Makoldi Sándor (1945-2017) festőművészként közeledett a néprajzhoz, melyben felismerte a magyarság ősi hagyatékát. A népművészet kifejezési formái izgatták magyar festőként, főiskolai tanárként, diplomás néprajzosként. Ugyanis a népművészet őrizte meg leginkább a nemzet karakterét, közösségi formáját (közérthetőségét), képírásba tömörített egyetemes mondanivalóját.
A mai Magyarországtól félig elcsatolt Gömör vármegyében találkozott az egyik legősibb bútordarabunk, az ácsolt ládák továbbélésével a XX. századig. A már elfeledett (padlásokra, kamrák mélyére száműzött) egykor itt, a Felvidéken a legdíszesebb kelengyés ládák jelei elkápráztatták. Mint kiderült, az országosan elterjedt bútordarabok legősibb, geometrikus (elvont) jeleinek értelmezésével eddig alig foglalkozott a szakma.
Mivel tudta alkotóként, hogy e jelek nem lehetnek csak üres díszek, meg akarta érteni, hogy miért kerültek főleg a kelengyés ládákra, amit az emberi élet csúcspontján, a házasságkötés ünnepén mutattak meg. A szakrális alkalom szülte fontos tartalmaikat analógiák segítségével fejtette fel, más ácsolt tárgyak (bútorok) hasonló jeleivel együtt a koporsók és bölcsők esetében is, az emberi élet nagy fordulópontjaihoz kötődően.
Az nem igaz , hogy nem lehetne már egyszer rendet teremteni , és az ilyen tekergőket örökre eltüntetni a közéletből–
Szekelyse50!
Lehetne,csak a szándék hiányzik egészen addig amíg a hatalom nem érzi veszélyben magát tőlük.
H.B.
.. .itt az idő felhívni a tisztelt bíróság figyelmét, hogy egy-egy, a társadalom elvárásaival és éppenséggel a büntető törvénykönyvvel is csak lazán érintkező döntés bizony visszahullik rá, már amennyiben – akár demagóg – igazolást ad azoknak, akik a jogállam lebontásán fáradoznak, s ezt azzal a hamis érvvel támasztják alá, hogy az igazságszolgáltatás tulajdonképpen jogszolgáltatás, ezáltal nem tölti be társadalmi funkcióját. Ez az érv nyilvánvalóan hamis, de ami a jogásztársadalomban „csak” egy szakmailag hibás ítélet, az a „srácoknak” megerősítés.