KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Fidesz nemet mondott a korrupció felszámolására

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Jobbik elévülhetetlenné tenné a politikusi korrupció büntethetőségét, illetve átláthatóbbá tenné a közpénzek elköltését. A Fidesz-KDNP többség azonban ezt érthetően nem akarja.

Ennek érdekében le is söpörték az asztalról a jobbikos javaslatokat a parlamenti bizottság múlt heti ülésén. Tették ezt annak ellenére, hogy a jelenlegi szabályozás mellett sok esetben nem indul el a nyomozás korrupciós ügyben, vagy nem adják ki az érintett országgyűlési képviselő mentelmi jogát.

Ez a gyakorlat sokszor a korrupciós ügyek elévüléséhez vezetett az elmúlt évtizedekben. Persze érthető a kormányzópárt érzékenysége ebben a témában, hiszen a volt fideszes alpolgármester, Zsiga Marcell cégalapítására már 2014-ben kifizettek 456.522 forintot, annak ellenére, hogy a cégbíróságon való bejegyzés csak 2015. januárjában történt meg. Tehát egy olyan ügyvezető kapott több mint 400 ezer forintos támogatást 2014-ben, akinek a cége csak 2015-ben alakult meg Mint ismeretes ő az a fideszes politikus, aki kijelentette, hogy Magyarországon 47 ezer forintból meg lehet élni. Sajnos ezt már nem volt alkalma bebizonyítani, hiszen most évente 18 milliót keres állami pénzből a Szerencsejáték Zrt-nél. A közvagyon elherdálásának jelenlegi gyakorlatára ráerősített Lázár János miniszter is, mikor az állami földek privatizációja kapcsán egyértelművé tette az elmúlt évek kormányzati gyakorlatát: „Amikor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor a fideszes menedzsment lopja szét”- mondta ki az igazságot.

A korrupciós ügyeket takargató Fidesz-MSZP koalícióval szemben a Jobbik azt szeretné, ha automatikusan nyilvánossá válnának a közpénzek elköltéséről szóló szerződések is, hiszen amíg a közérdekű adatok nem lesznek átláthatóan kezelve egy mindenki által elérhető, nyílt felületen, addig a korrupció felszámolásáról szó sem eshet.

Badány Lajos, a Jobbik önkormányzati képviselője

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter szerint rettegnek a Karmelitában

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “A Fidesz nemet mondott a korrupció felszámolására

  1. ” az állam ha szól,hazug nyelvén szól,bármit mond hazudik, s amije van, lopta azt. Ez ma is így van, s marad a világ végezetéig, mert vagy tisztességes valaki,vagy politikus. A tisztességes ember távol tartja magát a politikától,mert becsületességéből kifolyólag ez előbb-utóbb a vesztét okozza. Nincs nagyobb bűn, mint a túl sok vágy, se nagyobb csapás, mint a meg nem elégedettség,se nagyobb vétek,mint szerzésre törekedni. TF

  2. Egyik párt sem fogja felszámolni a korrupciót,mert mindegyiknek az a lételeme.
    H.B.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük