A bíróság is elküldte az otp-t birtokvédelmi ügyben a jó büdös francba
Csak az olvassa el, vagy küldje tovább, aki szeret nevetni 3,14 Csányi csicskásainak vergődésén!
Nem volt elég nekik, hogy Bucsek főkapitány NNI-s volt kollégái Vörös-Gera párost, valamint Kardos Gábor fiókvezetőt a VI. kerület jegyzője porig alázta. Még belerángatták az ügybe dr. Kapeller Adrienn jogi munkatársat is.
A bíróság így is írhatta volna a végzést:
– Drága Adrienn! Javasoljuk, hogy máskor jobban nézze meg, hogy mihez adja a nevét. Ekkora baromságokat, amiket a keresetben leírt már régen olvastunk.
Nem tűnt önnek fel, hogy nem azok ellen adta be a bíróságra a kereset, mint akik a jegyzői eljárásban voltak a bank szerint birtoksértők?
Azt nem vette észre, hogy a bírósági eljárásba bevont alperesek lakcímét Ön minden bizonnyal jogtalanul használta fel a bírósági eljárásban?
Nem gondolt arra, hogy egy ilyen bűnügyben való részvétel a jogászi előmenetelét nagyban gátolhatja?
Meg sem fordult a fejében, hogy az alperesek, de leginkább Póka László Önnel és munkaadójával szemben feljelentést tesz?
De igen. Póka Lászlónak eszébe jutott. Az alábbi formában küldöm el a mai napon elektronikus úton a VI. kerületi rendőrségnek, az MNB –nek, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak.
(A cikk zárása előtt tudtam meg, hogy az otp Oktogon téri fiók újabb birtokvédelmi eljárást indított el. Állítólag beleírta, – könyörögve a jegyzőnek a birtokvédelemért – hogy amióta az előzőt elutasította szárnyakat kaptak a Sárgapólósok. Már alig várom, hogy én is megkapjam.
Tisztet Illetékes!
Alulírott Póka László (cím feltüntetve) szám alatti lakos (tel: xxxxxxxxxxx) ezennel teszek bejelentést, feljelentést az otp bank, a bank VI. kerületi fiókjának vezetője Kardos Gábor, valamint az otp bank bankbiztonsági osztályának vezetői, Gera Antal és Vörös Gábor ellen az alábbiak szerint személyes adattal való visszaélés miatt.
Indítványozom a gyanúsítottak őrizetbe vételét, előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, tanúk befolyásolásának, bizonyítékok eltüntetésének megakadályozása érdekében.
Indítványozom továbbá az otp bank, de különösen a VI. kerület Oktogon téri fiók teljes számítógéprendszerének lefoglalását a bizonyítékok felkutatása, azok megsemmisítésének megakadályozása érdekében
Történet, elkövetés:
Az otp bank nevében Vörös Gábor és Gera Antal a mellékelt iratok szerint birtokvédelmi eljárást kezdeményezett 2015. június 16. napján a Budapest VI. kerület önkormányzat jegyzőjénél többek között személyem ellen is.
A kérelmezők beadványukban megjelölték személyes adataimat részletesen. Ezen ügy miatt a személyes adataimat nem adtam meg sem az otp bank részére, sem rendőri igazoltatás nem történt.
Az adatokhoz kizárólag törvénytelen úton juthattak.
Az otp bank nevében dr. Kapeller Adrienn jogi munkatárs 2015. augusztus 14. napján keresetet adott be a jegyző által elutasított birtokvédelmi határozat megváltoztatása érdekében.
Ebben a keresetben szintén megjelölte személyemet másik két személlyel együtt. Ebben a keresetben a bank által megadott lakcímeket véleményem szerint szintén jogszerűtlenül használta fel a megnevezett jogi munkatárs.
Adataim jogtalan felhasználása miatt ügyenként 2 000 000 Ft, azaz Kettőmillió Forint (Összesen 4 000 000 Ft) sérelemdíjra tartok igényt.
Kérem, hogy amennyiben a fenti ügy más hatóságokra is tartozik, oda értesítésem mellet szíveskedjenek továbbítani.
Tököl, 2015. november 2.
Tisztelettel: Póka László
Mellékletek:
Birtokvédelmi kereset
Bírósági végzés
Birtokvédelmi kérelem jegyzőhöz
Birtokvédelmi jegyzői határozat
A mellékletek itt érhetők el:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1241568285869114.1073741964.626932930665989&type=3&uploaded=21
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Tisztelettel: Póka László
Nem Adom a Házamat Mozgalom
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)