KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A drog nem érdekelte az ügyészeket – Vizoviczkit beszervezték – eredeti dokumentumokkal

„Mindenki tisztában volt azzal, hogy mi folyik a szigeten mégsem tett senki semmit. Sőt azután sem történt semmi, hogy elvitték Vizoviczkit, pedig az ügyészség tisztában volt vele, hogy koronatanújuk – Varga István – irányította és felügyelte Vizoviczki érdekeltségeiben a drogkereskedelmet.” – ezt állította az N1Tv-nek adott exkluzív interjúban a diszkópápa egykori belső ellenőre. A birtokunkba került dokumentumok teljes mértékben alátámasztják a nő állításait. A vádhatóság pontos képet kaphatott arról, hogyan folyt a drogbiznisz Vizoviczki szórakozóhelyein, de mivel vádalkut kötött az azt irányító Varga Istvánnal, így ezekben az ügyekben eljárást sem indítottak.

Birtokunkba került több olyan kihallgatási jegyzőkönyv, amelyekben Varga István a vád koronatanúja, Vizoviczki korábbi bizalmasa fedi fel, hogyan működött a diszkópápa birodalmában a kábítószer-kereskedelem és a korrupciós rendszer. Az első jegyzőkönyvben még gyanúsítottként hallgatták ki az ügyészek a férfit 2012 szeptemberében. Ebben Varga beszámol egy esetről, amikor Vizoviczki rendőrei előre jelezték, hogy a kábítószerellenes osztály razziát tervez a szórakozóhelyeikre. Varga azt javasolta Vizoviczkinek, hogy ne nyissanak ki aznap, de a diszkókirály ezt nem engedte meg. Azt kérte emberétől szűrje meg a közönséget és a drogosokat ne engedje be. Így körülbelül 500 embert nem engedtek be aznap este a szórakozóhelyre és mindössze 100-150 ember bulizott a razzia idején a Pacsában. A megelőző akció ellenére – Varga állítása szerint – szinte mindenki be volt drogozva, ami azért is volt problémás, mert a VIP vendégek közül is többet elkaptak a rendőrök.

VP_GY1 VP_GY2 VP_GY3 VP_GY4 VP_GY5 VP_GY6

Varga későbbi kihallgatásán is beszélt a kábítószerről. Ekkor azt állította, hogy a „Főnök” (Vizoviczki László – a szerk.) teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy a szórakozóhelyeken elég komoly szinten folyik kábítószerezés, sőt a dílereknek le kellett adniuk a bevételükből. Varga arról is beszélt az ügyészeknek, hogy egyik megvett rendőrük egy komolyabb összegért elvállata egy gyilkosság megszervezését is.

Ez is érdekelheti:  Újabb blogger menekült el Ukrajnából, ő már biztonságban van

VPGY1 VPGY2 VPGY3 VPGY4 VPGY5VPGY6

Egy későbbi kihallgatási jegyzőkönyvben 2013 júniusában – ekkor már tanúként hallgatták ki Vargát – azt állította Vizoviczki bizalmi embere, hogy a diszkópápa Földvári Péter fedőnéven a rendőrség beszervezett ügynöke volt.

VP1 VP2 VP3

A birtokunkba került több olyan belső email is, amelyben a diszkóbirodalom egyik vezetőjének hívták fel a figyelmét arra, hogy az alkalmazottak drogot árulnak a szórakozóhelyeken.

LEVEL drogos poharszedo1

Az ügyészség a terhelő vallomások és bizonyítékok ellenére senki ellen nem indított eljárást kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatt.

N1Tv

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “A drog nem érdekelte az ügyészeket – Vizoviczkit beszervezték – eredeti dokumentumokkal

  1. Egy korrupt disznó ólban csak az fér be aki azzá válik. orbán, és a környezete,belügy,külügy,gazdaság, cigányság,zsidó uralom.stb .ilyen disznó ollá változtatták a mi hazánkat. Szerintem indulásakor orbán sem igy képzelte el.személyszerint drukkoltam neki..Abban a reményben hogy rendbe teszi ezt a nyomorult országot. Belekeveredett,vagy belekeverték a moslékba, és ebből már nincs kiszállás.olyan mélyek az összefonódások,mindenki mindenkit zsarolhat,a visszaélések takargatása,hogy szinte elképzelhetetlen..Mi a végső konkluzió. “Ki belekeveredik a moslékba megeszik a Disznók.”A vége sem lesz jóbb. Mert az erőssebb disznók kik a felszinen tudnak maradni vezetik tovább a birkacsordát.
    Kárpátalját is a románoknak adják, Moldávia már szinte a zsebükben van. A tisza vonaláig követelik a megmaradt területeinket. Agyő birkák.
    Hát igy jártunk.károlyi,kon,rákosi, fecóka,bajnai-libáska,,orbánka,ezt rendesen összehoztátok. Egy nemzetnek ezekből a hulladékokbol egy is sok nem hogy ennyi! MMM.

  2. Ez a Vizovicki már több éve a sitten van,így aztán nem tudjuk,hogy kinek a kormányzása alatt tette amit tett,ez a szaros N1 meg úgy tesz,mintha Orbán eresztette volna el a gyeplőt,

  3. A drog csak akkor probléma,ha nem jut el a megfelelő helyekre az abból befolyó pénz ld.Farkas Péter.
    H.B.

    1. A drog az ópium, – vallás – a szegény ember ÓPIUMA – vigasza!
      ÜZENET A CSENDES ŰRBŐL!
      “…FORDULJ FÖLDEM, FORDULJ!
      Fordulj, fordulj földem a nap fényére, melegére, hagyd el a sötétet, a hideget kedvére!
      Ez az a földem, mit ősinek adtál, és szeretettel gondoztál, megadva nekik mindent!
      Oh édes napom, forró leheletéteddel öleld meg kik, ártanak nekem, a földeimnek!
      HARAPNAK belőle, mutasd meg nekik örök uralmadat, a HARAPOT szüntesd meg!
      Mert ha meg áll földem forgása – akkor kik sötétben maradtak örökre ott ragadnak jégbe fagyva! Míg a fény oldalán ragadtak tűzből lettél, és azzá válsz, történik majd meg!
      Egyik se jó, ha halott lesz földem hol itt, hol ott, mert az élet mindig élni akar e világban!
      Európa – Európa elárultak téged a gyűlöletnek, a betóduló korán reggel még a sötétségnek!
      Rusnya boszorkányok seprűn járják már a győzedelmi táncot, ébredj Európa népe keresztút vivője! Mert hanem ébredsz, mély álmodból ez az állapot örökös lesz! Mely a halálod!
      Év milliók könnyeivel telt szemmel kérlek Európa – Európa e föld gyermeke téged, az egészre! Föl – föl a magosba szálljon a hang mely üzenetet ad könyörögve, mentsd meg őt a pusztulástól! Jöjjön el a napom, mely sírokat nyit meg és a tündérek milliói harci rendbe lelkek állnak! Szakítsd meg e folyamatot és vidd győzelemre az életet újból e földön!
      S eljön, mert el kell jönnie, e csodának imám hozzád szól milliók ajakáról, e föld milliárd nyomorultjától! Már megbántam vétkem, már nem félek, kívánom, akarom a jelenléted!
      Jöjj – jöjj el nagyszerű lélek, kik a megváltást hozod el e sanyargatott népnek, hogy amit rábíztál tudja tenni dicsőségedre az egy és örök uralom beteljesülésének – forrong a föld!
      Kérlek dicső úr csillapítsd le e borzasztó erőket , mely csak gyilkol, pusztítva teret ölel fel!
      Európát megcélozva. Ahová tetted néped küldted küldetéssel a szeretet jegyében szolgálva téged! Mert nincs más erő mely gátat, vethet e romboló pusztító gyilkoló térhódító bekebelező gonosz rossz erőnek, csak uram segítségeddel, mert mi már meg tettünk mindent!
      Életem e szellemnek adtam – adom – teszem dolgom tőlem telhetően, mindent – mindent megtéve akarva. E csúnya rusnya állapotban, felvéve az egyenlőtlen küzdelmet vele, ki ármányával megtévesztve biztos sikerében bízva játszik velem! Oh uram ne adj neki több erőt, hogy e álnok játszmát űzze velem , végítéletként hű szolgádat végleg törölje e világban!
      Európa közepén magyarnak születtem és a hazámat valóban, szeretem, szeretetet tőled kaptam, szolgáltalak, majd megtagadtalak, de egy trauma visszahozott hozzád – ami megmutatta nekem valós valóságodat! Ma már nem hiszem, nem tudom, ha nem megtapasztaltam uradalmadat!
      Hirdetem neked is semmit, ne higgyél – ne tudd – ha nem tapasztald meg, és utána ítélkezz!
      Mert boldogok azok, akik megtapasztaltak és már nem félnek! A valóságot merészen eléd tárják – hallgasd meg a lexikális tudósokat is , de nem azért, hogy hidd és tudd, ha nem tapasztald meg mi a valóság! A VALÓSÁG A VAN – AZ VOLT AZ VAN ÉS AZ LESZ!
      Majd folytatom!
      Kelt. Bázakerettye, 2016-08-17
      Id. Kiss László

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük