KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Fidesz nekirontott a Jobbiknak a testnedves támadás miatt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

PásztorZsigó Róbert, a Fidesz magyar hangja felszólította Vona Gábort a Jobbik elnökét, hogy ítélje el  – ahogyan ő fogalmazott – a „pártja” keddi rendezvényén történteket, amelyen, mint tudjuk néhány csepp testnedv érte azt a Pásztor Istvánt, akit Gaudi-Nagy Tamás hazaárulónak minősített az általa, és korántsem a Jobbik által szervezett tüntetésen.

Azt is tudni kell, hogy Gaudi-Nagy Tamás soha nem volt a Jobbik tagja, ráadásul parlamenti mandátuma a tegnapi napon megszűnt, így a Fidesz vagdalkozása semmi más célt nem szolgál, mint politikai haszonszerzést a közelgő EP választásokra. Zsigó Róberten keresztül a Fidesz megnyilvánulása nem más, mint egy politikai párt és egy független polgári szervezésen történt vélemény-nyilvánítás szándékos összemosása, melyhez az irányítása alatt lévő médiát „legjobb tudása szerint” ki is használja.

Még egy fontos megjegyzés: Pásztor Istvánt az inzultus nem a rendezvény helyszínén érte, és bárki, vagy bárkik voltak is annak elkövetői, megfogyatkozott testnedvük mennyiségét és valóban primitív hangtani megnyilvánulásukat rajtuk kell számon kérni.

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  A brit vezérkar helyettes vezetője: A brit hadsereg két hónapot bírna ki Oroszország ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A Fidesz nekirontott a Jobbiknak a testnedves támadás miatt

  1. Tessék majd megnézni, hogy mit fog művelni a Fidesz-KDNP az összes választás után.
    Ha nézem a csatornákon a TV adásokat, egységesen a Jobbik támadásairól szól minden híradás, vagy az állatkertekben született egyébként tényleg aranyos kis állatkákról.
    De arra egyiknek sincs mersze, hogy ne a háta mögött szidja, mocskolja, hazug , kiferdített állításaival a Jobbikot, hanem hívja is be valamelyik képviselőjüket.
    Még az arrogáns ATV műsorvezetőnőjének sincs erre mersze.
    Baumag

  2. „Ha nézem a csatornákon a TV adásokat, egységesen a Jobbik támadásairól szól minden híradás, ”
    Ez volt a cél. A lejáratás, eus választások előtt provokálni, hogy ne kapjon elég szavazatot a Jobbik.
    Aki mást mond, az hazudik.
    Az hazudik a legjobban ezen a fórumon, aki azt állítja, hogy a Jobbik a szavazóival ellentétes álláspontot képvisel.

    1. Ha valaki arra gondolna, hogy a Jobbikot szapulo Partok, politikusok szerveztek meg, vagy rogtonoztettek az alpari viselkedesu nemberekkel Pasztor lekopdoseset, akkor nem hiszem, hogy messze jarnak az igazsagtol.
      Az, hogy osszemossak Gaudival es a Jobbikkal az esetet, nagyon sunyi, aljas modszer, a valasztas elott es ugy altalaban is. Jo elterelo hadmozdulat a Fodtorveny miatti tuntetes lejaratasara is. Igy teljesen lenullazzak !
      Dehat, mit varunk toluk ?
      Tan tisztesseges, becsuletes kuzdelmet, tiszta lapokkal, gerincesen ?
      Nagy tevedes lenne !
      Csak a Jobbik ne kurvuljon, ne gyavuljon el ! Es hatarozottan hozza nyilvanossagra – ha az a velemenye – hogy a tuntetes teruleten kivuli, bugris kopkodestol es ordibalastol, provokaciotol hatarolodik el es nem Gauditol, vagy a hazaarulo Foldtorveny elleni tuntetestol.
      Mert valasztoik ezt elvarjak !!!
      Pasztorfi Istvan

  3. Hát a 2/3 gyorsan megcsinálta a magájét. És sajnos sokan amint látom el is hiszik és még ráadásul a >Jobbikot szidják is és elhatárolodnak tölük.Na ez az amit már több helyen irtam, hogy a jo nép még az orránál tovább nem lát. És megint a 2/3 nyer evvel a le-
    járatással amibe sem a Jobbik sem Gaudi Nagy Tamás nem hibás. De a délvidéki meg ugyan „nem helyesen” de megkapta a magáét.
    A Jobbikra szavazok meg ingen is menjenek csak el szavazni mert minnél többen szavaznak annál több lesz a lehetöségük. Ez egy nagyon hülye gondolat, hogy minek menjünk szavazni ugyse lesz semmi sem. Na kedves honpolgárok azért vagyok most is ott ahol eddig. Mert ez a felfogás még 25 év után sem lett normális. Sajnos.
    esther

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük