KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A baloldali sírva összeborulás „csodafegyvere” az élelmiszerár-stop ellen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Sokáig gondolkodhattak a srácok a liberális baloldali összefogás boszorkánykonyhájában, hogy mivel is lehetne túllicitálni a kormányzat élelmiszerárak befagyasztására vonatkozó rendeletét.

Az alapvető élelmiszer árak maximalizálásával kapcsolatban már írtunk, de nem mehetünk el szó nélkül a liberális baloldal „eget rengetően új” javaslata mellett sem. Ugyanis a srácok az általános forgalmi adó, azaz áfa csökkentését javasolják ezen élelmiszerek tekintetében, szerintük ez a valódi megoldás az árak csökkentésére. Meg amúgy is, Orbán az áfa bevételeket is lopja, de piszkosul.

Az ügyes liberális baloldali boszorkánykonyhában dolgozók nem voltak elég körültekintőek a recept összeállítása során. Tudni illik ugyanis, hogy az elmúlt években számos alapvető élelmiszer már az általuk is javasolt 5%-os adókulccsal rendelkezik. Ilyen például a sertés-és baromfihús, a tojás, a tej vagy éppen halhús.

Nem csodálkozhatunk, hiszen az alapreceptet követték. Bármit tesz a kormányzat, függetlenül annak helyességétől, a liberális baloldali srácok az ellenkezőjét, vagy jobb esetben csak az intézkedés 80 százalékának megváltoztatását követelik. Se hatástanulmány, se szakmai elemzések, semmi az égadta egy világon. A levegőbe lövöldözni hangzatos kijelentésekkel, ez tudja a liberális baloldali összefogás szakmai és politikai stábja. Bármire szeretnének is több pénzt fordítani, például egészségügyre, ahogyan ezt mi is a Volner Pártnál szeretnénk, ők mindent is a stadionépítésekből finanszíroznának. Azokra a kérdésekre, hogy miből finanszíroznák az egyes intézkedéseket, rendszerint 2 válasz érkezik: stadionokból és abból amit Orbán és Mészáros ellop. Így történt mindez az 5%-os áfatartalomra vonatkozó bejelentésükkel kapcsolatban is. A kormány bejelentette, majd ők szinte aznap rálicitáltak. Minden érvrendszer nélkül, se szakmai vélemény, se háttér és hatástanulmány. Így működik a liberális baloldali ígéretcunamit zúdító gépezete, ám ezekből az ígéretekből valahogy soha semmi nem lesz.

Álljon itt egy emlékeztető Gyurcsány Ferenctől: „Nem lesz újabb gázáremelés”. A többi már történelem.

Ez is érdekelheti:  Dr. Téglásy Imre: Z, a zsidó dzsihádista?

Volner János

Forrás: Volner János Facebook oldala

Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük