KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

“A baloldal politikai számításból is bagatellizálja a 2006 bűneit”- interjú Gaudi-Nagy Tamással 📻

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az ellenzéki politikusok egy része politikai számításból bagatellizálja a 2006-ban történeteket, mert úgy gondolják, hogy a Gyurcsány Ferenc DK-elnök vezette ellenzék tagjaként “jobb ezt nem firtatni”

– jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök és köre esetében pedig szerinte a “bűnelkövetők rutinszerű tagadásának” megközelítését lehet alkalmazni.

Az NJSZ kezdeményezte a hétvégén útjára indított vándorkiállítást, amely Vérbe fojtott köztársaság címmel az őszödi beszéd elhangzása után kirobbant tüntetések eseményeit mutatja be.

Gaudi-Nagy Tamás a 15 évvel ezelőtt történtekre emlékezve azt mondta, hogy a nyers karhatalmi erőszak “a Kádár-rendszer erőszakhullámánál is sokkal magasabb mértékű volt”. Az eseményeknek több mint 500 civil sérültje volt, közülük 200 súlyos – tette hozzá.

Kifejtette azt is, hogy a büntető törvénykönyv szerint a lakosság egyes csoportjai elleni testi sértés és más erőszakcselekmények elkövetése akkor is és most is terrorcselekménynek minősül. Ráadásul akkor, döbbenetes módon “állami szervek irányításával valósult ez meg magyar polgárok ellen, akik a gyurcsányi hazugságbeszéd miatt tiltakoztak, és a kormány távozását követelték”.

Az NJSZ ügyvezetője kifejtette: feltárásra vár még az a szál, hogy az akkori miniszterelnök és a rendőri vezetők között pontosan mi hangzott el. Az már kiderült, hogy köztük is voltak egyeztetések, például a tévészékház ostromának másnapján.

“A mechanizmus többi részét pedig már elég jól tudjuk, hogy pontosan mely rendőri alakulatok, mely vezetők irányítása mellett, a város mely részén, milyen eszközökkel, milyen módszerekkel támadtak a polgárokra, azt most már elég jól feltárták” különböző jelentésekben – mondta.

Gaudi-Nagy Tamás beszélt arról is, hogy az NJSZ-en kívül a jogvédő szervezetek közül senki nem követelt jóvátételt az áldozatoknak, ami mindazonáltal már meg is történt a 2010-es kormányváltásnak köszönhetően. Több mint 300 ember több mint 300 millió forintos jóvátételben részesítéséről van szó – hangoztatta.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Mint mondta, azt is sikerült elérni, hogy 2007 nyarán kivonták a forgalomból az események után rendszeresített vadászfegyvereket és gumilövedékeket.

Nemzeti Jogvédő Szolgálat

Kapcsolódó:

Vérbe fojtott szabadság – tudósítás a 2006 őszi állami terrorról szóló vándorkiállítás megnyitójáról 📺

Útjára indult a vándorkiállítás a Gyurcsány-terror rémtetteiről

A 15 éve történt eseményekre emlékeztek a Kossuth tériek (videó) 📺

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük