KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A 2006 őszi áldozatok szemen köpése, hogy Gergényi és társai lényegében megúszták

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A 2006 őszi rendőrterror rendőrvezetőinek büntetőperében mai napon született jogerős ítélet fényében megállapítható, hogy a 2006 őszi rendőrterror felelősei lényegében megúszták. Senki nem gondolja komolyan, hogy az akkori budapesti rendőr-főkapitány négyszázezer forintos pénzbüntetése tettarányos és indokolt büntetés mindazért a rendőri erőszakért, ami rázúdult akkoriban tiltakozókra és megemlékezőkre. Különösen az megdöbbentő, hogy dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője országgyűlési képviselőként egy 2006 őszi ügyésszel kapcsolatban elmondott igazságbeszéde miatt súlyosabb büntetést kapott első fokon nemrég, mint Gergényi.

HUNGARY 1956 CELEBRATIONS

Az ügyészség felelőssége, hogy nem terrorcselekmény miatt emeltek az akkori rendőri és vezetők ellen vádat (a politikai vezetők ellen egyáltalán nem), sőt a jogsértettek büntetőperben való segítő közreműködésétől is elzárkózott. A bíróság pedig nem volt képes a vád keretei között törvényes ítéletet hozni. A rendőri vezetők többsége pedig elévülés miatt úszta meg, annak ellenére, hogy a szükséges bizonyítékokat időben az ügyészség rendelkezésére bocsátottuk.

2006. szeptember 19-21 között és 2006. október 23-24 között a Gyurcsány-rendszer brutális rendőrterrorral sújtott le a kormányellenes tiltakozókra és megemlékezőkre. Szemük világát vesztettek, megkínzottak, több száz sérült, önkényes őrizetbe vett magyar ember sorsa tanúsítja azt a példátlan rendőri-hatósági erőszakot, ami akkor a mindennapok része volt.

Mi, nemzeti jogvédők első pillanattól kezdve a meghurcolt áldozatok mellé álltunk. Jogsértettek százait védtük, harcoltunk jóvátételükért és rehabilitációjukért. Szomorú, hogy máig vannak rendezetlen jóvátételi igények és ráadásul Budaházy György és társainak 2010 előtti rendszer elleni állítólagos terrorcselekmény miatti hosszú börtönévekre történt elsőfokú koncepciós elítélése miatti amnesztiajavaslat sem kapott támogatást. Ugyanakkor Budaházy és két társának előzetesből történő indokolt kiengedése mintha válasz lenne a Gergényiékkel kapcsolatos mai gyalázatos ítéletre….

Sajnos ma már egyértelmű, hogy a 2006 őszi elszámoltatást elszabotálták: a rendőrség, az ügyészség és a bíróság együttműködésében, de a 2010 utáni új rendszer sem tett mindent ennek érdekében. A jogsértettek és nemzeti jogvédők azonban nem adják fel: az egykori politikai és rendőri vezetők nem úszhatják meg !

Ez is érdekelheti:  Megtámadták a Hír Tv stábját Magyar Péter tüntetésén (videó)

Budapest, 2017. február 13.

Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) nevében:

 Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető

(www.gaudinagytamas.hu)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “A 2006 őszi áldozatok szemen köpése, hogy Gergényi és társai lényegében megúszták

  1. Nos azt, hogy batartotta-e, vagy „betarthatta-e”, (???), az önmagát, és „budapesti kormányát”, mind a mai napig, naponta öntömjénező/-tető Orbán V. min. elnök úr, az 2010-ben tett választási igéreteit, azt döntse el minden még épeszü Hazámfia, saját maga!!!
    Javasolni merészeli, az 56-os Veterán és Koppányivadék, Dr.E.Sz.L. Bécsből.

  2. Ha ilyen erkölcsi mocsárban reked egy ország, ahol az igazságszolgáltatás megrendelésre hoz itéleteket, akkor két
    dolog közül választhatunk : vagy felküldjük Őket az Istenhez
    itéletre, vagy tovább patkánykodunk , lesülyedünk az Ők
    szintjükre.

  3. Szegény Magyarország!
    Hogy a „gyurcsányfélék a mai napig grasszálhatnak,az a jelenlegi hatalom cinkossága is ! Hiszen testvérek, elvtársak,barátok,üzlettársak. Holló a hollónak..!
    A hatalom talpnyalói is jól érzik magukat ebben a fertőben, rágódnak ebül szerzett koncukon, bízva abban,hogy mindez örökké fog tartani. „álmodozás az élet megrontója. Eközben az ország dolgosabb fele belefáradt a hétköznapi rabigába,megcsömörlött a politika(?) ocsmányságaitól, közönybe fordult.
    Ez a cél!

  4. Örüljenek azok a barátságos tüntetők,hogy nem éles lőszert használtak a rendőrök.Mivel ők megszegték az esküjüket,mivel bármi áron meg kellett volna akadályozni ezt a pusztítást amit ezek a barátságos tüntetők tettek

  5. Ferenc Léber!
    Ha valakinek az Isten nem adott észt,nem is hiányzik neki,mert csak annak érzi a hiányát,aminek tudatában van!
    De a bolondnak a saját bolondsága szerint válaszolj meg,mert az okos szó bolondságnak tűnik neki.

  6. Amit az a csürhe csinált a TV székház előtt az nem volt semmi . Kérdezem akik felgyújtották az autókat és kirabolták a boltot szelíd kisasszonyok voltak ők mit kaptak ? Az a vén ember aki ellopta a tankot Orbán banda bérenceinek irányításával persze szintén megúszta . Gondolom a rendőröket senki nem kérdezte milyen halálfélelmük lehetett amikor a felbérelt banda persze arcukat vállalva randalíroztak.Tetves banda a nagyVezírükkel együtt

  7. Még megvannak és léteznek az átkosból az összekötő szálak , így bármit is meg lehet változtatni átértékelni , megsemmisíteni — , amíg ezek léteznek így is marad azokban az államokban ahol tombolt a szoci világ

  8. „amit az a csürhe csinált a tv székház előtt az nem volt semmi.
    Az a csürhe, akik a patkány forradalom óta hatalmon vannak és azok leszármazottai,akik szétrabolták,eladták az országot. Azok is ,akik ehhez bőszen asszisztálnak! Itt is van, nem kevés! De mielőtt lecsürhézi a Bátor Hazafiakat és a Tisztességes Magyar Embereket,Öregeket,Nőket,akiket rommá vert a hatalom,mert elegük volt az aljasságaikból, előtte törölje meg a zsíros bajszát az elfogyasztott konc után,amit „hűsége béreként kapott.
    „tisztelek minden véleményt,kivéve a megvásároltakat- ezeket megvetem !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük