KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Bankcsapda elhatárolódik a Lehel utcai bankfiók felrobbantásától

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Egyesület elnöksége követeli a Rendőrségtől az elkövető, illetőleg az elkövetői kör felderítését és felelősségre vonását.

A médiába „berohanó” parlamenti pártok képviselői és azok nyilatkozatai alapján, kijelenthető, hogy elveszették a józan ítélőképességüket. (némelyikük az őrület határát súrolja.)

Határozottan visszautasítom, hogy puszta gyanúsítgatásra, pártpropagandára használják fel milliók sortalanságát, miközben felelőssége az „Országzüllésnek”=(Országgyűlés) egyetemleges.

FIGYELEM!!!! Az „egyszerűbbeknek” is, idióták ezzel ne kampányoljatok! Tőkét akarnak kovácsolni – szégyen teljes, hogy még ezt képesek felhasználni!!!

KIJELENTHETJÜK!!!

Az a politikai elit – tisztelet a kivételnek – aki a fentieket állítja – nem méltó az Ország házában a NÉPKÉPVISELETRE!!!

Emlékezzünk vissza a néhány évvel ezelőtti „Rendőrpalota”‘ történéseire…:)

Mácsai Rozália

BANKCSAPDA ÉRDEKVÉDELMI CIVIL SZERVEZET

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “A Bankcsapda elhatárolódik a Lehel utcai bankfiók felrobbantásától

  1. Csak a hülye nem látja, — bár abból van bőven — , hogy ez egy nyilvánvaló „önmerénylet” volt, felső megrendelésre, titkosszolgálati közreműködéssel. Pontosan, mint a rendőrpalota esete, vagy régebben egyes képviselők lakásánál történt robbantások. Piciben, mint a 9.11. Fél Amerika — és a hivatalos politika ill. média — még mindig hisz (vagy úgy tesz) az arab terroristák meséjében.
    Ennyire hülyére vesznek minket, és elvárják, hogy legalább tegyünk úgy, mintha elhinnénk. A buggyant Kásler csak megágyazott ennek.
    De nyugi, lesz itt még más is!

    Patmosz

  2. Szűkség lenne hazánkban XXI.századi Rózsa Sándorokra és Ludas Matyikra.
    H.B.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük