KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Credo együttes is fellép vasárnap a Hősök terén

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Credo verséneklő együttes koncertje a  tervezett program szerint délután két óra körül kezdődik a Hősök terén, a rendezvény alkalmából felállított színpadon. Azoknak az érdeklődőknek, akik nem tudnak több órát rászánni a vasárnapi nagyszabású rendezvényre, kiemelten felhívjuk a figyelmét erre a programra. Tesszük ezt annál is inkább, mert az együttes tagjai Kárpátaljáról érkeznek, és minden egyes határátlépés külön procedúra valamennyiük számára. Az Ő művészetük legalább akkora csemege a hallgatóságnak, mint amekkora szeretettel nyújtják át muzsikájukat közönségüknek.

Nemzeti InternetFigyelő
Kapcsolódó: IMA A MAGYAR LELKEKÉRT, ÁLDÁS KÉRÉSE A NEMZETÉRT

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük