A Bajuszember évet értékelt


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Az évértékelőket nézve, nem tehetek róla, de bizony megint Posta Imre szavai jutottak eszembe. Imre aszonta, hogy azok a népek, akiket a régiségben csak áras népeknek neveztek, s ma leginkább világuralomra törekszenek alattomos módszereikkel, nos, ha a helyzet úgy kívánja, már pedig nagyon úgy néz ki, hogy úgy kívánja, magyarabbak lesznek a magyarnál, sőt, ők lesznek a legmagyarabbak.

“Viktor Viktor” beszéde kapcsán mindösszesen egyetlen szó jutott az eszembe: semmitmondó. Azt azért megtudhattuk, hogy ő és pártja készen állnak. Hogy mire? Természetesen a kormányzásra. Nos, hogy ez a fogalom az ő értelmezésükben mit takar, nem igazán derült ki. Inkább csak amolyan szokásos kívánságlistát hallhattunk, azonban, ha régi „jó” szocializmushoz illő szokás szerint tudunk a sorok közt olvasni, árulkodó jeleket azért észrevehettünk.

Pattintsunk ide néhány, szövegkörnyezetéből a cím szellemében (és természetesen szigorúan) önkényesen kiragadott részletet:

„…a gazdasági válság kezelésének egyetlen hatásos módja a gazdasági növekedés beindítása, szinte minden áron.”

„Minden egyes megszülető gyermek befektetés, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak, amikor képzett és egészséges felnőtté válva munkát vállal, és részt vesz a javak előállításában.”

Első figyelemfelhívás! A „szinte minden áron” szóösszetételbe sok minden belefér.

Aztán azon is érdemes lenne elgondolkozni néhány hosszabb és megfontolt pillanatra, miért nem arról beszél a nagyember, hogy a születendő gyermekben él tovább a Nemzet, ő az, aki garantálja az életben maradásunkat, a Kárpát Haza megóvását, megőrzését az utókor számára. Nem. A gyermek itt csupán szükséges és elégséges feltétellé degradálódik, kinek megléte elengedhetetlenül szükséges a gazdasági növekedés beindításához, egyszersmind személyében ellátja a jövőben megtérülő befektetés szerepét is, mely szintén nélkülözhetetlen a javak előállításában.

Na, ez az áras népek szemléletmódja. Mindent pénzben, haszonban, anyagi javakban mérünk. Ez Mammon világa.

Ennyit a kormányzásra készülő  pártelnökről, akit az urbánus frazeológia különböző vadhajtásai újabban csak a „vezénylő tábornok” epitethon ornansszal ruháztak fel.

Ugorgyunk is akkor rögtön a címszereplőhöz. Bokros Lajos rendhagyónak szánt évértékelője emitten tekinthető meg: http://eloadas.mdf.hu/ Jó szórakozást hozzá!

„Köszöntöm a magyar nemzetet, határon innen és határon túl!” (Mutatóujját – tán a nyomatékosítás kedvéért – a magasba emeli, hogy hát eddig ez szokatlan vót tőlem, de most mán ilyet is láthattok a matinén.) S ezzel együtt köszönti még a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetem, a somorjai Fórum Intézet, a gimesi Szlovák-Magyar Kéttannyelvű Iskola épp jelenlévő illusztris képviselőit, valamint Szecsei Mihályt, a szerbiai rendszerváltozás hősét.

Meg is futottuk bemelegítő körünket a Kárpát Haza körül.

Ja! Majd’ elfelejtettem! Köszöntötte még a nem magyar nemzetiségű magyar állampolgárokat is! Vajon kire gondolhatott Bajuszember? Tán csak nem a legnagyobb létszámú kisebbségre? Vagy azokra, akik népszámlálások alkalmával sem etnikai, sem vallási közösségként nem vétetik fel magukat, ám ennek ellenére mégis mindenkor és mindenhol ők akarják fúni a passzát szelet?

Az erre a kérdésre adandó választ valószínűleg már sohasem fogjuk megtudni.

E helyt tegyünk említést még Radovan Jelasity úrról, a Szerb Jegybank elnökéről, aki, mint Bajuszember elmondásából tudhassuk, úgy egyébként személyes jó barátja, s akinek segített Szerbiában „a rendszerváltozás bizonyos intézményépítési mozzanatainak előremozdításában.” Már itt az elején erőteljesen rezeg a léc. Már önmagában a Jelasity név sem cseng túl jól kis hazánkban, no persze erről nem a Szerb Jegybank elnöke tehet, de ha jól emlékszem valamelyik balkáni országból – az is lehet, hogy a horvátoktól, vagy a szlovénektől, erre már nem emlékszem – kergették el a halál megfelelő alkatrészére a Fórum mostani miniszterelnök jelöltjét, mivel hogy nem voltak megelégedve ottani tevékenységével.

„Jól figyeljen a magyar nemzet!” (Mutatóujj ismét felemelkedik. Bizony, nagyon beszédes a testbeszéd!) „És minden együtt élő nemzet! Akik vigyázó, féltő, aggódó szemüket ma Budapestre vetik. Akik nem akarnak a térképen a Kárpát-medence közepén egy fekete lyukat látni. Egy olya országot, amely szegényedik, fogy, önmagával meghasonlott, és ezért veszélyt jelent Európára is. Minden Kárpát-medencei nemzet, első helyen a magyar nemzet, létérdeke az, hogy ez a nemzet erős legyen. Amire föl lehet nézni. A határon túli magyaroknak ez a legfontosabb érdeke.”

Bizony, jól figyeljen a magyar nemzet!

Jól figyeljen, nehogy Bajuszember még egyszer a bolondját járathassa velünk!

Amikor először megnéztem Bajuszember produkcióját, az első mondat, ami önkéntelenül is kicsúszott a számon, így hangzott: „Ez az ember hülye!”

Később kissé megengedőbb hangulatomban arra gondoltam, talán néhány évig nem élt itthon, azért nincs tisztában a helyzettel.

Ő az az ember, aki leküdte megalázóba Magyarországot, de legalábbis elévülhetetlen érdemeket szerzett a nép megnyomorításában. Itt „dobri gyenyezik” meg jópofizik holmi vekkerórákkal, amikor az intézkedései következtében megrogyott egy egész ország, ő pedig, mintha mi sem történt volna, felvéve a politikai marketing éppen aktuális tematizálásának fonalát (nagy igyekezettel próbálja elvarrni a korrigáló szálat), a rosszul sikerült termékforgalmazói meeting újabb epizódjában a szemrebbenés legkisebb jele nélkül gátlástalanul tündököl a hitelesség elevenen megtestesült szobrának szerepében. Miközben ő maga egy személyben a két lábon járó hiteltelenség.

Már-már az unalomig ismételve, de nem lehet elégszer felhívni rá a figyelmet, ajánlom a tisztelt Olvasónak, ha eddig még nem volt szerencséje hozzá, vegye ki a könyvtárból, vegye meg a könyvesboltból, vagy ha felleli valahol a világhálón, hát töltse le Gazdag László: A Bokros-csomag mítosza és a valóság című kötetét. Ebből a könyvből adatokkal alátámasztva fehéren-feketén kiderül, hogy ez az ember egész egyszerűen egy kontár, a nevével fémjelzett csomagra pedig az égadta világon semmi szükség nem volt, arról már nem is beszélve, hogy milyen óriási károkat okozott a bevezetése, a magyar népre történő ráerőltetése.

Bizony, légy résen és nagyon figyelj édes nemzetem!

„A Magyar Demokrata Fórum az egyetlen párt ma Magyarországon, amelynek van olyan programja, amely megvalósítható, megvalósítandó, és amely megvalósítás esetén azt az eredményt hozná, amit megígérünk. Szikrázóan logikus, kemény szavakkal összeállított, de elfogadható, mert a társadalmat felemelő programról van szó.

Ennek a programnak nyilvánvalóan a múlt elemzésével kell kezdeni. És itt térek rá a tíz  év történetére. Aki követi írásaimat, hozzászólásaimat, az pontosan tudja, hogy elveszett évtizedről szoktam beszélni. Az elvesztett évtized az sajnos a XXI. század első évtizede. Magyarország 2000-ben, 2001-ben letért a fenntartható, egyensúlyőrző export- és beruházás-vezérelt gazdasági növekedés útjáról. Miért? Mert az erős állam és az erős kormány bűvöletében valaki azt gondolta, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Nem számítanak az úgynevezett gazdasági törvények. Nem számít, hogy mit írnak a tankönyvek. Csak az számít, hogy akarjuk.

Emlékeztet ez engem az ’50-es évek voluntarista gazdaságpolitikájára. ahol az ötéves tervekben arról szólt a verseny, hogy minél nagyobb termelési és egyéb mutatókat írjunk bele a türelmes papírba. És azt gondoljuk, hogy csak akarni kell, majd ez megvalósul. Megkezdődött a felelőtlen, jövőfelélő, nyakló nélküli túlköltekezés programja, amely azt gondolta, hogy a belföldi kereslet mesterséges felpörgetésével majd többlet gazdasági növekedést és többlet gazdasági jólétet fog előállítani.

Van, akik nagyon lebecsülik azt a közgazdasági tételt, hogy sajnos, tetszik, nem tetszik, ez a magyar gazdaság kicsi, nyitott, átmeneti, és fölzárkózó jellegű.”

De vajon még meddig az? Mert ha jobban belegondolunk, ez a szinte dogmaként belénk sulykolt kinyilatkoztatás (és ha már dogma, akkor ugye, ahogyan az a dogmához illik, megkérdőjelezhetetlen) a legkényelmesebb, s egyben a legálságosabb kijelentés is, hiszen a közbeszélő, aki ehhez a dogmához nyúl, azonnal szentesíti kijelentésével, hogy másként márpedig nem lehet! S ezzel egyúttal azt is tudomásunkra hozza, hogy az, amiről mi szentül meg vagyunk győződve, hogy helyes, s e helyett a mostani helytelen gyakorlat helyett kellene előnyben részesíteni, na, azt, miért is nem lehet. Mármint megvalósítani. Nem illik bele a Kovács Laci bácsi féle „Merjünk kicsik – és Bajuszember által továbbfejlesztett változata szerint: „nyitottak, átmenetiek, és fölzárkózó jellegűek – lenni.” S hogy meddig még? Hát az idők végezetéig, vagy még azon is túl.

Ja! És amúgy meg Isten őrizzen attól, hogy még egy Bokros Lajos nevével fémjelzett program ebben az országban megvalósuljon! Ezt mindannyiunk érdekében mondom.

„Egy ilyen gazdaságban a nyakló nélküli költségvetési túlköltekezés és a mesterséges keresletélénkítés politikája nem növekedést gerjeszt, hanem az import növekedését, a fogyasztásét és az inflációét. Ez megtörtént Magyarországon is.

Ha volt is növekedés, az csak ideig-óráig tudott megvalósulni. És látjuk, egy olyan növekedés, amelyik rövidtávon is már szétveri a pénzügyi egyensúlyt, az fenntarthatatlan gazdasági növekedés.

Miért baj ez?

Hát azért, mert fenntartható, hosszútávon magas szintű növekedés nélkül nincs felzárkózás. Márpedig abban mindenki egyet szokott érteni, hogy a felzárkózás, az a legfontosabb nemzeti célunk.”

Megint több baj is van.

Ha jól emlékszem ezt az exportorientált gazdaságról szóló dumát már a Kádár-rendszer alatt is lökték, amióta csak az eszemet tudom, azóta ez megy. Ráadásul, hogy tetézzük a bajt, az exportunk rendkívül importigényes. Gyakorlatilag tényleg csak összeszerelő-üzem vagyunk. Annak is rohadtul drága, de erre a későbbiekben még visszatérünk.

De van ennél még nagyobb baj is! Ez az állandó és örökös felzárkózni akarás. Viktor király is állandóan ezt szajkózza, s most már Bajuszember is. Mink mindig is és most is, meg ezután is a Nyugathoz tartoztunk, tartozunk és fogunk tartozni, és punktum!

Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!

De érdekes! Valahányszor beülök egy-egy Pap Gábor vagy Szántai Lajos előadásra, vagy ne adj’ Isten kezembe veszem Kubínyi Tamás Álmos nagykirályunkról szóló könyvsorozatának egy-egy kötetét, állandóan azon kapom magam, hogy mink bizony Keletről gyüttünk és mindig is odatartoztunk.

Emlékeznek még mit mondott a másik ország értékelő? „Minden egyes megszülető gyermek befektetés, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak, amikor képzett és egészséges felnőtté válva munkát vállal, és részt vesz a javak előállításában.”

Mit mond Bajuszember? „…a felzárkózás, az a legfontosabb nemzeti célunk

Ugye figyelnek? Egyik „nagyember” sem azt mondja, hogy „Véreim, magyarok! Legfontosabb célunk most az, hogy az összeomló globalizáció súlya alatt ne roppanjunk össze, a legfontosabb célunk most az, hogy a jó Isten által reánk bízott földet, ezt a csodálatos Kárpát Hazát megőrizzük, megvédjük, megóvjuk legjobb tudásunk is képességeink szerint, hogy túléljen a Magyar Nemzet!”

Nem ezt mondják. Az egyik a megszületendő  gyermeket a javak előállításához szükséges és nélkülözhetetlen befektetésnek tartja csupán (ennyi erőből szükséges rossznak is nevezhetnénk), míg a másik szerint a legfontosabb feladat, hogy felzárkózzunk az éppen hanyatlófélben lévőkhöz. Tisztára, mint a hálivúdi eksönmúviban. Bedobunk apait-anyait, csakhogy mindenáron felkerülhessünk valahogy az éppen kifutni készülő Titanicra, hogy aztán kevéssel azután mi is a hullámsírban végezzük.

Ugye milyen Jó Ha Figyelünk?

„Mi történt ebben a tíz évben? Két-három évig volt – na, nem kiugró, de azért érzékelhető – gazdasági növekedés, ezzel szemben tavaly 7%-os gazdasági visszaesést kellett Magyarországnak elszenvednie. Ez azt jelenti, Hölgyeim és Uraim, hogy pontosan ott tartunk, ahonnan tíz évvel ezelőtt elindultunk. Mert minden eredménye ennek a mesterséges jövő felélő, túlköltekezésen alapuló gazdaságpolitikának elveszett. A gazdasági eredménye, a társadalmi eredménye és lassan szépen elkopik a jóléti eredménye is.

Ördögi körök alakultak ki a magyar gazdaságban. Legalább négy ilyen ördögi körre szeretnék röviden rámutatni.

Az egyik a közteherviselés  ördögi köre. Nagyon kevesen fizetnek ebben az országban egyedileg nagyon magas adót. Ez elsősorban természetesen a személyi jövedelemadóra és a társadalombiztosítás járulékra vonatkozik, de az egy nagyon jelentős bevételi mértéket adó jövedelemforrás.

Na mármost, ha ez nem felel meg annak az alapvető társadalmi közérzületnek, amit úgy hívunk, hogy szolidaritás önkéntes közérzülete, akkor ennek a legfontosabb eredménye az, hogy kialakít egy adóelkerülésre ösztönző magatartást. Miért fizessek én olyan sokat, amikor látom, hogy a szomszédom mosolyogva dicsekszik nekem, hogy ő hogyan tud kikerülni az adófizetési kötelezettségből. Nem is szégyelli, hogy ezt megteszi adott esetben.”

Itt ismételten muszáj lesz megállnunk egy röpke pillanatra.

Újra, és ezúttal nyomatékosan szeretném felhívni a tisztelt Olvasó figyelmét arra az apró, ám nem elhanyagolható momentumra, hogy a szolidaritás önkéntes érzületének felkent apostola szerepében Bokros Lajost, alias Bajuszembert láthatjuk tetszelegni, ami már önmagában a megtestesült abszurditás.

E helyütt kell feltennünk magunknak azt a kérdést is, hogy vajon tudja-e ez az ember, hogy miről beszél, tisztában van-e magának a szolidaritás szónak a jelentésével? Hiszen ne feledkezzünk el arról, hogy ez az ember volt az, aki magyar családok sokaságának gyakorlatilag pillanatok alatt rontotta le az anyagi helyzetét, mégpedig szemrebbenés nélkül és játszi könnyedséggel. Ugye valamennyien emlékszünk még azokra az emblematikus pillanatokra (televíziós felvétel is készült róla), amikor Bajuszember a hatalom képviselőjeként pökhendien cinikus módon oktatta ki az egyetemi ifjúságot?

De van ennél még nagyobb baj is!

Belegondoltunk már abba, vajon mi lehet az oka annak, hogy az adóelkerülés immáron nemzeti sportággá  változott? Nem lehet, hogy valami olyasmi állhat ennek a hátterében, hogy kis hazánkban – minden bizonnyal a világon egyedülálló módon – a svéd adórendszert párosították az albán bérrendszerrel? Értsd: alul fizetünk, de ebből a kevés pénzből a lehető legtöbbet elvesszük tőled adó címén. Vagy valami ilyesmi.

„Hihetetlen ösztönzés van a magyar gazdaságban, társadalomban az adóelkerülésre. aminek eredményeképpen még jobban tovább szűkül az adóalap és az adófizetők köre, még nagyobb terheket kell kivetni azokra, akik egyáltalán dolgoznak és hajlandók a munkájuk gyümölcséből a közterheket viselni.

Pedig ez a Pénzkérdés című kis brosúra, hogyha fellapozzuk pontosan a közepén, nagyon egyserűen szól az adókról. Felolvasom.

Ha anyukád megkér, hogy vidd le a szemetet – és én emlékszem, anyukám engem sokszor megkért, hogy vigyem le a szemetet – és te nem fogadsz szót neki, akkor valaki másnak kell levinnie azt. Így van ez az adóval is. Vannak, akik egyáltalán nem akarnak a közös perselybe beleadni, szeretnék a pénzüket a maguk perselyébe eltenni. Ők azoktól vesznek el, akik becsületesek. Ez pedig ugyanolyan bűn, mint a lopás.

Erős szavakat használunk, de pontosan azért, mert ezt az ördögi kört, ami kialakult a közteherviselésben, el kell vágni kulturálisan, erkölcsileg, társadalmilag is.”

Vállalkozók mondják, nem én, ha minden adójogszabályt és törvényt betartanál, záros határidőn belül tönkremennél. És kik azok, akik késztetést éreznek az adóelkerülésre, s aztán meg is teszik? Talán a bérből és fizetésből élők, akiknek minden, a javadalmazásukkal kapcsolatos adatuk a fizetési papírjukról simán leolvasható? Ők biztosan nem.

Nem inkább a közpénzt – mai divatos szóhasználattal élve – talicskával kitoló, és a pártkasszákba betoló síbolók azok, akik ily módon hatalmas károkat okoznak és Bajuszember szóhasználatával élve „pusztítják” az adóbevételt?

Nem inkább arról lehet szó, hogy egész egyszerűen csak szeretnénk életben maradni?

Az ördögi körökről meg még csak annyit, hogy a legkártékonyabb ördögi körről, azaz a politikusok ördögi köréről Bajuszember valahogy elfelejtett szót ejteni. Hiába nézel erre, hiába nézel arra, valahogy mindig ugyanazt a kört látod, mindig a már unalomig jól ismert arcok, mindig a már unalomig jól ismert előre lezsírozott, levajazott, lepaktumozott baráti, eftársi mutyi kör. Valahogy mindig visszaérünk a kályhához. S miközben a csókosok elégedetten melegednek a tűz körül a népet valahogy mindig megveszi az Isten hidege. Hogy van ez? Te érted ezt?

„De van még másik ördögi kör is… A beruházások ördögi köre. Vannak itt vállalkozók, érteni fogják gyorsan, hogy mire gondolok. Ha van egy olyan államunk, amely fölzabálja a belföldön előállított nemzeti jövedelem felét, és ez nem is elég neki, hanem arról is szó van, hogy emellett hihetetlen hiánya van és minden évben növekedő adóssága, amit csak külföldi forrásokból lehet fedezni, akkor mi lesz ennek az eredménye? Az, hogy az állam elzabálja a hitelforrásokat a vállalkozók elől. Nos, ezért magasak a kamatok alapvetően.”

Az érthetetlen okokból ma is még nagy tekintélynek örvendő közgazdász nem látja, vagy talán inkább nem akarja látni a lényeget. Időről-időre, amikor felmerül hazánk adóssághelyzetének rendezése körüli álláspontok ütköztetése, minduntalan azzal hessegetik el a dolgot – és ez a témakör is már-már a dogma kategóriájába emelkedett – hogy Magyarország esetében azért nem lehetséges az adósság csökkentése, a törlesztés felfüggesztése vagy végleges elengedése, mert mi nem egyes államokkal, hanem magánbankokkal, pénzintézetekkel kötöttünk hitelfelvételről szerződést, ha tetszik, nekünk magán adósságaink vannak, ahol nem tudnak államok egymás között megállapodni. No, mármost épp itt lenne az ideje annak, hogy elgondolkodjunk azon, és erre kérem újfent a tisztelt Olvasót is, erőltessük meg már az agytekervényeinket és gondolkodjunk el azon, vajon normális, életszerű-e egy olyan gazdasági környezet, amely nem munkára, hanem spekulációra és erkölcstelenségre ösztönöz?

Ahogyan azzal sokan tisztában vannak, a világ három legzseniálisabb pénzügyi szakembere Jézus, Mózes és Mohamed voltak. Bajuszember valószínűleg azon kevesek közé tartozik, akik nincsenek eme tudás birtokában. Mivel a fent említett triumvirátus mindegyike tiltotta a kamatszedést. No, mármost ki a rossebb fektetné be a gazdaságba a pénzét, kockáztatva azt, amikor jóval nagyobb hasznot zsebelhet be azon, ha kamatos kamatra beteszi a bank páncéltrezorjába? A válasz nagyon egyszerű: természetesen senki. A kamatkapitalizmuson alapuló jövedelemszerzés a világon az egyik legerkölcstelenebb vagyonszerzési módozat, mivel pusztán annak köszönhetően gyarapodik valaki, hogy már eleve rendelkezik pénzzel. Semmiféle értékteremtő munkát nem végez, csak szerencse, vagy valamilyen más tényező hatásának köszönhetően módjában áll a gazdasági cserefolyamatok közvetítő közegéül szolgáló jelrendszer birtoklása, visszatartása, vagy éppen nagyobb mennyiségben a rendelkezésre bocsátása.

„Hát igen. A beruházási kört is át lehet alakítani, mert gazdasági növekedést szeretnénk. Hogy lesz gazdasági növekedés? Hát gazdasági növekedés úgy lesz, hogyha olcsóbbak lesznek a hitelek. Hogyan lesz olcsóbb a hitel? Nem ráolvasással! Nem azzal, hogy azt mondjuk, hogy legyenek a kamatok alacsonyabbak! Tessék megnézni ezt az órát! Hat órát mutat. Nem most mutat hat órát, mindig azt mutatja. Áll. Naponta kétszer a pontos időt mutatja. Nahát körülbelül ezt jelenti az, amikor egy politikai párt meghirdeti a 6%-os kamatot. Mér nem a hármat?! Ha ez csak az akaraton múlik! Hát 3%-os kamat mellett sokkal több hitelhez juthatnának a vállalkozók. De nem lehet tetszőlegesen és akaratlagosan a kamatokat változtatni!

Azért nem lehet, mert egy kicsi, nyitott, átmeneti és felzárkózó  gazdaságban, ahol a tőkeáramlás teljesen szabad, minden kamatrezdülés, árfolyamrezdülést eredményez. Hogyha csökkentenénk a kamatokat 3%-ra, csak azért, mert ez szép, akkor ezzel az árfolyamot rögtön el tudnánk nyomni 350 forint irányába. És miután nincs ingyen ebéd, és ezt is becsületesen meg kell mondani mindenkinek, ennek következtében azok, akiknek ma már van hitele, netán devizában, azok messze több kárt szenvednek, mint amilyen hasznot ez a lépés azok számára hoz, akik majd a 3%-on veszik föl ezután a hitelt. Tehát látjuk azt, hogy a kormányzás művészete az az egymásnak nagyon sokszor ellentmondó közpolitikai célok közötti választás művészete.”

Szeretném előre bocsátani, hogy nem vagyok közgazdász, csupán a józan mezőgazdasági dolgozói  ésszel rendelkezem, amikor felteszem az elsőre sokaknak talán ostobának tűnő kérdéseimet, de úgy érzem, mégis muszáj feltennem őket. Példának okáért nem értem, hogy a rossebbe van az, hogy Nyugaton, ahova mi állítólag egyfolytában felzárkózni szeretnék, a mi kamatszintünknél jóval kevesebbel is beérik, és egészen jól elmuzsikálnak vele? A telhetetlenebbje központi bankjain keresztül persze nálunk fekteti be – illetve korrekt megfogalmazásban: fekteti el – a pénzét, mert itt jóval nagyobb kamatot kap érte. Ahogyan azt egy másik triumvirátustól, nevezetesen a Bogár–Drábik–Varga-féle összeállítástól megtudhattuk, többek között ezért nem vezetik be nálunk egyelőre még az eurót, mint általános fizetőeszközt, pontosabban, ezért nem vezetik ki még a forint néven és álruhában ismeretes magyar hitelpénzt.

Ahogyan azt már a korábbiakban is firtatni merészeltük, nem tudhassuk, vajon meddig leszünk még  kicsi, nyitott, átmeneti és felzárkózó gazdaság. De ha ez így van, akkor jogos feltennünk azt a kérdést is, hogy tulajdonképpen mi értelme is van ennek az egésznek, mire jó ez a méregdrága parasztvakítások sorozatából álló média csillivilli, meg az egész felhajtás, mikor úgysem mi döntünk semmiről? Hallhattuk, még a kamatszintről sem mink döntünk. Ha csak nem arra megy ki a játék – valószínűleg ezért kepectet annyira Bajuszember is a számára szokatlan szerepkörben – hogy a helyén maradjon a pénzszivattyúk zavartalan működését és működtetését biztosító apparátus.

„Hát miért is mondom ezt el? Azért, mert a reformok kritikus tömegére van szükségünk.”

SZTOJ!

Na itt álljunk meg egy polgári szóra, Istenben szeretett felebarátim! Ez az a pont, ahol a szépirodalom és a publicisztika kimeríthetetlennek tűnő eszköztára a maga szegényes szókincs- és kifejezéskészletével, valamint összes retorikai fordulatával a végéhez ér. Ezér’ van az, hogy a magamfajta botcsinálta zsurnaliszta erre a mondatra mindösszesen csak annyit tud reagálásképpen mondani, hogy az összes tököm tele van mán a reformokkal. Nemhogy még azok kritikus tömegével! Mióta az eszemet tudom, másról se hallottam, csak a reformokról. Komolyan mondom, néha már az volt az érzésem, hogy a reformkorban élünk. ’Oszt szinte semmi sem változott, ugyanolyan szarul élünk, mint annak előtte. Bogár prof. szerint, az egy főre jutó reálkereset tekintetében a nagy átlag az 1978-as színvonalon él. A roncstársadalom szintjén sertepertélők meg (most tessék megkapaszkodni!!!) az 1966-os szinten. És akkó’ gyün Bajuszember a reformokról, meg az ő kritikus tömegükről szóló dumával. Te érted ezt?

„Az állam területén. Nem arról van szó, ahogy egyesek mondják, hogy a piacgazdaság túlzottan liberális, esetleg neoliberális volt és ennek következtében megbukott. Egy olyan Magyarországon, amelyben már akkor, amikor ez teljesen fölösleges volt, szinte kétszámjegyű államháztartási hiányok voltak, nem lehet beszélni liberális gazdaságpolitikáról. Éppen ellenkezőleg! Ez a voluntarista, akaratlagos, magát erősnek képzelő állam elszívta az éltető erőforrásokat a vállalkozóktól. Elszívta az éltető erőforrásokat a háztartásoktól és fölhasználta saját maga hatékonytalanul.

Mire van tehát szükség?

Vajon erős  államra? Hát nekem az a véleményem, hogy a régi magyar közmondás, „Többet ésszel, mint erővel!”, az még ma is igaz. Ami gyakorlatilag azt jelenti nekünk most, hogy okos államra van szükségünk, nem erős államra. Erős társadalomra van szükségünk! Erős gazdaságra van szükségünk! Erős vállalkozókra van szükségünk! Erős demokráciára! De nem erős kormányra és nem erős államra! Épp ellenkezőleg! Okosra, amelyik állam kicsi, hatékony, jó minőségű közszolgáltatásokat állít elő és tisztakezű. Ez mind nincs sajnálatos módon ebben az országban.”

Muszáj megint megpihennünk egy röpke pillanat erejéig. Legelőször is figyelmébe ajánlanám a tisztelt Olvasónak a neoliberalizmus fogalmát. A neoliberalizmus azt jelenti, hogy a tőke szabadsága minden másnál fontosabb. Erre eklatáns példa az Európai Unió első számú direktívája, mely a tőke és a javak szabad áramlásáról szól. Az egész világ tudja, látta, érzi, hogy ez a dolog úgy ahogy van, tokkal-vonóval megbukott. Pontosan azért, mert a nemzeteken, sokszor kontinenseken átívelő multinacionális holdingokká szerveződő korporációk kartellesedő világában a „majd a piac helyére teszi a dolgokat” kezdetű nép kesergőt ezek a cégek, melyek éves büdzséje sok esetben egy egész ország éves költségvetését is meghaladja, gyakorlatilag a népmese kategóriájába száműzték.

Vajon erős, vagy okos államra van-e szükség?

Véleményem szerint inkább az előbbire, mint az utóbbira. Mondok egy egyszerű példát. A nemzetállam még az 1 polgár=1 szavazat elvét vallja, míg a neoliberális profitmaximalizáló ország-részvénytársaságok az 1 dollár=1 szavazat metodikát alkalmazzák.

Ami pedig személy szerint engem illet – s gyanítom, vagyunk még jó páran ezzel így – a magam részéről köszönöm szépen, de nem kérek többet az okos államból. Mert bizony igenis, van nekünk okos államunk. Pontosabban nem a mienk, csak van. És nem kicsit okos, hanem nagyon is az! Itt lebeg a fejünk felett amolyan Damoklész kardjaként, hogy bármely pillanatban lesújtson, hogyha kell. És meg is teszi minden egyes alkalommal, amikor lehetősége kínálkozik rá. Bizony, okos ez a mesterségesen, fondorlatosan kiokumlált államgépezet, amit fölibénk tettek. Megvan a magához való esze. A jogi csűrés csavarások végére azért csak mindig előkerülnek azok a kiskapuk, melyeken az ún. csókosok megtalálják a lehetőségét annak, hogy játszi könnyedséggel egyenlőbbek lehessenek az egyenlők között.

Nem is igazán értem Bajuszembert. Asszem dolgozott a Világbanknál is. És akkor „erős társadalomra van szükségünk? Dehogy van szükségünk erős társadalomra! Már hogy lenne? Hiszen egy erős társadalom kiáll a nemzete érdekeiért és az bizony nagyon sokszor összeütközésbe kerül a nagyságos és fényességes Európai Porta érdekeivel.

Erős gazdaságra van szükségünk? De hogy van szükségünk erős gazdaságra! Hiszen egy erős nemzetgazdaságban védik a nemzeti érdekeket és az bizony összeütközésbe kerül a nagyságos és fényességes Európai Porta érdekeivel, no meg a tőke szabad áramlásával.

Erős vállalkozókra van szükségünk? Ugyan dehogy! Képzeljük el azt a képtelen helyzetet, hogy befuccsol az eddigi uniós gyakorlat. Megpályázod az uniós lóvét megnyered, de a kivitelezés feltételeinek megfelelő uniós cég helyett még a végén magyar vállalkozást fogsz megbízni! Mit gondolsz, az unió ezt ölbe tett kézzel fogja végignézni büsszeli fotöjéből? Aligha hiszem.

Még hogy erős demokráciára van szükség? 2006. október 23-án vajon hol volt Bajuszember?

Az okos kormány (együtt a buta néppel) sajnálatos módon mind meg van ebben az országban.

„Független jegybank kell.”

Én meg aszondom, nem kell. Sőt! Éppen ellenkezőleg, épp itt lenne már az ideje, hogy a Magyar Nemzeti Bank nevű pénzintézetünk, mely papíron most is a kormány, az országgyűlés alá tartozik, ellássa végre a nemzet pénzintézethez illő feladatait. Példának okáért egy valóban nemzeti pénzintézetet igénybe véve, kamatmentes közpénzrendszeren keresztül lebonyolított közhitelezés formájában finanszírozott közmunka-program keretén belül jelentős javulás lenne elérhető a foglalkoztatottak számát illetően. De ez csak egy futó ötlet volt.

„Régen, még a szocializmusban Liska Tibor úgy fogalmazott, hogy „hát a kapitalizmus az osztályharcok története volt, a szocializmus az pedig a főosztályharcok története. Az államon belüli különböző minisztériumok, főhatóságok főosztályainak egymás elleni hatalmi harca.”

Nem tudom, jól értem-e? Bajuszember ezen a ponton azt közli velünk virágnyelven, hogy mi tulajdonképpen húsz évvel a rendszerváltozásnak nevezett emblematikus pillanat után is a szocializmusban élünk?

„Hát kérem szépen. Magyarország szeretne ennek a nyugatias kultúrával megalapozott államfejlődésnek a minta országa lenni. Fúj a szél Keletről, én is tudom. Hideget hoz, néha diktatúrát… A demokrácia jobb kerete a piacgazdaságnak, mint a diktatúra. És van itt egy erkölcsi kérdés is. Nem vagyok biztos, hogy örülni kell annak a keleti szélnek, amelyiknek az erejét a tibetiek, az ujgurok, a csecsenek elnyomása alapozza meg.

Magyarország nem komp-ország. Volt valamikor. Elég nagy tragédiával végződött. Magyarország egyértelműen az Euro-atlanti, nyugati gazdasági és társadalmi szövetségi rendszer tagja és hisz abban, hogy nem jött el a Nyugat alkonya.”

Mán megen egy olyan szekér után  szaladunk, amelyik nem vesz fel bennünket. Ráadásul a mi utunk nem is arra vezet, hanem éppen az ellenkező irányba. Ez azé’ gáz. A másik évértékelő is folyton azt hajtogatja mostanság, hogy mink mán pedig mindig is a Nyugathoz és eztán is, de még azt követően is ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi.

„Nagyon fontos, hogy mit lépünk. Vajon olyan társadalmi és gazdasági reformokat valósítunk-e meg, amely reformok tovább visznek-e bennünket a versenyképesség megőrzésének útján, netán a versenyképesség visszaszerzésének az útján, mert ebben az elvesztett évtizedben sajnos a magunk versenyképessége romlott szinte minden más volt szocialista országhoz képest, ami tükröződik abban, hogy mi lettünk a visegrádi tömb legszegényebb országa mára. Ezeket az irányzatokat meg kell fordítani. És ennek az irányzatnak a megfordításához nem elég a ráolvasás, nem elegendőek a szép szavak. Program kell. Olyan program, amelyik konzisztens, ellentmondásmentes, szigorú logikával épül föl, és amelyik a valódi felemelkedés esélyét kínálja a magyar társadalomnak.

A vállalkozóknak nem több állami gyámkodásra, segélyre, megrendelésekre van szükségük, hanem kevesebb bürokráciára, kiszámíthatóbb szabályokra, alacsonyabb adókra és jobban felkészült olcsóbb munkaerőre. Ki kell mondani becsületesen és nyíltan, hogy a magyar gazdaság és társadalom felemelkedése a munkahelyteremtéstől függ. Attól függ, hogy tudunk-e sokkal több embertársunknak, honfitársunknak hatékony, tisztességes megélhetést biztosító munkahelyet teremteni.

Itt megint van egy fontos különbségtétel. Van, aki arról beszél, hogy majd az állam teremt egymillió munkahelyet. Hát az állam nem tud teremteni ilyet, legföljebb papíron. Mondtam már, a papír türelmes, az bármit elbír. Közmunkákat lehet szervezni. De ilyen közmunkajellegű munkahelyteremtés az azt jelenti, hogy állandó költségvetési támogatásra szorul a szóban forgó munkahely. Az a munkahely nem fenntartható. Az a munkahely nem termeli, hanem pusztítja a nemzeti jövedelmet. Azt valakitől el kell venni, ahogy a gyerekmese mondja. Valakinek be kell fizetni azt, amit úgymond látszatra munka ellenértékeként kifizetünk.”

Megint csak úgy futólag jutott eszembe. Hogy a rossebbe van az, hogy Lautenbachnál, a német közmunkaprogram atyjánál működött a dolog? Példának okáért így épültek fel az autobahnok. Vagy ott van de Gaulle, aki valami 53 atomerőművet így építtetett fel Franciaországban, de említhetnénk a japánokat is. Szóval nem értem, hogyhogy másutt ez jól működött, nálunk meg Bajuszember csak úgy, ex katedra kijelenti, mán pedig ez nem fog menni?

„Az államnak nem feladata a munkahelyteremtés. Az államnak az a feladata – az okos államnak – hogy létrehozza azokat a feltételeket, szabályokat, körülményeket, hangulatot, érdekeltségi rendszert, ösztönzést, ami alapján a vállalkozói osztály hajlandó megtakarítani, beruházni, és ennek eredményeképpen jönnek létre olyan munkahelyek, amelyek hatékonyak, amelyek után adót fizetnek, nem pusztítják az adóbevételeket. És amelyek tisztességes megélhetést biztosítanak azon az alapon, hogy a szóban forgó munkaerő által előállított termék az versenyképes és eladható a világpiacon.

Megint visszajutunk a reformok kritikus tömegéhez. Mert az ilyenfajta munkaerő nem áll bővében rendelkezésre Magyarországon. Magyarország nem rendelkezik már jó minőségű, ám de olcsó munkaerő tömegével. Magyarország sajnos drága munkaerővel rendelkezik. Különösen, ah azt nézzük, milyen a képzettsége ennek a munkaerőnek.”

Ha mán Bajuszember megtette, magam is élek a lehetőséggel és idecitálok egy magyar közmondást: Olcsó  húsnak híg a leve.

Szóval a magyar munkaerő nem olcsó? Hála Istennek, hogy nem az! Marék rizsért dógozzanak azok, akik marék rizsért dógoznak. Különben is, pár perccel ezelőtt még arról volt szó, hogy mink aztán ízig-vérig a Nyugathoz tartozunk! Ottan meg nem marék rizsért dógoznak ám, hanem Merdzsókkal, meg hasonlókkal furikáznak, jó barát! Asztat meg valamiből ki köll ám termelni!

Mind az átlagkeresetek, mind az átlagnyugdíjak tekintetében kiröhögnek bennünket a nagyságos és fényességes Európai Portán, amikor valami 40%-ot érünk el csupán. És akkor drága a magyar munkaerő? Dejszen éppen most mondtad, hogy kultúrkört meg minden egyéb mást tekintve is mink ide akarnánk fölzárkózni. Akkor most, hogy is van ez, arany drága skarabeusz-bogaram?!

A munkaerő képzettségi szintjét pedig nyugodt szívvel megköszönheted a Magyar–Hiller-féle tandemnek. Mindkettő elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar oktatásügy szétverésében. A régiségben ezért valószínűleg karóba húzták vagy felnégyelték volna őket hazaárulás címén, vagy valamilyen más, szintén nem fájdalommentes rituálé keretében átsegítették volna őket a másvilágra.

Nem tudom eldönteni, hogy melyik a rosszabb változat. Maga Bajuszember, vagy az őt futtató politikai stricik? De talán van még ennél is rosszabb. Az Index internetes portál videó tudósításában megszólal Debreczeni József, aki több egyébmás mellett olyat talál mondani, hogy már rég nem hallott ennyire briliáns beszédet.

Beszarás.

De ha azt hiszed, hogy ezt nem lehet fokozni, hát akkor nagyon tévedsz. Már ott elviszed a gombát, amikor lelkes fiatalok mosolyogva – mintha csak a mögöttük látható plakátról léptek volna le – közlik veled, bele egyenesen a kamerába, hogy Lujó bának Fan Clubot alapítottak. A buta, félrevezetett, vagy tájékozatlan – és az embernek tényleg olyan benyomása támad, hogy valóban egyfajta búra alatt élő – butapesti fiatalok ezt a nemzetveszejtő kontárt ajnározzák.

Na ennek sürgősen véget kell vetni!

Ahogyan ennek a cikknek is.

Isten áldja Magyarországot

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

0 hozzászólás a(z) “A Bajuszember évet értékelt” bejegyzéshez

  1. Ha a szerző rosszul kezd el egy cikket írni, lesznek akik nem is olvassák el. Szerző, te most így jártál!!

  2. Csak a fotót kell megtekinteni!Talán az ilyen és ehhez hasonlóak miatt zárták be a “sárgaházat”,,pedig ott lenne a helyük zárt osztályon,vagy gumiszobában..Ez a “fenomén” nem más mint egy élősködő here (verő) a csótányirtóval egyűtt.Van ennek egyáltalán közgazdász végzettsége?Hülyeségeket én is tudnék mondani,de nem vagyok közgazda,ezért talán megbocsájtható lenne..Mintha elfelejtette volna milyen jót tett ezzel a néppel a “csomagjával”,de én nem. Remélem végképp becsomagolja magát a saját csomagjába,és postán feladja magát egy másik országba,csak minnél távolabb,nekünk annál jobb.

  3. Bokrosból már réges-régen elegünk lett, még az első csomagja idején. Nem is értem, mi a bánatot keres már megint a politika környékén? Aki őt komolyan veszi, az kb. azonos szinten lehet vele.
    Egyébként ez a bajusz mögé bújó lény még azt is hazudta, hogy diplomát szerzett Spanyolországban. Kiderült, hogy nem járt oda egyetemre, tehát egy csaló gazember!
    Örülnék, ha nem látnám a képét soha többé!

  4. Kedves Tollas Úr!
    Bocsánat csak kijavitanám : nem Bilberg,hanem Bilderberg csoport,aminek tagja többek között ez a bajuszos karikatúra figura.

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Egy MSZP-s képviselőjelölt aljas és otromba "viccelődése"
Jobbik TV – Felhívás: Mindenki hozzon még 10 kopogtatót!
Jó, ha nem feledjük – Bella Árpád: Orbán világossá tette pártja hovatartozását
Close