KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Fidesz dilettantizmusának újabb áldozatai a kiliáni óvodások

„Elképesztő az a dilettantizmus, melynek eredményeként szinte nincs olyan önkormányzati beruházás Miskolcon, amely időben elkészülne. A hozzá nem értés most a Szivárvány Óvodát érte utol” – mondta Jakab Péter önkormányzati képviselő hétfőn, a félkész állapotú intézmény előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A városvezetés 2012 áprilisában még büszkén jelentette be, hogy az elhasználódott állapotú óvodát augusztus 20-ig felújítják, addig pedig a gyerekek a közeli általános iskolában kerülnek elhelyezésre – emlékeztetett a politikus. Hozzátette, az átadás dátuma közben november 30-ra, majd december 31-re módosult, a városháza legutóbbi közlése pedig már jövő év márciust említ, ami nem csoda, hiszen kb. három hónapja egy kapavágást sem végzett a területen a mellesleg budapesti kivitelező.

Jakab Péter szerint mindez jelentősen megnehezíti az óvodások mindennapjait, hiszen egy általános iskola infrastrukturálisan nem alkalmas a kisgyermekekkel járó feladatok tartós ellátásához: többek között nehézségekbe ütközik az ebéd utáni csendes pihenő, vagy a délutáni fejlesztő foglalkozások megszervezése ugyanúgy, mint a tisztálkodás ott, ahol a gyerek nem éri fel a mosdótálat vagy a WC csészét.

„A kialakult helyzet tisztázása érdekében arra kérem a fideszes városvezetést, ne takargassa lapjait, biztosítson a Jobbik szakértői számára betekintést a projekt dokumentumaiba. Ennek részeként látni kívánjuk a jelenlegi és az „eltűnt” kivitelezővel megkötött szerződéseket, mindkét fél részletes költségvetését, valamint az eddig elvégzett munkák átvételi és átadási dokumentációit, a műszaki ellenőr kézjegyével ellátott jegyzőkönyvekkel együtt” – fogalmazta meg kérését a Jobbik önkormányzati képviselője.

Jakab PéterJobbik B-A-Z megyei és miskolci alelnöke,Miskolc MJV önkormányzati képviselőjeNemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Az amerikaiak már értik az orosz álláspontot - a külügyminiszter szerint nincs katonai megoldása a konfliktusnak

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “A Fidesz dilettantizmusának újabb áldozatai a kiliáni óvodások

  1. Tisztelt Jakab Péter!
    Én Önnel ellentétben úgy látom, hogy a fidesz belő köreiben munkálkodók nagy hozzáértésről tesznek bizonyosságot. No nem a hivatalosan elismert, rájuk bízott feladatokban. Én ugyanis nem vagyok hajlandó elfogadni ezt a „dilettantizmus”-ról, „hibák”-ról és más „félresiklás”-okról szóló mesét. Nem értem, miért hiszi magát mindenki sokkal okosabbnak, mint a másik. Az emberek teljesítőképességének a legkisebb mértékben a szellemi képességük eltérő volta, sokkal inkább a lelki alkatuk milyensége az oka. Minden ember azt tanulja meg ami őt érdekli és annyira, amennyire érdekli. Nem hallottam még olyan esetről, hogy valakit ne érdekelt volna egy bizonyos téma, mélyreható szellemi és/vagy gyakorlati ismeretekre tett volna szert abban a témában. Ebből viszont az következik, hogy nem vagyok hajlandó elfogadni ezeket a „hozzá nem értés”-ről és egyebekről szóló mesét. Tudom, annak idején Hofi Géza nagyon beleverte az emberek fejébe, hogy odafönt hülyék vannak. Én ezt nem fogadom el. Nem hülyék, hanem mások a céljaik. Amig ezt nem mondjuk ki, ne várjuk, hogy az emberek fölébrednek. Addig kell sulykolni a fejekbe, míg eljut a közepébe felismerés, hogy nem „elrontották” az emberek életét, hanem elárulták őket. Ez a „dilettantizmusra” célozgatás ugyan az a rizsa, mint amit már 60 egynéhány éve hallgatunk a médiából. Tessék már fölhagyni vele!
    Üdvözlettel
    eSzeL

Itt várjuk hozzászólását!