KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A britek tejár-kartellel vádolják a Tescot

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A brit hatóságok vizsgálják a Tesco, és egy másik lánc, a WM Morrison működését. A vádak szerint a két lánc összejátszott annak érdekében, hogy érdekeik szerint határozhassák meg a tejtermékek árait.

A brit versenyhivatal, az Office of Fair Trading (OFT) vizsgálja a Tesco és a Morrison működését, miután felmerült annak lehetősége, hogy az áruházláncok kartelleztek. A hivatal annak jár utána, hogy valóban összejátszott-e a két vállalat, ily módon befolyásolva a piaci folyamatokat. Érdekesség, hogy a most vizsgált ügy nem a napokban történt, hanem 2007-re nyúlik vissza.

A több gyanús körülmény ellenére az OFT pénteki közleménye szerint egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy törvénysértés történt, ám a szervezet finom utalást tett arra, hogy a vizsgálat későbbi szakaszában akár erre is sor kerülhet, számolt be a Telegraph című lap internetes kiadása.

A két lánc váltig állítja, hogy a törvényeket betartva járt el, többen azonban kétségüknek adnak hangot, miután más megvádolt kereskedelmi vállalatok a büntetés csökkentését kilátásba helyezve elismerték bűnösségüket. A lap beszámolója szerint az egyik legnagyobb kereskedelmi kartellbotrány 2002-2003-ban történt, akkor az Asda, a Sainsbury’s, a Dairy Crest és a Robert Wiseman voltak érintve az ügyben. A felügyelet a cégekre 116 millió fontos bírságot szabott ki a versenyt korlátozó magatartásuk miatt.

Közleményében a Tesco azt hangsúlyozta, annak ellenére, hogy nem értenek egyet a vizsgálattal, az OFT munkáját folyamatosan segítik. Reményeik szerint így hamarosan tisztázhatják magukat a vádak alól. Hasonló hangnemben adott ki közleményt a Morrison is, mely úgy gondolja, az OFT vizsgálata mögött nincs valós indok, és véleményük szerint a jövőben sem fognak olyan bizonyítékok előkerülni, mely cáfolná az ártatlanságukat.

(Forrás: Menedzsment Fórum, www.mfor.hu)

Ez is érdekelheti:  Kormánybuktató tüntetést szervez ma estére Magyar Péter

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük