A CCEE ELNÖKÉNEK KÖZLEMÉNYE

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nemrég kaptam a MKPK Sajtószolgálattól az alábbi közleményt, melyet Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnöke adott ki.  (NIF szerkesztő)






A CCEE ELNÖKÉNEK KÖZLEMÉNYE
Megelégedéssel értesültem az Európai Bíróság Nagy Kamarája öt bíróból álló testületének döntéséről, amellyel elfogadta az olasz kormány folyó év január 29-én kelt fellebbezését, a Lautsi c. Italie (reqête n° 30814/06) perben hozott – a keresztek olaszországi iskolai tantermekben való elhelyezésére vonatkozó- , 2009 november 3-i ítélettel szemben.
Nyomatékosan hangsúlyozom annak szükségességét, hogy a vallási kérdéseket nemzeti hatáskörben, a szubszidiaritás elve szerint kezeljék, hiszen a vallási érzékenység és a laicitás felfogása országonként különbözik. Úgy gondolom, hogy a Nagy Kamara körültekintő bölcsességről tenne tanúbizonyságot, ha az ügy felülvizsgálata során elfogadná ezt a tényt. Biztos vagyok abban, hogy így számos olyan, hívő keresztény és nemhívő európai polgárnak adná vissza az európai intézményekbe vetett bizalmát, akiket ez az ítélet érzületükben mélységesen megsértett.
St. Gallen, 2010. március 2.
Erdő Péter bíboros
esztergom –budapesti érsek
a CCEE elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük