”. Jakab szerint ez is mutatja, hogy a Fidesz mindennel foglalkozik, amire nyomtalanul el lehet költeni pár százmilliót, csak a valós problémákkal nem:azzal, hogy az emberek java illegálisan él a városrészben, nincs megfelelő szemét- és szennyvízelhelyezés, a „ nagyobb babák pedig a mamákkal együtt járnak lopni”. A Jobbik szerint ráadásul a Fidesz ezekkel a programokkal, azt üzeni a vidéken élő antiszociális elemeknek, hogy érdemes Miskolcra költözni.

Jakab Péter közölte: ha valaki képtelen a közösséggel együtt élni, azt nem még több juttatásban kell részesíteni, hanem meg kell tőle vonni a közösség által eddig biztosított támogatási formákat is. Mint fogalmazott: „véget kell vetni annak, hogy van egy kisebbség, amely folyamatosan lékeli a többség hajóját, akadályozva ezzel a város haladását.”

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  A francia külpolitika sodródása, avagy mit jelent az afrikai kivonulás Ukrajna számára

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “A Fidesz rendteremtésről beszél, de rendbontókat pénzel

  1. Mindazokat a személyeket akik támogatnak ilyen népséget , együtt kellene a mindennapokat élnie ,, a büdösségben , a lustaságban ,, az erkölcstelenségben élő ,századok óta folytatódó életvitellel ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük