KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A covidisták és anticovidisták párhuzamai (Amit a szív gondol, az ésszel nem biztosan értelmezhető?)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Embertelen világban élünk. A föld népei, s így a magyarság is hatalmas próbatétel előtt áll. Mivel az agy elektromos vezérlése generálja a „hamis ént”, vagyis az ego-t, ezért kell nekünk feltétlenül megértenünk, hogy csak a szívével is gondolkodni tudó, s az anyanyelvében rejlő értékeket jól ismerő magyar ember tudja teljes mértékben kizárni azt, amit a kiválasztottsági mítosz fertőzése jelent.

Az emberi agy manipulálása (vagy inkább moneypulálása?) valójában az agyi logika számító és fél-elemre épülő „elme” tobzódása. Ugyanis a mesterségesen elménkbe épített fél-elem okán lesz gátlástalan bárki, mert a „hamis én” – kihasználva a fogyasztói társadalom kényelmesítő hatását az esendő emberi gátlástalanság fokozására -, ma már csak a bírvágyra, a birtoklási mohóságra tud gondolni!

Egyre többen veszítik el az Istent, aki pedig nem az a szakállas zsidó bácsi, aki a templomok freskóin megjelenik, hanem maga a tökéletes Teremtő. Ám sajnos a teremtett világ teljességében való gondolkodást és az őseink nyelvét, a legtöbb ős-etimont tartalmazó ősnyelvünket és rovás jeleinket folyamatosan veszik el tőlünk. Ezzel szemben az igaz magyarok, akik tisztában vannak azzal, amit az őseik követtek, s nem csak a józan paraszti ész használatával, hanem szívvel is a mag-föld őreivé lesznek képesek emelkedni. S egyre inkább valószínű, hogy kizárólag az utóbbiak tudnak visszatérni az emberiesség világába! Én már lassan 50 éve próbálom a magyar embereket megfertőzni a Szent Korona igazságának vírusával, de sikertelenül. S most jött egy eugenista, akinek sikerült az egyébként bennünk régóta ismerten létező koronavírussal „megfertőzni a fél világot”!

Molnár Tamás (Enconnu, vagyis ismeretlen) az esendő emberiség kapcsán egyik baráti beszélgetésünkön ki is fejtette nekem: Maga a kommunista rendszer is Jézus „szociális” érzékenységével és szeretetet hirdető gondolataival manipulált, csak éppen a szeretet tanításából kivették az Istent és ezért is válhatott a magát „közösséginek hirdető” rendszer minden kísérlete: lélektelen pokollá! Persze sokan úgy emlékeznek vissza a Kádár alatti korszakra, hogy az bizony nagyobb biztonságot jelentett az egyszerű emberek számára, mint a mai, mindennapi vadkapitalizmus lélektelen, s devizacsaló valósága! Van ebben is igazság, de azért ne sírjuk vissza azt a véreskezű rendszert, ahol maga Kádár is félt, s azért vett fel hiteleket!

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Talán ezért is érdemes azon eltűnődnünk, hogy vajon miért tud a kifejezetten eugenikus Bill Gates olyan jól együttműködni a kommunista Kína vezető garnitúrájával, s miért képes manipulálni a WHO-t, sőt szinte az egész világot?  Az eugenika ugyanis nem csak a születésszabályozást takarja, hanem minden társadalmi formációban arra is törekedett, hogy „megtisztítsa az emberiséget a felesleges salaktól”!  A Szovjetunióban a forradalom után megalapították az Eugenikai Hivatalt. Németországban a hosszú múltra visszatekintő rasszhigiénével társították az eugenikát, s az 1902-ben alapított Deutsche Gesellschaft für Rassenhigiéné 1931-ben az „und Eugenik” címet is felvette. De Európa csaknem minden országában kimutatható az eugenikai gondolat térhódítása, így Svédországban és Dániában is önkéntes sterilizációs törvényeket fogadtak el. Ennek az írásnak a keretei nem engedik, hogy végig elemezzem pl. a szovjet Eugenikai Hivatal tevékenységét, pedig az is megérne egy misét. Hiszen a kommunizmus kifejezetten ügyesen alkalmazta azokat a módszereket, amiket a folyamatosan hamisított történelemtudomány szinte kizárólag Adolf Hitler számláján szokott feltüntetni.

Molnár Tamás barátom – aki következetesen antikommunista és anticovidista is –, egyik legutolsó írásában jelezte felém a következőket:

„Azok a társadalmak, amelyek elhanyagolják saját múltjukat, azoknak nincs jövőjük. Azok pedig, melyek nem ismerik saját történelmi örökségüket, megérdemlik, hogy ismét átéljék azt. Magyarország csak akkor lesz egységes nemzet, ha bátran szembenéz a parancsuralmi múlttal és képes egységesíteni történelmét, miközben elismeri, hogy a kommunizmus nemzetünk közös átkos öröksége, és hajlandó őszinte és alapos vitát folytatni a múlt század totalitárius bűntetteiről.”

Tegyük hozzá azt is, hogy nem elég a vita, s nem elég csak a múlt század bűneit feltárni, hiszen napjainkban is vannak olyan bűnök, amelyek eltusolásra kerülnek! Ezért kifejezetten elszámoltatás, sőt felelősségre vonás szükséges ahhoz, hogy annyira megtisztuljon a magyarság, ami biztosítja számunkra egy erkölcsi megújulás lehetőségét. Mindez történhet egy valóban tiszta kezű és szilárdan újjáépülő Nemzet képében, vagy legalább egy magyar értékrend alapú, népi műveltségű, párhuzamos társadalom formájában. Azok, akiknek ez kellemetlen lenne, ma a hatalom (ellenzék vagy kormányoldal) berkein belül vannak, ezáltal minden eszközzel akadályozni igyekeznek majd, hogy ez megvalósulhasson! Engem populistának és demagógnak fognak nevezni, amikor szembesülnek azzal a gondolatsorral, hogy ne pártok küldjenek képviselőket a törvényhozásba, hanem legyenek végre valódi népképviselők, akiket nem a pártjaik tartanak pénzpórázon, hanem az a helyi közösség fogja ellenőrizni őket, amely jelölést (választókerületi követi utasításként) megadta a számukra. Ezek a lehetőségek már jó pár éve ott állnak a magyarság tömegei előtt, de a beidegződött dogmák miatt nem élt vele eddig egyetlen olyan helyi közösség sem, akik pedig nem voltak elkötelezve egyik nagy, pártpolitikai szekértábor felé sem! Hiába hirdette meg a Magyarok Szövetsége (amely valójában egy Nemzetépítő Népmozgalom volt), hogy ne fogadjunk el semmiféle pártos sémákat, dogmákat. A média olyan erősen befolyásolta a hétköznapi embereket, hogy a fenti egyszerűen hozzátett gondolatot, már nem akarták sem végig gondolni, sem aktívan megélni. Pedig őseink nyomán inkább a szeretet szerint kell éljünk, s törekednünk kell önzetlenül segíteni azokon a társainkon, akik önhibájukon kívül szorulnak rá a segítségre!
Ám arra nagyon vigyázzunk, hogy csak úgy tudunk majd visszatérni önmagunkhoz – vagyis ahhoz, amit az őseink követtek -, ha folyamatosan képezzük magunkat, s ha végre képesek leszünk arra, hogy felismerjük az ellenséges behatolásokat. Vagyis csak úgy találhatunk magunkra, ha levetjük az eddig ránk jellemző naivságot. Ugyanis a hun-szkíta népeknek – így nekünk is – a legnagyobb hibánk az, hogy magunkból indulunk ki, s így azt hisszük, mindenki más ugyanolyan jószándékú, mint amilyenek mi vagyunk! Fel kell tudnunk venni a harcot azzal a sátáni erővel, amely sok ezer éve próbálja ránk erőltetni a saját kiválasztottságának mítoszát, miközben az leginkább egy olyan kisebbségi komplexus eredménye, amit a vallások legtöbbje, sőt a nácizmus és a globalizmus, de leginkább maga a bolsevik ideológia is világosan megmutat!

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Amit persze a szív ír, az ésszel nem olvasható, s nem is hiszem, hogy sokan jeleznének vissza, hogy értik, amit írok, s jelentkeznek szolgálattételre a nemzetépítéshez! Így valószínűleg sokáig megmaradhatok a nemzetépítés segédmunkásának. Ám megadom a telefonszámomat, hogy aki mégis szeretne tenni a hazáért, az jelentkezzen nálam!

Zárásként ismét Molnár Tamás három mondatát idézem:

– A kommunista ideológia közvetlenül felelős az emberiség és ezen belül a magyar nemzet elleni bűntettekért.
– A kommunista múltból fakadó rossz lelkiismeret máig ható súlyos teher Magyarország jelene, jövője és gyermekeink számára.
– A kommunista múlt zavaros és egymástól teljesen eltérő értékelései továbbra is kétfelé szakíthatják Magyarországot.

S Tamás mondatainak aktualitását mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a kétfelé szakított Magyarországot most a covidisták és anticovidisták jelképezik, akik gyűlölködve esnek egymásnak, mert azt hiszik, hogy a másik oldali magyar a vesztüket fogja okozni! Pedig ezt a szembenállást is a bankárkaszt, szabadkőműves kiszolgálóinak a boszorkánykonyháiban főzték ki. Beteljesedett tehát az a gondolat, hogy a kommunista Kínában, Bill Gates nem csak egy biológiai fegyvert kovácsolt a fehér emberek ellen, hanem a bankárkaszt érdekeit kiszolgálva, megteremti azt a „huntalanító” rendszert, ahol az általuk kidolgozott kreditrendszer tökéletesen szolgálja a manipulált pénz-diktatúrát, amit én egyszerűsítve: reklám-demokráciának hívok. Pontosan úgy, ahogy egykor a proletárdiktatúra azt állította magáról, hogy ő bizony népi demokrácia. Ugye tetszenek érteni, hogy egy sémára működik itt minden? NEEM?

Bene Gábor nemzetépítő segédmunkás

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük