KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A civilizáció túlélése a tét

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ezt a mondatot, miszerint a „civilizáció túlélése a tét” Soros György fogalmazta meg „A Nyílt társadalom védelmében” című könyvében. Ő azért aggódik a civilizációért, mert a nyílt társadalmat szeretné megvédeni a jobboldali „fenyegető és példátlan veszélyektől”. Ugyanakkor a jobboldal, Soros György nyílt társadalmától érzi veszélyben a civilizációt. A nyugati ember ugyanis, fejlett civilizációt épített, de Isten nélkül. Egy civilizáció összeomlása pedig mindig akkor következik be, ha elveszti az ember morális normáit, azaz istentelenné válik.

Ez a két ellentétes gondolat feszül egymással szembe, hogy továbbra is építeni kell e a liberális istentelen civilizációt, amit Soros György támogat és védelmez, vagy vissza kell térni a keresztény gyökerekhez, az erős nemzetállamokhoz, ahogy ezt Magyarország teszi, amíg jobboldali kormány van hatalmon?

A Nyílt társadalom alapítványát 1979-ben hozta létre, ami behálózta az egész világot. Célja az, hogy a „világ jobb hely legyen”, korlátlanul érvényesüljenek a szabadságjogok, a kisebbségek, eddig elnyomottak egyenlő jogokat kapjanak. A liberális jóemberkedés, azonban mára végletes formáját mutatja, lassan liberális diktatúrába torkollik. Megint ott vagyunk, ahol voltunk a világtörténelem eseményei ismétlik önmagukat. Először volt a fasizmus, a numerus clausus, amikor faji alapon utasították el a tanulni vágyókat, aztán jött a szocializmus, amikor osztályalapon nem tanulhattak a kulák, arisztokrata, és értelmiségi szülők gyerekei. Most újból faji és kisebbségi szűrés van, Nyugaton az részesül előnyben az egyetemi felvételin, aki színes bőrű, vagy valamilyen nemi kisebbséghez tartozik, transznemű például, akkor is, ha alulteljesít. A jó képességű fehér heterók labdába sem rúghatnak. A filmekben is ezek a szűrők érvényesülnek, sőt létezik az eltörlés kultúrája, ami visszamenőleg mindent törölni akar, filmekben, irodalomban, történelemben, ami nem felel meg az új iránynak. Erőszakos LMBTQ és homoszexuális lobbik működnek, akik érzékenyítés címmel óvodásoknak és iskolásoknak adnak propagandát az új irányról. A Soros alapítványok hangsúlyos kitűzött feladata, a nemi kisebbségek védelme, a transzgender, a homoszexuális, az LMBTQ minden rétegének propagálása. Ezen kívül szerepel a romák védelme, és el is hinnénk, hogy milyen nemes a szándék, ha nem tudnánk mi történt Gyöngyöspatán, és a görög katolikusokkal, akik kiemelt programot hoztak létre a romák esélyegyenlőségének biztosítására. Hamarosan azonban bevádolták őket az alapítvány képviselői szegregációval.

Ez is érdekelheti:  Fricz Tamás: Nem állunk meg Schwechatnál

„A nyílt társadalom ellenségei nyeregben érzik magukat, elnyomó tevékenységeikben túl messzire mennek, ami visszacsapást kíván” – írja Soros. Ma Európa és az USA jelent veszélyt, Putyin és Trump ellen kell dolgozni, akik maffiaállamot hoztak létre. (Trump még kormányon volt) Maffia állam természetesen Magyarország is, amit nálunk Magyar Bálint volt SzDSZ-es politikus terjesztett el könyvében, hamis módon, amit azóta az ellenzék és a nyugati sajtó szajkóz.

Soros veszélynek látja a klímaváltozás fenyegetést, de a nukleáris háborút is, és a közösségi médiaóriásokat, ami reális meglátás. A legnagyobb veszélynek azonban a jobboldali kormányok felemelkedését látja, és legfőbb jellemzőiknek a nacionalizmust tartja. Az hogy Orbán Viktor a globalizmus, az Európai Egyesült Államok elképzelés ellenében védi a nemzetállam szuverenitását, nacionalizmusnak minősül Soros szemében. Még ha nacionalizmus lenne is, nem látja, hogy ez pozitív irányú, mert nem támad más nemzetek ellen, hanem éppen ellenkezőleg, együttműködésre törekszik. Brüsszel nemzeti hatáskörbe

tartozó ügyekbe akar beavatkozni (család, gyermekvédelem, migráció), ahogy Soros György is beavatkozni akar a belügyekbe. „Önzetlen alapítványát” ez a befolyásolási kísérlet, nagyon is önzővé és kártékonnyá teszi. Könyvében írja, számára tanulság hogy nem kell beavatkozni annyira a belügyekbe, de ezt láthatóan nem tudja megtenni. Alapítványai arról szólnak, hogy a regnáló kormányok ellen áskálódnak, pláne ha az jobboldali. Elve, rögtön ott teremni, ahol új kormány alakul. Amikor a szocializmus összeomlott azt írta, hogy „annyira szerettem volna, valamilyen szerepet játszani a történelemben”. Sajnos ez a törekvése azóta is megmaradt, ami hatalmas egóról tanúskodik. Sok az ellensége, démonizálják, „pedig az emberiség jólétét tartja szem előtt” – írja. Valóban sok pénzt ad szegényeknek, romáknak (láthattuk milyen módon), az egyetemnek, ám a CEU ugyancsak a nyílt társadalom filozófiáját képviseli a világban.

Megadja a nyílt társadalom definícióját is: jog uralma, szemben egy valaki uralmával, az emberi jogok és az egyéni szabadság védelme, a diszkrimináció vagy társadalmi kirekesztés áldozatainak védelme. Ez alapján megállapíthatjuk, hogy Soros egy jó ember, hiszen mindannyian akarjuk a jog uralmát, nem akarunk többé személyi kultuszt, hiszen azt már megéltük az átkosban. Az emberi jogok és szabadság védelme az is fontos nekünk, és ne legyen diszkrimináció sem. Csakhogy az emberi jogok és szabadság szabadosságba fordult, a diszkrimináció ellenesség ma az elfajult formáját mutatja, a család, nemzet és vallásos identitást támadja. Soros a totalitárius társadalommal szemben hozta létre nyílt társadalmát, és ma totalitárius ideológiák mételyezik életünket, amit ő támogat a legjobban. Ilyen a gender-lobbi működése, ami legújabban egy olasz középiskolában érzékenyített „Két anya” címszóval, szivárvány zászlókkal. Arra akarta megtanítani a gyerekeket, milyen szép, ha két nő vagy két férfi szereteti egymást. Valóságos liberális diktatúra működik szankciókkal, ha valaki ezt az elgondolást megsérti. Hiába a jóemberkedés, ha Isten nélkül építünk civilizációt teljes csőd, morális válság a vége, ami a civilizáció végét jelenti.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: „Jó nép a magyar”…

A civilizáció túlélését ma a jobboldali erők támogatják az Isten, haza, család eszményükkel.

Soros György: A nyílt társadalom védelmében, Noran Libro Kiadó, Bp., 2020.

Pók Katalin / Hungary First

Kiemelt kép: Twitter

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük