A Der Spiegel szerint egy terrorkommandó támadásra készül a Reichstag ellen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat és vele szövetséges csoportok valószínűleg támadásra készülnek a berlini parlament, a Reichstag ellen – írja a Der Spiegel című német hetilap.

 

A hamburgi magazin azt írta, hogy a terroristák a rajtaütés során túszokat akarnak ejteni, és lőfegyverekkel vérfürdőt rendeznének a német parlament épületében. Ezek az információk – amelyek a Der Spiegel szerint egy dzsihád-harcostól származnak – késztették Thomas de Maiziere szövetségi belügyminisztert a hét közepén arra, hogy iszlamisták készülő terrortámadására figyelmeztessen az ország területén. A hetilap szerint az informátor az elmúlt napokban több ízben telefonon hívta a Szövetségi Bűnügyi Hivatalt.

Az informátor szerint a terrorkommandó hat főből áll. Ketten közülük már hat-nyolc hete Berlinbe érkeztek, és ott illegalitásba mentek. Négy további merénylő – egy német, egy török, egy észak-afrikai és még egy férfi, akinek a személyazonosságát az informátor nem ismeri – indulásra készen állnak.

A támadásokat februárra vagy márciusra tervezik – írta a Spiegel.

(forrás: gondola.hu)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük