KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Bumeráng visszaüt – önmagát siratja a cionista rádió

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Azért annyira sokan nem siratnak benneteket gyerekek, bár az önbizalom hiánya soha nem fenyegetett titeket, akkor sem, amikor maximálisan kiszolgáltátok az MSZP-SZDSZ hatalmat hosszú éveken keresztül, amely rendesen és biztosan tömte is a zsebeteket.

Ebben az országban százezrek veszítették el a benneteket kitartók áldásos tevékenységének következtében állásukat, megélhetésüket, fejük fölül a lakhatás lehetőségét, földjüket, egzisztenciájukat, miközben ti jókat röhögtetek idióta poénjaitokon műsornak kikiáltva azt az időt, amit mikrofon mögött töltöttetek, és most magatokat siratjátok. Tudom, nem vagytok hozzászokva, hogy egy pofont azért ti is kaphattok az élettől. Persze ne féljetek, mert biztos vagyok abban, hogy gondoskodni fognak rólatok eddigi kitartóitok majd valahol máshol, ahol tovább folytathatjátok egyébként rendkívül primitív, igénytelen, mindenféle igazi rádiós normától távol álló, a hallgatót teljesen hülyének néző stílusotokkal azt a rombolást, amit eddig is tettetek nagyon sok ember tudatában.  Ettől függetlenül egyáltalán nem biztos az, hogy ami jön, az más lesz annál, mint ami most megy. A szerződés lejárt, ez sem tartott örökké, a frekvenciákat újra pályáztatták. Az persze teljesen világos, hogy a politikai háttéralkuk áldozati bárányai lettetek.

A Fidesz és az MSZP gyönyörűen megosztozott a frekvenciákon, így nagy valószínűséggel tovább dúl majd  a cionista néphülyítés. Hogy veletek, vagy nélkületek? Ha netán nélkületek, akkor se csüggedjen senki, aki az idiotizmust hiányolja életéből, hiszen primitív „műsorok” előadásához mindig lehet bohócokat találni.

Bella Árpád

Kapcsolódó: Fertő a Szigeten – Boros Lajos meggyalázza a Szent Koronát (videó)
Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “A Bumeráng visszaüt – önmagát siratja a cionista rádió

  1. Azért arra kíváncsi lennék, hogy aki eddig úgy köszönt be: „sziasztok istenek” az most hova köszön be így.
    Kíváncsi vagyok az arcotokra, megértem a félelmeteket, mert titeket még a többi cionmédia is utált.

  2. Amikor a képen látható két idióta feltűnik a képernyőkön, rádiókban, azokat nem nézem, hallgatom.
    Ritka undorító két féreg, de sajnos, tucatjával vannak még ilyenek.
    Jó nagy takarítást kell végezni hamarosan.

  3. Mind a kettő buzi, még a meleg felvonuláson is ott díszelegtek, és jól ismerik egymás hátsó fertályát. Emberi hulladékok.

  4. Szar gerinctelenek vagyok hozzászólók!!! Irigykedni a legkönnyebb, ha olyat elértek mint Ők akkor pofázzatok.

  5. ISTEN NEM VER BOTTAL!!Mindketten azt kapták ami már rég „kijárt nekik”,de nemcsak nekik,hanem a teljes bagázsnak! Sőt!!Nem csak ezt kapják,de ezután még sokkal többet,csak várják ki,mert mint emlitettem volt Isten nem ver bottal!!!
    „Krissz” te meg gyorsan húzz innen a kapcsolat.hu-ra az való neked,meg a többi eszementnek,ja és a piros!!!!! szallagot ne felejtsd magaddal húzni!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük