KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A brit hírszerzés szerint a Herszonnál védekező oroszok létszámproblémákkal küzdhetnek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ráadásul az ellátmányozásuk is veszélyeztetett.

„A korai hétfői óráktól az ukrán fegyveres erők több dandárja is fokozta a déli frontra nehezedő tüzérségi nyomást. A nagy hatótávolságú, precíziós csapásaikkal az orosz utánpótlás mozgását akadályozzák eredményesen. Egyelőre még nem lehet pontosan meghatározni az ukrán előrenyomulás mértékét”

– írja kedd reggeli tájékoztatójában a brit védelmi minisztérium.

Korábban az ukrán elnök arra szólította fel a Dél-Ukrajnában védekező orosz egységeket, hogy meneküljenek.

Mint a hírszerzés bejegyzésében olvasható: augusztus elejétől az oroszok komoly erőfeszítéseket tettek a Dnyeper nyugati partján, Herszon környékén állomásozó csapataik megerősítésére. Hozzáteszik: a Déli Katonai Körzethez tartozó 49. összhaderőnemi hadsereg csapatait nagy valószínűséggel kiegészítették a Keleti Katonai Körzetből érkezett 35. összhaderőnemi hadsereg elemeivel. Ugyanakkor a Herszon körül állomásozó egységek vélhetően nincsenek rendesen feltöltve, ráadásul az ellátmányuk a Dnyeperen túlról érkezik kompokon és pontonhidakon át, ami az ukrán tüzérség fenyegetése miatt meglehetősen törékeny megoldásnak tűnik.

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük