A Cuki Jobbikról és Cuki elnökéről; 3. rész: Válogatott Olvasói vélemények!
A (zs)index cikk új címe:„Vona Gábor szembefordult az eddigi Jobbikkal”
„Hittem Vonának. De az már régen volt! Akkor még volt működő Gárda, az EU-ból határozottan ki akartak lépni, a cigánybűnözők a nevükön lettek nevezve, nem kellett a jobbikos képviselőknek canossát járniuk sem a cigányoknál sem a zsidóknál, nem úgy táncolt a Jobbik ahogyan a liberális szalonokból fütyültek neki! Na, annak már vége. Jött a cuki kampány meg a trendiség, a stílusváltásnak nevezett átváltozás radikálisból mérsékelt szalonnemzetivé. Soha többet nem megyek el választani vagy szavazni! Megundorodtam a képmutató politikusoktól! Köpök a demokráciára és a köztársaságra, a többpártrendszer csak azt szolgálja, hogy a nemzet megosztott legyen és a zsidók uralkodhassanak felettünk! Minden párt hazug, ez az igazság.
Inkább aznap majd kimegyek a hétvégi házamhoz és friss levegőt szívok. Sokkal többet érek vele, mintsem áltassam magamat azzal, hogy ebben a szarteknőben bármi is változhat azzal, hogy leszavazok bárkire is!”
Vona úgy taktikázik, ahogy akar. Én is oda teszem, vagy nem teszem az x-et négyévente, ahova akarom.
Felesleges érzelmeket keverni a politikai sakkjátszmába.
Ami a képességeit illeti, talán egy kicsivel jobbá tudja tenni az országot; viszont arra kell figyelnie, hogy sokkal ne rontsa.
A szélsőbaloldali zsidókhoz képest egy kicsivel jobbra kerül így az ország – és még mindig nem fogja elérni a közepet.
Vona a nagyokat mondó száj: leromboljuk az RTL Klubot, behintjük sóval a helyét… Annó Tomcat kérdése volt: miért kell lerombolni, zsidószagú az épület?
Vona amit mond, az vagy hülyeség, vagy parasztvakítás, vagy mind a kettő; és időközben a nagy radikálisok belesimultak az MSZMP két utódpártja által teremtett környezetbe is; bedarálta őket a rendszer, ahogy mondani szokás.
A Jobbik egy jobb MIÉP, ennyi; és se csodát, se jelentős javulást nem lehet tőlük várni, egyrészt mert a képességeikből ennyire telik, másrészt pedig mert a magyarországi politikai mozgásteret behatárolja a külpolitikai környezet; Magyarországon még észak-koreai szintű önállóság sem érhető el, és a környezettel annyira szinkronban kell lenni, hogy ne legyen belőlük ellenség, illetve hogy Magyarországból ne legyen ellenség.
Aki a Jobbiktól várja a csodát, az csalódni fog, mert azt várja, amire ők nem képesek.
Ha a tisztességes iparosmunka szintje megvan náluk, és pl. nem szállnak be a ki tud többet lopni versenybe, már az is nagy szó.
A cukisodás egyik lépése itt is tetten érhető:
Megbánást tanúsítva látogatott ki a Duna-partra
A fórum előtt tartott sajtótájékoztatón Vona Gábor az M1 hírcsatorna tudósítójának kérdésre válaszolva közölte, személyes találkozójukon azt mondta Kulcsár Gergelynek, egyértelműen ki kell fejeznie, hogy a Jobbikban “kegyeletsértő cselekedeteknek nincs helye”. A képviselő ezután “megbánást tanúsítva látogatott ki a Duna-partra és helyezett el egy szál virágot a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe”.
A Demokratikus Koalíció szombaton kérte Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy hivatalból indítson vizsgálatot Kulcsár Gergely jobbikos képviselő ügyében, aki egy öt évvel ezelőtti e-mail tanúsága szerint beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a “holokauszt áldozatainak” emléket állító vascipők egyikébe.
Az a megállapításom – és ez már aligha fog megváltozni, mert a dolgaikkal erről győztek meg – hogy a Jobbik már nem hiteles (illetve, már csak úgy, hogy mennyi hitelt akarnak felvenni?), hanem taktikus.
Miket mondtak-ígértek annó, és miket tesznek most, és mi van a kettő között? – nagy különbség.
Vona: (hu.wikiquote.org) „Nem fogunk zsákbamacskát árulni, nem kérünk biankóra támogatást, nem cserélgetjük a köpönyeget.”
Akkor miért nem azzal kampányolt, hogy cigányhoz fogom küldeni a párttagomat, és a vascipőkhöz virággal?
Zsákbamacska-e? Biankó támogatás-e? Köpönyegcsere-e? Nem csak hogy köpönyeget, de szavazóbázist cserélnek.
Az egyik társaság hátán bekerültek az Országházba, és most már annak a magyarországi többségnek a szavazatára hajtanak, akik által a kormánypárt lehetnek. Szükségszerűen teszik ezt, ilyen rendszer a demokrácia, a népuralom. Ahol egy atomfizikus szavazata többet ér, mint két cigányé, az már arisztokrácia, a legjobbak uralma.
Tehát a Jobbik Fidesz 2 lesz, a többségi szavazóbázis megszerzésének szükségessége miatt. (A Fidesz is honnan indult, pl. „csuhások, térdre!”.)
Aki nem szavaz, az az aktuális legerősebb pártra „szavaz”, azt hagyja érvényesülni, és ez jelenleg a Fidesz.
Ha van rá kimutatható esély, hogy a Jobbik kevesebbet lop, és kevésbé magyarellenes, akkor rá kell szavazni, mert nincs jobb a választékból – taktikusan, az egyébként jogos sértettséget félretéve.
A Jobbik sem szentekből áll, sőt… én pl. 1 számjegyű emberről tudok csak, aki az én mércém szerint ott korrekt. Tudom, hogy milyenek, és hogy pl. már régóta érvényes náluk a papírzsebkendő-elv: használd, és dobd el. De ettől még taktikusan rájuk kell szavazni, mert a többiek még rosszabbak.
Ami a szentek eljövetelét illeti, kalózhajón nem választanak meg szenteket kapitánynak, és Magyarország jelenleg a nyugati kalózflotta tagja, amit a zsidók vezetnek… Jelenleg ehhez van meg a beágyazottság és a megalapozottság, és ebben a környezetben kell megnyerni a politikai játszmát.
Ahogy hajlik a Jobbik gerince a „centrális erőtér” felé, úgy lép ki azokból a szavazóiból, akik által 2010-ben bejutott az Országházba.
Akik időt, energiát, netán pénzt, az életük egy részét fektették a Jobbikba, és most még-már nem is őket képviseli, azoknak ez persze nagyon frusztráló és csalódást keltő tud lenni, és büntetésként minimum szavazatmegvonást osztanak ezért – vagy inkább le kellene verni a Jobbik vezetőségén néhány százezer forintnyi munkaórát-munkadíjat…
Mennyivel jobb a Jobbik, mint a többi? Annyival, hogy még nem a Likud testvérpártja. Bár az új irányvonal már egy cuki liberális másik párt. Költözz cigányhoz, mert…, tegyél virágot a vascipőbe, mert… Javaslom, hogy ugyanezen logika alapján Vona Gábor végezzen egy hónapig közmunkát az RTL Klubnál, mert… egy demokratikus, és nagy népszerűségnek örvendő intézményt akart lerombolni, és sóval behinteni a helyét. Ha ez nem lenne elég jó indok, majd Vona „megszedjük magunkat, hiteles” Gábor kitalál ehhez is valami indokot, eddig is milyen jól sikerült neki.
Legutóbb még az volt, hogy „én még csak 30 éves vagyok, tudok várni” a hatalomra kerülést illetően. 1-2 év eltelt, és most már rápozícionálták magukat ugyanarra a tömegközéppontra, amire a Fidesz-KDNP is.
Minden út oda vezet, demokratikusan, hogy rossz csürhe rossz pásztort kap.
Ha egyszer ilyen a többség, akik által választást lehet nyerni, akkor a radikális-ratyikális Jobbik alkalmazkodik, és Szélkakas Viktor mellett már van egy Szélkakas Gábor is.
A Jobbikban is kisebbségben vannak az általam normálisnak, korrektnek minősített emberek.
A cigányhoz és a vascipőhöz küldöttek, ha nem megélhetési politikusok lennének, akkor beintettek volna Vonának, hogy menjen oda ő – csak akkor már nincs tovább nekik zseton, ugye… Kilóra megvehetők, és úgy sejtem, hogy nem csak Vona által.
De, adjuk meg az esélyt, mutassa meg, mit tud a párt; ez ugyanígy volt az MSZP-nél, aztán a Fidesznél, és most a Jobbiknál is; mutassa meg a gyakorlatban is a párt azt, ami már most is látszik, ellenzékként; hátha mégis ők a legkisebb rossz ebből a választékból, és kapják meg az esélyt, hogy kormányon is… belesimuljanak a tájba, és a „színvonalba”.
A szarból épült várak bűzlése, toldozása-foldozása, és végül az összeomlása van, kicsiben és nagyban. Ez a természet rendje.
Szarban vagyunk-e? De még mennyire! Az egész Nyugat.
A nyugati sötét jövő garantált.
Melyik kupacot emeled a pöcegödörből hatalomra kormánypártnak, „legkevésbé rossz” alapon?
Nagy különbség nem lesz közöttük, csak az egyik balról érkezett a tömegközépponthoz, a másik jobbról.
Milyen kormánya lehet a szodomai többségű Szodomának demokratikus alapon? A szodomai többség normális emberekből álló kormányt nem választ meg, mert ők nem felelnek meg az igényeiknek. Tehát a szodomai többség ugyanilyen, hozzájuk illő kormányt választ meg; és csak ilyet.
Kalózhajón nem választanak szenteket kapitánynak.
Magyarország egy nagy (szárazföldi) kalózhajó, ahogy az egész nyugati flotta is, amelyikhez tartozik. (Kár, hogy már nem Daján (hu.wikipedia.org) a flotta-hadügyminiszter, úgy még stílszerűbb lenne.)
Ebben judeonácik által irányított, atomfegyveres flottában mekkora mozgástere van a Jobbiknak – vagy bármely másik fegyvertelen törpeségnek? Úgy néz ki, előbb eljön a harmadik világháború, mint az, hogy Magyarországon normális, bűnözőktől mentes élet legyen.
Akkor viszont, nem egyszerűbb, ha az a néhány ezer normális ember, akik még mindig itt vannak, földrajzilag is átállnak a Kelethez? Így nincs rossz keveredés, és fekete-fehér helyzet van. Hasonlók törzsi marakodása a zsákmányért, vagyis a belharc, vagy pedig rosszak a jók ellen, mint két külön tábor, ez nagy különbség.
A jin-jang ábránál megvan a két külön oldal, úgy is, mint két külön tábor, csak annyi az eltérés a jelenkor valóságához képest, hogy a két oldalon az egységes kis körök helyett szétszórtan vannak a térfélen a fehér és fekete individuumok, ahelyett hogy egységben lennének; és ha nincs egység, akkor nincs egységben az erő sem, tehát az aktuális helyzet nem az optimum.
Gondolkodok az optimalizáláson…
Más megközelítésben ugyanez a téma – kb. oldalnézetben:
„A Jobbik és problémái” (nemzetstrategia.blog.hu)
Ha csak ezt nézzük, ebből is az következik, hogy a Jobbik kormányzása kb. olyan lesz, mint az MDF-é; nagy csalódás. De kik jöjjenek utána? A már leszerepeltek? Itt már nem csak az egyes pártok buknak meg, hanem az egész ország.
Ami a Jobbikot illeti, egyrészt, ha Magyarországon normális kormányzás lett volna, és nem a zsidó típusú osztogató és fosztogató, akkor a Jobbik most is ugyanúgy 2%-on lenne, mint 2006 előtt; és nem azért ők a kormányváltó erő, mert olyan jók, hanem azért, mert az MSZP-FIDESZ-KDNP olyan rossz.
Ráadásul, Magyarország legnagyobb zsinagógája a Budapest, Kossuth tér 1. szám alatt található, ahol állandóan terjeng a foetus judaicus, és ráterjedt a Jobbikra. Így jár az, aki közösködik a judaistákkal: közös zsinagóga, közös szendvics a büfében, közös akol, toleráncia, multikulti – és persze, a pénz az isten.
Vona elzsidósodott, és lehet hogy az egész Jobbik is.
Amikor Obama végre már ott tart, hogy elhatárolódik Netanjahutól, akkor Vona viszont ott tart, hogy áll Lauder rendelkezésére – ő keresi a zsidóval a kapcsolatot – Lauder pedig majd él Vona ajánlatával, és rendelkezni fog felette.
Vona már a zsidóknak és a gój bérenceiknek akar megfelelni; de a zsidóknak addig nem fog megfelelni, amíg tökéletes szolga nem lesz belőle, mert ez a talmudi elérendő cél. Tehát Vonának legalább odáig el kell jutnia, hogy aki nem teszi fel a kipát, az keressen magának másik pártot.
Vona már többet árt, mint használ; de ezt nem nekem kell észrevenni, hanem a párttagoknak; aztán leváltani Vonát a legközelebbi tisztújításnál, vagy megpuccsolni, mint Medgyessyt az MSZP tagsága.
A részemről addig nem szavazok a Jobbikra – akkor sem, ha nincs másik, legalább elvileg nemzeti párt – amíg nincs magyar magyar elnöke a Jobbiknak, Volner János, vagy más, a lényeg az, hogy ne elzsidósodott magyar legyen.
„Nincs kormányzás a Nyugat nélkül”; ezt az észak-koreaiaknak, kubaiaknak, oroszoknak, kínaiaknak, és a többieknek mondták már?
Ahogy ezt a zsidó Mórickák elképzelik a vágyvezérelt gondolkodásukkal (wishful thinking), a „Nyugat” alatt a nyugaton a hatalomba befurakodott zsidókat és bérenceiket értve.
„Lesz „morgás”, de várhatóan a Jobbik törzsszavazói is kitartanak a párt mellett, és megmaradnak a „kikacsintások” is feléjük.”
A másik példa a vágyvezérelt gondolkodásra, mert a morgáson kívül van még két opció, a pártszakadás, és Vona leváltása, avagy megpuccsolása, mint Medgyessyt az MSZP.
A harmadik példa a vágyvezérelt gondolkodásra, hogy ha a Jobbik nem nyal be, és nem fekszik le az amerikai zsidóknak, az európai zsidóknak, az izraeli zsidóknak, az iráni zsidóknak – mert állítólag ott is vannak vagy 25 ezren –, és az ismeretlen számú antarktiszi zsidóknak, akkor a Jobbik, Magyarország, és a világ összeomlik. Én látok egy másik alternatívát, hogy mi omlik össze (megsúgom: a zsidóbirodalom).
Tudom, hogy mit ír erről a Talmud; a gójok kétharmada elpusztul a nagy háborúban, és maradék egyharmadon a zsidók uralkodnak. Itt is látok egy alternatívát: a Talmud hazudik. Ahogy a zsidók általában mindig hazudnak. A változatosság kedvéért, most saját magukat csapják be.
A pusztító istenük végül őket is elpusztítja. Végül is, azért pusztító isten, hogy pusztuljon mindenki, aki az irányítása alatt áll; egy pusztító istennél nincs kivétel, mert szintén a tökéletességre tör; és ezzel a tökéletességgel visszaáll a világ rendje, az építő, és életmegtartó Isten rendje.
„János Evangyélioma 14. rész
Vona egy Orbán-klón önellentmondó dumagép, aki annyi mindent mondott már a szavazatokért, hogy ő se tartja fejben, hogy mikor mit.
Nem szabad komolyan venni, amit mond, mert csalódás lesz belőle. Hogy kormányon mit tesz – szerintem abban is olyan lesz, mint Orbán, vagy még rosszabb.
Vona szövegei egy aranybánya, ha önellentmondásról van szó, vagy arról, hogy amit mond, annak az ellenkezője történik a gyakorlatban.
Ha ilyen a jó politikus, akkor egy pszichopata-notórius hazudozó keverék a jó politikus… gátlástalanság és motiváció ami előre viszi, és a még éppen hihető hazugságok.
„Nagy Bandó András: Elődöm az utódom. (www.hir24.hu)
Tetszik nekem ez a Vona!
Ha Novák Előd cigányozik, összeköltözteti egy cigánnyal.
Föltételezés: ha zsidózik, összeköltözteti egy zsidóval.
Ha Novák Előd beleköp egy emlékműcipőbe a Duna parton, virágot vitet vele, és beleteteti a leturházott bronzcipőbe.
További föltételezések.
Ha N. E. ráokád egy cigány kisgyerekre, Vona azonnal utasítja, hogy a Parlament előtti Kossuth téren egy napon át cigánykereket hányjon.
Ha N. E. ismét holokauszt-bizniszt emleget, Vona haladéktalanul utasítja, hogy saját költségén utazzon el Auschwitzba, este zuhanyozzon le a kipróbált „zuhanyzók” egyikében, és ha lesz ereje, vonszolja el magát az egyik priccsig, és ha hazatérne, mesélje el itthon, könnyű volt-e az álma.
Ha N. E. cigánybűnözésről beszél, Vona azonnal kötelezze arra, hogy tegyen egy sétát a budapesti éjszakában, és addig vissza se nézzen, míg rá nem talál minimum 7 cigánybűnözőre, akiknek bemutatkozik, elmondja, hogy a Jobbiktól jött, éppen büntiben van, mert cigánybűnözést emlegetett.
Ha N. E. bármilyen módon zsidózna, Vona fejvesztve rohanjon hozzá, nyomjon a fejére egy sábeszdeklit, és személyesen tuszkolja be a Dob utcai zsinagógába.
Ha N. E. továbbra is a Jobbik régi útját járná, és a kelleténél jobban cigányozna, Vona kötelezze arra, hogy vásároljon egy lepusztult házat valamely ismert cigánysoron, és hogy haladéktalanul költözzön is oda.
Ha N. E. arra vetemedne, hogy a felszólítsa a Magyarországon élő, magyar zsidókat, hogy költözzenek el Izraelbe, Vona azonnal kötelezze arra, hogy adja el a cigánysoron vett házát, és szerezzen be egy letelepedési engedélyt Jeruzsálembe.
Ha N. E. még ott is cigányozna, Vona kötelezze arra, hogy tanuljon meg hegedülni, és ha már profivá lesz, vállalja el a Száztagú prímás tisztét. (Tuti siker, választást lehetne nyerni vele.)
Ha N. E. még ezek után sem adná föl szélsőjobbos elveit, Vona haladéktalanul üljön le a Duna parti emlékműcipők mellé, és mélyedjen magába. Gondolkodjon el, hogy jó döntéseket hozott-e vagy sem. Gondolkodjon el azon is, hogy vajon N. E. magától olyan, amilyen, vagy esetleg neki is köze van ahhoz, hogy olyanná lett, amilyen. Gondolja végig, ki ültette el N. E.-ben a benne (föltételezhetően addig is megvolt) ordas eszméket. Ki volt az, aki terepet adott N. E. eszméi terjedéséhez.
Egyáltalán: ki az apja e torzszülöttnek?
Ha megtalálta a válaszokat, költözzön be egy roma családhoz, vigyen virágot a N. E. által leköpött emlékműcipőbe, hívja vissza N. E.-öt Jeruzsálemből, és utasítsa, hogy őt haladéktalanul pofozza föl. A pofozásról készüljön fotó, és tegyék ki egy óriásplakátra, LÉTEZIK JOBBIK BŰNÖZÉS! szöveggel.
Állítom, tapadnának a pártjukra.”
Hozzáteszem, a Jobbik soha nem volt igazán jó párt a mércém szerint, mostanra pedig már annyira elromlott, hogy jobb lenne, ha elválna a máj a szartól, vagy fordítva. Ezen a Jobbikon már nem ront egy pártszakadás; csak így nem kerül hatalomra 2018-ban. És? Ez már csak a megélhetési politikusokat érdekli. Nem hiszek abban, hogy ettől a Jobbiktól valóban jobb lenne Magyarország sorsa. Tehát jelenleg nincs olyan párt, vagy politikai erő Magyarországon, amelyikre érdemes lenne szavazni.
„Ipsos: Megállt a Jobbik erősödése” (www.origo.hu)
Mert kellett nekik a néppártosodás, a Fideszesedés, amivel elárulták, eldobták az eddigi szavazóikat; és aki nem szavazott a Fidesz 1-re, az ugyan minek szavazna a Fidesz 2-re?
Vonáék kiadták a „néppárt” jelszót (amit kb. olyan gyakorissággal ismételgetnek, mint G. W. Bush a „terror” szót annó), és náluk a néppártosodás a gyakorlatban a zsidók és cigányok seggének nyalását jelenti – csakhogy abban a többi párt sokkal jobban teljesít, úgyhogy a „néppárt” Jobbik a székről a pad alá került, és megérdemelten. Hogy onnan hová fognak kerülni? Feloszlásra; vagy lehet belőlük Liberális Másik Párt… lehet ez meg az, csak egy nem látszik, a normális párt, és az útja.
Most már biztos vagyok benne, hogy 2018-ban a zsidesz 1 és a zsidesz 2, és a többi párt közül lehet majd választani (ha nem jön közbe a háború), és hogy a zsidesz 2 a zsidesz 1-től kb. 1mm-re jobbra lesz.
Tehát van a vörös, a narancsvörös, meg a sárga, amely utóbbi magyar zászlóba csomagolva népnemzetinek álcázza magát. A címke az, hogy magyar termék, a tartalom viszont… nem az.
Mivel gyurcsorbánvona sok tekintetben egy kör, és holló a hollónak… így az elszámoltatás elmarad. Valamint az emberek 90-akárhány százalékának semmivel nem lesz jobb az élete, mint amilyen Orbán vagy Gyurcsány alatt volt. Hogy hány embernek lesz rosszabb? Úgy gondolom, hogy az sem kis százalék lesz.
Vona kiéli a becsvágyát, a kormányzói ambícióját… Ehhez képest Volnert, Novákot, vagy Z. Kárpátot sokkal szívesebben látnám pártelnöknek, mint azt az Orbánhoz közel álló, ígérgetős és megbízhatatlan tót fazont, a gyöngyöspatás ördögöt, aki ugyanúgy átveri a népet a saját önző céljai elérése érdekében, mint gyurcsorbán. Ez nem a radikális változás, hanem a folyamatosság.
A csodavárók egy jó nagy csalódással lesznek gazdagabbak…
Nem érdemes sokat ragozni a gyurcsorbán vonal folytatódásának esetét; amit tudni kell, az az, hogy a Vona-féle Jobbik csak ennyi, nem több.
Ha majd szakad a párt, az elvált jobbik fele érdekelni fog.
A Jobbik halad a néppártosodás útján, közben a zsidók attól tartanak, hogy a cukiság nem igaz, és nem szavaznak erre az új Jobbikra; az eddigi Jobbikosok attól tartanak, hogy a cukiság igaz, és szintén nem szavaznak rá. Kik maradnak? A döglődő dakota lóról a jobbik lóra átszálló fidesznyikek, és így lesz zsidesz 1 és zsidesz 2, és egy trükkös öröklődés történik, Orbán királyt Vona király váltja ugyanannak a szavazóbázisnak az élén… Ez engem már különösebben nem érdekel, mert a lényeg a lényeg, és az nem változik meg így.
Úgy veszem észre, hogy Vona-közeli seggnyalókból az ellátottság kiváló, és abszolút szarosszájúak a zsetonért, a többiek pedig majd megkapják azt a parasztvakító szófosást, aminek eddig is olyan jól bedőltek, és Vona kiélheti a miniszterelnöki ambícióját, és milyen jó lesz akkor a népnek… mármint Vona haveri körének.
Shalom.
Én a huza-Vona-mentes, és Vona-glásmentes Jobbikra vágyom.
Vona kiskertész pedig most éppen gyümölcsöt akar teremni, legalábbis szófosás által: „Nem arról szeretném meggyőzni a magyar társadalom többségét, hogy legyen ő is nemzeti radikális. Arról nem lehet meggyőzni senkit. Azt vagy valaki érzi, vagy nem. Vagy valaki megérti, vagy nem. Ebben én nem tudok erőszakot tenni senkin, és nem is akarok. De arról igenis meg akarom győzni a magyar társadalmat, hogy ami ebből a gyökérből fakad, az a program, ami ebből a gyökérből sarjad, az mindenkinek jó, és neki is. Ezt kell csak, hogy megértse. Mert ízleni fog neki az a gyümölcs.”
A Fidesz-KDNP magyar narancs – kicsi, sárga és savanyú, de az övék – után mi jöhet még?
A magyar datolya? Kicsi, barna, és büdös, de az övék?
Olstein-Orsós-Orbán után megjött a következő krapek, aki mindent meg tud magyarázni, és annak az ellenkezőjét is. Legfeljebb nem stimmel, és nem is mindenki veszi be. De hát a nagy buta többségre, akik beveszik, lehet építeni – egy hanyatló országot –, ahogy eddig is.
Valamint, kikből állt Vona hallgatósága? A félhomályban is látszik, hogy vén krapekok nagy halmaza van már a teremben, akik a kádárizmusban szocializálódtak. Lecserélődött a tagság, és ezzel a másodvonalbeli vezető erő is. Ez a Jobbik már nem az a Jobbik, amelyik 2010-ben bekerült az Országházba a radikálisok által; ez a társaság már egy Fidesz-mutáns, és nem is lesz más, mint Fidesz 2.
Vona kipaterolta a Jobbikból azt a Pőszét, aki a felkérésükre a „nívós, középre nyitó párt” pártprogramot megírta nekik, és tette ezt Vona azzal az indokkal, hogy eltért a párt irányvonalától. A kirúgás után viszont Vona volt az, aki eltért a Jobbik addigi irányvonalától, és tette ezt a Pősze által meghatározott, középre nyitó irányba. Ez volt az a pont, amikor őt kellett volna kirúgni az eltérés miatt, de nem tette meg senki. Valamint az is volt, hogy Szima Juditot kellett volna EP képviselőnek befutó helyre tenni egy Vona-ígéret szerint, de aztán az a Szegedi Csanád kapta meg a helyet, akit később kirúgtak a Jobbikból. Beveszi-kirúgja, becsalizza-átveri, beveszi-kirúgja… Így működik a Jobbik, és így fogy is egyben.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
„A patkószeg elveszett. A patkószeg miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett. A ló miatt a lovas elveszett. A lovas miatt a csata elveszett. A csata miatt az ország elveszett. Ezért ne feledd, verd be jól a patkószeget!”
Az elveszett patkószeg az elveszett becsület. A beverendőre pedig jöjjön rá mindenki saját maga.
Vége a sorozatnak! Vége a JOBBIK-nak?
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Nem tudom, a jó megoldás az-e, ha nem megyünk szavazni.Én pár ciklus óta kellemesebben töltöm az időmet, azonban ezután mégis elmegyek és érvénytelenítem a szavazócetlimet, hiszen az üres cédulákat bármire fel tudják használni! Hogy a legkedvesebb szomszédomat idézzem: “mindegyikre ikszelek, nehogy valamelyik megsértődjön!” Nem pártok kellenek az ország irányításába, hanem hazaszerető civilek! Egy fecske nem csinál nyarat, de ha mind többen ezt tennénk?
A Jobbik soha nem kerül kormányra! Miután besimult a nagy büdösbe, elvesztette karakterét, és nagyon remélem, hogy a szavazóbázisának a 90%-át is. A jobbik immár ugyanazt a nótát fújja, mint a fityesz. Miután ez utóbbi bűnszövetkezet már jól beágyazta magát a hatalomba, akkor az emberek vajon miért szavaznának már a jobbikra? Azt egyelőre nem állítanám, hogy vona gábor kezdettől fogva álságos lett volna. Ha valóban jó szándék vezérelte, akkor eddigi pályafutásának ideje alatt sok olyant engedtek neki mondani, amit ha a fejére olvasnak, akkor sok-sok évi börtönbüntetés elé kell néznie. Akiknek a tökére lépnek, ritkán választják a börtönt. Ehelyett sokkal inkább elfogadnak egy ajánlatot, ami nem a börtönbe vezet, hanem egy jelentéktelenebb hatalmi pozícióba. Ha ugyanis bebörtönöznék a faszikámat, akkor ezzel mártírt csinálnának belőle! Ez a háttérhatalomnak nem lehet célja. Vattay Szabolcs
Már megint ferdítik a zsidók a magyar nyelvet ezzel a cukisodással.
Szerintem a buzisodást helyett használják.
H.B.
4./ „(…) A legfontosabb tanulság, hogy tanulni kell, újra és újra tanulni és tanítani. Nem szabad hagynunk, hogy szellemi és erkölcsi aljanép határozza meg a saját ‘ízlése’ szerint az értékeket! Mert ez nemcsak a magyarság ellen való gyalázatos és alattomos háború, hanem a világ tájékozatlan és védtelen embereit veszélyezteti. És ez a veszély már nagyon gyakran valódi életveszély! (…)
Várható volt !!! Vona és “elvbarátai” felszámolják a Jobbikot !!!!!!
“Várható volt !!! Vona és “elvbarátai” felszámolják a Jobbikot !!!!!!”
Boros úr!
Milyen elvei vannak annak a baráti körnek?
H.B.
A lóvéról szól az egész sztori,megérezték a jobbikos politikusok a pénz ízét,a kényelmet a parlamentben,azt,hogy nincs felettes fölöttük,a háttérben bizniszelnek,de nem ám egymással,hanem mindegyik az állammal üzletel,pont úgy ,mint a félnótás pápai proligyerek,a gyurcsányi vag hogy hívják csinálta.Vona kb olyan min.elnök lenne,mint az Antall volt,duma,duma,duma a végtelenségig,de eredmény,hozzáértés az nulla!