KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A budapesti városházán működik „az ország leghatékonyabb maffiaszervezete”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A főváros baloldali vezetésű városházáján található „az ország leghatékonyabb maffiaszervezete” – fogalmazott a Volner Párt elnöke csütörtökön, a Főpolgármesteri Hivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Volner János független országgyűlési képviselő azt mondta, a városházán egy olyan, „baloldali politikusok és üzletemberek által vezetett bűnszervezet” működik, amely „folyamatosan lopja” a budapestiek pénzét.

Közölte: Karácsony Gergely főpolgármester azt ígérte, hogy tiszta lesz a közélet és felszámolja a korrupciót Budapesten, ehhez képest „soha nem látott mélységekbe” süllyedt a város.

A Volner Párt elnöke szerint a Fidesz csak úgy tudja megakadályozni a korrupciót Budapesten, hogy kormányzati forrásokból hajtják végre az összes fővárosi nagyberuházást. Ha Karácsonyéknak adnák ezt a pénzt, ugyanúgy nem készülne el, mint a Lánchíd, és ugyanúgy „ellopnák a pénzt”, ahogyan az összes fővárosi beruházásnál tették – jelentette ki.

Hangsúlyozta: az „Anonymus által feltárt tények” és Bajnai Gordon „beismerő vallomással felérő nyilatkozata” egyértelművé tette azt, hogy van egy „hatpárti maffia” amely hamarabb elkezdte a működését a fővárosi városházán, mint ahogy a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi adminisztráció felállt volna.

Ez a hatpárti politikai tömb azért jött létre, hogy megszerezzék maguknak a főváros közpénzeit, 2022 áprilisában pedig az a céljuk, hogy megszerezzék maguknak az ország pénzét is – vélekedett.

Volner János úgy fogalmazott, 2003-2004-ben a főváros VI. és VII. kerületében egy „kiterjedt baloldali maffiahálózat” adta el az önkormányzati tulajdonú ingatlanokat, és most is ugyanúgy külföldi befektetőkkel üzletel a baloldal.

Megjegyezte: bár 2019-ben a fővárosi bérlakások megvédését és azok számának növelését ígérték, a VIII. kerületben milliárdos értékben adják el az önkormányzati, rászorulók részére fenntartott bérlakásokat, és ugyanez történik a III. kerületben is.

A Volner Párt mindent megtesz annak érdekében, hogy 2022-ben a baloldalt távol tartsák a hatalomtól, és „soha többé ne jöjjenek vissza” – hangoztatta a pártelnök.

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij kirúgta Olekszij Danyilovot

MTI

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük