KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A chemtrail nem összeesküvés elmélet, hanem valóság!

A svédek beismerték, hogy az égen látható kondenzcsíkoknak tűnő „fátylak” mérgező vegyicsíkok.

A hosszú ideig el nem tűnő kondenzcsíkokat felségjel nélküli, szuperszonikus repülőgépek „karcolják” az égre világszerte. A Svéd Zöld Párt vezetője Pernilla Hagberg bejelentette, hogy a hosszú ideig az égen maradó repülőgépek által kibocsátott csíkok nem másak, mint vírusok, vegyi anyagok és fémek mérgező keveréke – közölte a  svéd Katrineholms Kuriren lap.

Hagberg elmondása szerint a tevékenység a CIA, az NSA és a svéd kormány kartellének következménye, aminek az a célja, hogy aeroszol permetezéssel direkt módon változtassanak a légköri körülményeken.

A légkörbe kibocsátott anyagok különböző vírustörzseket is tartalmaznak az alumínium, bárium és stroncium mellett. Ezek a káros anyagok bekerülnek a vízlelőhelyekbe és a talajba egyaránt. A káros tevékenység bolygó szerte működik.

Az olyan emberek, akiket érdekel a globális probléma tudják, hogy a repülőgépek által húzott kondenzcsíkok hamar eltűnnek, de a chemtrail gépek után a csík órákon keresztül is fent marad gyönyörű egünkön. A gyilkoló gépek valódi kondenzcsíkjai (amelyek az égéstermék eredményei, normál esetben hamar eltűnnek) hosszú órákon át fent maradnak és a káros anyag szép lassan eléri a föld felszínét.

Erről szól a videó is, amely a problémát bemutatja. Végre felbukkan a fősodratú médiában is a nagy probléma, ami a világot „behálózza”. Mellékesen megemlítjük, hogy a múlt héten hazánkban egy rádióműsor foglakozott a témával a szabad beszélgetések, vélemények tükrében.

„Nagyszerű látni, hogy egy politikus is felhívta a nyilvánosság figyelmét erre a problémára, és megerősíti a téma hitelességét a főáramú médiában” – írja a JG Vibes Hagberg nyilvános beszédéről a The Intel Hub.

A háttérhatalom természetesen előre kidolgozott válaszokkal áll elő. Kulcsmondataiban a Föld megmentése is szerepel.

Tudni való dolog, hogy a Bill & Melinda Gates Alapítvány és az ENSZ, fizeti a társaságokat, amelyek végrehajtják a gyalázatot. Ők elismerik azt a tényt, hogy a jelenség nem repülőgépek által kibocsátott kondenzcsíkokból származik.

Ez is érdekelheti:  A brit elemző szerint Ugledar elvesztése után egyre sűrűbbek a lázadások az ukrán egységeknél

Szerintük a vegyi permetezés fogja bolygónkat megmenteni a végső pusztulástól. Ezek a kijelentések a gondolkodó emberek számára mind ismertek – és immár lerágott csontok.

A háttérhatalom megmagyarázza a tevékenységet azokkal az ürügyekkel, hogy a napsugarakat vissza kell verni az égen szétpermetezett fém részecskékkel. Így el lehet érni a bolygó átlaghőmérsékletének csökkentését. Ezzel ellensúlyozzák a sarki jégsapkák „olvadását”.

Hagberg úgy nyilatkozott, hogy a harcot nem fogja feladni a chemtrail ellen folytatott küzdelmében.

Az ajánlott videó sok mindent elmond. A magyar feliratot a jobb alsó sarok klikkjével érhetjük el.

[youtube=http://youtu.be/tjdxWrkfJbQ]

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Forrás:Fényörvény, Hír.marelytelyekszigete. comNIF

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

14 thoughts on “A chemtrail nem összeesküvés elmélet, hanem valóság!

  1. “Tudni való dolog, hogy a Bill & Melinda Gates Alapítvány és az ENSZ, fizeti a társaságokat, amelyek végrehajtják a gyalázatot”

    Azt eddig is tudhatta aki utána néz az ilyen híreknek,hogy Bill Gates népességcsökkentő programokat finanszíroz.
    Lehetőség szerint ne vásároljunk a termékeiből,mert a tőlünk kapott pénzt ellenünk fordítja a zsidó féreg.
    H.B.
    http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2013/06/rt-news-huzos-tema-bill-gates-az.html

  2. Ha már foglalkoznak vele tisztelt nemzeti kormányunk mi a kurva anyjáért hallgat erről még?Azért mert cinkos aki néma nem hiszem hogy nem tudnak erről mocskos hazugok!!!!!!!!!!!

    Kémeri Lajos

    1. “tisztelt nemzeti kormányunk mi a kurva anyjáért hallgat erről”

      Már mint az a “nemzeti” kormányunk, amelyik jövőre egy éven át tartó, világraszóló holo-csinnadrattát szervez, ahol “isten ajándékai” minden nap beletörölhetik a lábukat a “bűnös” magyarokba? Nekik kéne felszólalni a zsdó billgéc alapítványa ellen?

      Aranyapa

      1. Sajnos más kormányok (pl a német) sem csinálnak semmit ebben az ügyben.

        Rakovszky István

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

  3. Látott, hallott-e valaki Greenpeace aktivistát a Chemtrail ellen tiltakozni? Vagy tán nekik ez teljesen rendben van?
    Pepe

    1. “Látott, hallott-e valaki Greenpeace aktivistát a Chemtrail ellen tiltakozni?”
      Kedves Pepe!
      Bizony itt van az eb elhantolva ez ügyben nem hallatták soha a szavukat a zsidóbérencek.
      H.B.

  4. Grail 7 MANPADS kilövő egységek, Strela 2 (K92A1), illetve Strela 3 (K94A2) föld-levegő légvédelmi rendszer, ára: 25-35 ezer EURO…
    Amelyik gép nem rendelkezik lajstrom számmal, rádió frekvenciás kisztott jellel, azt olyan, mintha le sem “szedték” volna!

    som fia

  5. Nyilvánvaló, azért hallgatnak a kormányok, mert egymás ellen használgatják, mint annak idején az atomfegyverek bevetésével való fenyegetést. Ha igaz, Oroszországnak ugyanúgy van a Tesla-találmány kifejlesztett változatából, mint az USA-nak és a többieknek.
    Anna

  6. Hm…de rájuk is esik ebből, ennyire nem lehetnek hülyék, h magukat is permetezik….

    Zéé

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  7. Orbitális marhaság.Ki vagy kik azok a fogyatékosok aki saját magukat , valamint embertársukat szisztematikusan le akarják vegyszerezni .És miért? valaki tud erre értelmes magyarázatot adni ? de komolyan ,vagy ha már egy idelye csinálják akkor miért nem halt még meg senki chemitrail mérgezésben?Vagy a kormányok olyan hülyék hogy ők is benne lennének ebben a világraszoló baromságban?? Irgalmatlan oirbitális nagy hülyeség az egész.. Mert ugye akkor azok a repülőgép pilóták is hülyék akik a gépet vezetik.Meg mindenki tud róla csak senki nem tesz ellene semit? ilyen birkák lennének az emberer??úristen….

    NORBERT HOOD


    Bizony, elgondolkoztató, hogy ha ezek az emberek minket mérgeznek, akkor saját magukat is, meg egész családjukat, hiszen ugyanazt a levegőt szívják, vizet isszák, ugyanaz a föld termi meg az ételüket,…
    Azt sokkal inkább elhiszem (hiszen a túlnépesedés valóban katasztrófát vetít előre, mind a vízfogyasztás, mind az élelmezés, mind a munkanélküliség tekintetében), hogy úgynevezett “védőoltásokkal” és bizonyos feldolgozott élelmiszerekkel – hiszen itt megoldható, hogy magukat védjék -, de főleg orvosságokkal mérgezik az embereket,… mert úgy gondolják, hogy valamit tenniük kell a túlnépesedés ellen. De ez a permetezés,…. tényleg nevetséges,…

    Azt nem gondolom, hogy ennyire hülyék lennének,…..

    Azonban kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  8. Van egy igen egyszerű magyarázat arra, hogy miért is olyan “hülyék” akik kitalálták ezt.

    Mégpedig: a dolog nem visszafordíthatatlan.

    Gondoljunk csak bele.
    Permeteznek, belélehezzük, megesszük, megbetegszünk tőle (lassú lefolyású betegség pl. Rák), majd belehalunk úgy hogy fogalmunk sem volt róla miért is lettünk rákosak.
    Mivel ők is belélegezik, ők is megbetegedhetnek. De miből gondolja bárki is, hogy ők nem tudják mivel/hogyan lehet közömbösíteni a mérget. Még az is lehet, hogy a rák ellenszerét is ismerik.

    Ezen felül vannak olyan területek a földön, ahonnan szigorúan ki vannak tiltva a repülő gépek a légtérből.

    Kedves kétkedők, ne legyenek ennyire korlátolt gondolkodásúak. Attól, hogy valami képtelenségnek tűnik, még lehet igaz, nem kell élből elutasítani mindent.

    Soltész József

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  9. Sőt, ha valami ekkora képtelenség, akkor kell aggódni igazán, hogy igaz!

    Zeta62

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  10. Hahó!

    Igen szórakoztató volt olvasni ezt a hírt, annál is inkább, mert szerencsére teljes mértékben kacsa.

    Pernilla H. nem a Svéd Zöld Párt vezetője, csupán a párt egy helyi politikusa a 4 ezer lakosú Vingakerben. Pártja elzárkózott állításaitól, ostobaságnak minősítve Hagberg teóriáját.

    A chemtrail elméletet meg nem is kommentálnám, annyian megtették már helyettem.

    Minden jót a további összeesküvés-elmélet gyártáshoz,

    aláírom:
    Pálfi Zoli

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük