KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Rendőrök rontottak egy magánterületen sportoló baráti társaságra (videóval bővítve + több infó)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tegnap, a délelőtti órákban vadászok, mezőőrök, majd az általuk értesített rendőrök jelentek meg egy Pest megyei magánterületen, ahol hagyományőrző sporttal foglalkozó baráti társaság tartotta hétvégi találkozóját, illetve csapatépítő tréningjét.

Fotók, videó: Oskar

Mivel a hívatlan látogatók nem mehettek be a területre, ígéretet tettek arra, hogy még visszajönnek. Ma délután negyed ötkor a Készenléti Rendőrség, a fővadász és a polgárőrök egyik kocsija tért vissza a helyszínre és lényegében megszállták a magánterületet, (éles lőfegyvert, lőszert keresve) az ott tartózkodókat igazoltatták, sátraikat, gépjárműveiket átkutatták, és a teljes akciójukat videóra vették. A rajtaütés után szabálysértési eljárás kezdeményezését helyezték kilátásba a magánterületen tartózkodókkal szemben. A magánterület tulajdonosai, valamint a találkozó résztvevői törvénytelennek tartják a rendőrségi eljárást és nem értik a demonstratív rendőrségi intézkedés okát, bár úgy vélik, annak köze lehet a szomszédos lovarda tulajdonosához, akit valószínűleg rosszul érinthetett a társaság jelenléte és annak a lehetőségnek a pillanatnyi megszűnése, hogy ezen a területen lovait futtathassa.

Mivel semmi törvénybe ütköző vagy tiltott tárgyat nem találtak, a jelenlévők vegzálása mellett elnézést kérés vagy hasonló elégtétel helyett 4 db légpuskát elkoboztak, 2 személyt a „puskák tulajdonjogának tisztázására” hivatkozva előállítottak. A két fiatalember az előállítás időpontja óta, a cikk megírásakor is még a X. Kerületi Rendőrkapitányságon tartózkodott, fogvatartottként.

A sértettek személyiségi és járulékos jogok megsértése miatt jogi képviselőikkel egyeztetve megteszik a szükséges lépéseket.
Riporter, Szabad Riport, NIF információ  2009.08.08.   23:32

További információk itt!

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=2AjkcRlrhw4]

A tábor (kommentár nélkül)

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Utoljára '88-ban a kommunisták akartak így elhallgattatni!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Rendőrök rontottak egy magánterületen sportoló baráti társaságra (videóval bővítve + több infó)

  1. A Terra Incognita internetes híroldal szerkesztőjének kommentárja az ügy kapcsán:
    Komment:
    Mi is van valójában e rövid hír mögött?
    Ó sokkal több mint gondolnánk!
    Nézzük a tényeket sorjában:
    Valakik, akik rendszeresen behatolnak más magánterületére, azaz birtokháborítanak, sőt, még hasznosítják is a területet – naná, hogy bármiféle engedély nélkül -, ahelyett hogy az amúgy jogtalanul szerzett hasznot megosztanák a jogos tulajdonossal, sűrű bocsánatkérés közepette, segítségül hívnak rendvédelmi erőszakszervezeti munkásokat, és egyéb “civileket”, meg “félcivileket”, hogy a saját illegális hasznukra védelmet szerezzenek. (Ez olyan pofátlanság, amit csak bizonyos típusú területfoglalók esetében lehet látni a videomegosztókon. – szerk. megjegyzése)
    Ezt követően a törvény őrei és a slepp megjelenik.
    Ám a folytatás még szebb, mert a törvényőrei átvedlenek a törvénytelenség őreivé – miért is nem vagyunk meglepve?! – és másnap ismét megszállják a területet, nemcsak erődemonstrációt mutatva, hanem a megfélemlítés ezúttal még finomabb eszközeit is latba vetve.
    Ha az elmúlt napok, hetek hazai eseményeit is figyelembe vesszük, talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy a második megjelenés egyáltalán nem cél nélkül való volt a törvénytelenség eme őreitől.
    Végül egy megjegyzés: semmiféle meggyőző bizonyítékkal nem álltak még elő a hazai úgynevezett terroristákról, így felvetődik a kérdés vajon az az egész terrorista kitaláció, nem csak ürügy-e, hogy megfélelmlítsék az embereket, és megpróbáljanak megszabadulni mindazoktól, akik esetleg bármi féle képzelt veszélyt jelenthetnek az ajvékolók ország riogatókra?
    Audie

  2. 1. Elsőnek, (átemelve a http://www.szentkoronaradio.com oldaláról) alljon itt egy olvasó véleménye:
    A hír folytatása: A két fiatalembert a sünök arra kérték, hogy menjenek velük, a lefoglalt légpuskák eredetének tisztázására. A X. kerületi rendőrkapitányságon, viszont a két fiatalt kihallgatás nélkül már rabosították, se meghallgatás, se jegyzőkönyv felvétele nem történt meg. Személyes tárgyaikat elvették, és két külön cellába zárták őket. Majd 5 óra fogva tartás után a kezükbe nyomtak egy egy határozatot, hogy a légfegyvereket lefoglalják, és szakértőkkel vizsgáltatják meg, hogy tényleg légfegyverek e a légfegyverek, és hogy eljárást indítanak ellenük. Közölték velük azt is, ha még is csak légfegyver a légfegyver, akkor azért fel kell majd utazniuk Pestre, hogy visszakaphassák jogos tulajdonukat. Majd éjfél előtt nem sokkal, elengedték őket. Az egyik fiatalember családjánál még ma hajnalban, a másiknál ma reggel a sündőrség házkutatást tartott, fegyvereket keresve, persze ami nincs azt nem is találhatták meg.
    A területen lévők kivétel nélkül terepszínű katonai gyakorlóruhát viseltek, a rendőrségi határozatban pedig az áll, hogy a csapat építő összejövetelen résztvevők és az előállítottak a Magyar Gárda egyenruhájához hasonlatos öltözetet viseltek. A Youtube-on A tábor filmen, ami a helyszínen készült, tökéletesen látható, hogy a sünökön, és a velük együtt érkező civileken kívül, a „tábor” lakóin mind military boltokban beszerezhető terepszínű ruházat volt. Lehet, hogy új betegség ütötte fel a fejét a hazai sünállományban, és ennek a betegségnek a neve Gárda fóbia?
    SZABADSÁGOT BUDAHÁZY GYURINAK, ÉS A BEBÖRTÖNZÖTT HAZAFIAKNAK!
    fehérbuzavirág

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük