KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

7000 amerikai zsoldos érkezett Magyarországra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Debrecen és Miskolc környékére érkezett 7000 amerikai zsoldos, az Egyesült Államokban bejegyzett privát katonai cégektől, de főleg a Blackwatertől. Ez a létszámnövelés az ukrajnai események miatt vált szükségessé, ahol a milícia szabadságharcosai már Mariupolt szorongatják. A privát katonai cégekről itt tájékozódhat jobban.

Blackwater
Blackwater zsoldosok – a kép illusztráció

A Blackwater eddigi becslések szerint több mint 200 embert vesztett a kelet-ukrajnai harcok folyamán. Jelenleg a zsoldosaikat visszavonták Kijev környékére, ahova Magyarországról érkezik további utánpótlás. Petro Porosenko ukrán elnök ennek hatására boldogan jelenti majd be, hogy a háború folytatódik, amit elfelejt, hogy ő ebben a dologban mostmár kevesebb, mint bábu. Szükség van rá, hogy az ukrán egyenruhába öltöztetett amerikai zsoldosok vezetőjeként tetszelegjen, és ezeket az embereket, mint az új ukrán csapatokat mutassa be a nagyközönségnek, a valóság azonban az, hogy Porosenkonak szinte már nem maradt ukrán katonája.

Az USA azonban nem engedheti meg magának, hogy az ukrán helyzet, amire eddig ennyi pénzt áldozott, kicsússzon a markából. Amit a jelenlegi ukrán vezetés elfelejt, hogy ezek a zsoldosok nem értük küzdenek, nem az ő katonáik. A végére egy kérdés maradt; az Orbán-kabinet milyen külpolitikai előnyöket remél attól, hogy a tankok eladása után még azzal is rontja a helyzetét, hogy külföldi zsoldosok állomásoztatásával is segíti az illegitim ukrán kormányt az USA parancsára?

Hídfő.net

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “7000 amerikai zsoldos érkezett Magyarországra

  1. Milyen jogon jöhettek ezek be? Privát katonai cégek, BlackWater és egyebek? No ennyire nem kellene vendégszeretőknek mutatkoznunk, mert lassan a szaudi király biciklistái is itt lesznek s szép kis országunk lesz a fő hadszíntér.

  2. Meg kell védeni az mszmp (gyúrcsótány, libajnai, orsós likud vitya, stb.) maradványait a lázadástól! Most nem az ruszki hanem a jenki tankok mögé bújnak az elvtársak!

  3. Szerintem ez a hír nem igaz . Honnan származik az infó ? Ugyanezt a cikket más oldalon is láttam , de semmi igazolás a hír eredetéről,vagy legalább egy fotó . 7000 embert nem lehet csak úgy rejtegetni . Azoknak szállás kell , utazniuk kell , szóval láthatóak lennének , és bizony beszámolnának róla . Ráadásul zsoldosokat említenek , gondolom fegyverük is van . Persze , 7000 civil idegen állampolgár Magyarországon , fegyverrel, hagyjuk már …… Miért kell minden hülyeséget felkapni és leközölni ? (Sztanó)

    1. Hétezer embert nagyon könnyű eltüntetni, hogy észre sem veszi senki!
      Rengeteg használaton kívüli épület van és nem kell feltétlenül egyben tartani őket csak információs eszközök kellene a mozgatásukhoz, az pedig a mai korban megoldott! A mai Magyarország területén pillanatok alatt lehet bárhová eljuttatni ezeket gyilkos zsoldosokat, arról nem is beszélve hogy a csillagot is lehazudják az égről! Emlékezz csak a zsidó felderítő avacs repülőről és a többi mai napig tagadott a kormányaink által támogatott hadműveletekről ami az országunk ellen irányult minden esetben!
      kató rudi

    2. Amikor az izraeliek voltak itt, nagyon észrevetted? Csak amikor verték a jónépet lettek észrevehetőek.

    3. Igazat adok „Sztanónak” közösségi oldalon csak ellenőrzött információt közöljünk. Kárpátaljai kérdés miatt mi sokkal óvatosabban kell hogy ebben az ügyben állást foglaljunk. Sajnálom hogy Magyarország saját védelmét masodlagosnak tartja és masok védelmi erejét erősiti mi lassan már ott tartunk mint az „albánok”, hogy sasokkal fogunk védekezni! Nekünk egy célunk lehet a szomszédainkkal éljünk barátságban és békében!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük