A csendőrség intézkedni fog a marosvásárhelyi „törvénysértőkkel" szemben
A videofelvételek megtekintése után fognak intézkedni azokkal szemben, akik a március 10-i marosvásárhelyi főtéri tüntetés alkalmával törvénysértést követtek el – tudatta pénteken a Maros megyei csendőrség, amely közrendvédelmi feladatokat látott el a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezésen és tüntetésen.
A kommüniké szerint a csendőrség biztosította a rendet a székely vértanúk emlékművénél és a résztvevők elvonulásakor oly módon, hogy ne alakuljon ki „forgalmi torlódás”. A közrend fenntartása viszont „szükségessé tette a gyülekezési törvényben előírt figyelmeztetések és felszólítások” alkalmazását, amikor a csendőrség a főtér felszabadítását kérte a tüntetőktől, tekintettel arra, hogy a megmozdulást „nem engedélyezték a törvénynek megfelelően” – állítja a csendőrség. Bár a szervezők szerint a demonstráció bejelentése szabályos volt, a Maros megyei prefektus azt hangoztatta, hogy „nem tekinti engedélyezettnek” a felvonulást.
A megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői már tavaly márciusban bejelentették a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnál a 2016-os és a 2017-es székely szabadság napi tömegrendezvényt, hogy ne járjanak úgy, mint 2015-ben, amikor a demonstrációt Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere hivatalosan betiltotta. Mivel a polgármester a törvényben megszabott 48 órán belül nem tiltotta be az idei rendezvényt, a bíróság januárban első fokon a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a polgármestert.
Florea néhány napja fellebbezett ugyan az elsőfokú ítélet ellen, de csütörtökig – a bejelentett demonstráció időpontjáig – nem született jogerős ítélet. Lucian Goga Maros megyei prefektus kedden úgy vélekedett, hogy csak a megemlékezést lehet megtartani, a felvonulás és a tiltakozás „nem engedélyezett”. Úgy vélte ugyanis, hogy felfüggeszti a törvényszéki ítélet hatályát az ellene benyújtott fellebbezés. A megmozdulás szervezői viszont azt állították, hogy a gyülekezési törvény szerint bejelenteni és nem engedélyeztetni kell a demonstrációt, így azt eredeti terveik szerint bonyolították le. Csütörtökön, a székely szabadság napján a szervezők becslése szerint mintegy 15 ezer tüntető követelt Marosvásárhelyen autonómiát Székelyföldnek.
A székely vértanúk obeliszkjénél tartott megemlékezés után a tüntetők az „Autonómiát!”, „Székelyföld”, „Itthon vagyunk!” jelszavakat kiabálva, de békésen, ünnepi hangulatban vonultak Marosvásárhely főterére.
A karhatalom nem próbálta a járdára szorítani a tüntetőket, mint két évvel ezelőtt, amikor ebből dulakodás alakult ki, hanem félpályás forgalomkorlátozással biztosította szabad mozgásukat. Miután a megmozdulás szervezői átadták a korábban közfelkiáltással elfogadott petíciót a kormány megyei megbízottjának, a tüntetők mintegy félóra múlva kisebb csoportokban elhagyták Marosvásárhely főterét.
MTI
jandarmeria trebuie sa-si faca datoria si sa ia masurile de rigoare,impotriva celor care au incalcat legea.
Si pe cine crezi ca au incalcat legea?