KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

’56 szembeköpve. Biszku megint megúszta

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tényleg nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, és nem akarok egyes dolgokba olyat is belemagyarázni, ami talán nincs is benne, de azért van abban valami ördögien szimbolikus, hogy a Fővárosi Főügyészség történelmünk egyik legszomorúbb évfordulóját megelőző napon utasítja el azon feljelentést, melyet három hónapja, Biszku Béla és társai ellen tettek az 1956-os megtorlásokban játszott szerepükért.

Hogy mi volt az igazi ok, mi nem, az nem tudható, az azonban biztos, hogy az ügyészség szinte provokatív módon november 4-ére időzítve, egy elképesztő indoklás közepette felmentette ’56 egyik legfőbb felelősét, az aljas és kegyetlen tetteinek a következménye alól.
A közleményük szerint „az emberiség elleni bűncselekmények miatt B. Béla és társai ellen tett beadványt, benne az előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt tett feljelentést, a Fővárosi Főügyészség elutasította, mivel a hazai jog rendelkezése szerint a feljelentésben megjelölt cselekményt – előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntettét – az elkövetéskor hatályban lévő jogszabályok szerint kell elbírálni. Ennek rendelkezései szerint azonban e bűncselekmény miatt – elévülés okán – eljárás már nem indítható”.
Az ügyészi határozat indokolásában kifejtik továbbá, hogy „a feljelentésben megjelölt cselekmények nem minősíthetők a vonatkozó nemzetközi dokumentumok szerint emberiség elleni bűntettnek, így a feljelentett személyek nemzetközi szokásjog alapján történő felelősségre vonására nincs lehetőség”.
Igen. Jól értjük.
Biszku és Kádár

Biszku ellen a főügyészség szerint azért nem lehet eljárást indítani, mert egyrészt a gaztettei elévültek, másrészt pedig akkor, amikor ezeket elkövette, akkoriban ez volt a törvény. Magyarul az, hogy annak idején több száz embert megöltek, bebörtönöztek, és halálra kínoztak, az nem bűn, mert azt egy rohadt rendszer, rohadt törvénye lehetővé tette.
Ez ma Magyarország. Ez ma az igazságszolgáltatás. Egyszerűen elképesztő.
Hogy az érvelés mennyire tarthatatlan, az egyből kiderül, ha egy kicsit továbbfűzzük az ügyészség gondolatait. Ha ez így van, vagy ha így lenne, ahogy állítják, akkor vajon milyen alapon üldöznek a holokauszt idején elkövetett bűnökért bárkit is? Hisz azok az elkövetés idején teljesen törvényesek voltak. Ezek szerint holnaptól az összes háborús bűnöst rehabilitáljuk? Vagy az más? Ha a zsidókról van szó, akkor bárkit meglehet hurcolni? Vagy rájuk ugyanaz a törvény másképp értelmezhető?
Arról már nem is beszélve, hogy az ügyészségi indoklás teljességgel jogszerűtlen is, hisz az Alkotmánybíróság 1993. évi, 53/1993. (X.13.) határozata pontosan megadja ez ügyben az útmutatást:

„Az 1993. februárjában született törvény szerint az 1956-os forradalom idején elkövetett meghatározott bűncselekmények, nevezetesen az 1945. évi VII. törvényben (illetve a törvény által törvényerőre emelt ME rendeletekben) meghatározott háborús és népellenes bűncselekmények, nem évülnek el.
Továbbá, az 1956-os forradalom idején elkövetett meghatározott bűncselekmények, nevezetesen az 1949-es genfi egyezményekben (a hadifoglyokkal való bánásmódra vonatkozó egyezményben, illetve a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozó egyezményben) súlyos jogsértésként meghatározott cselekmények, nem évülnek el”.

Azt hiszem, ezen nincs mit magyarázni. Azonban adódik a kérdés: ha ez percek alatt a neten egy laikusnak is kideríthető, akkor vajon az ügyészség mégis mit csinál? És egyátalán hogy van képük ilyen, mind morálisan, mind jogilag vállalhatatlan határozatot meghozni? Ráadásul pont erre a szomorú napra időzítve?
Egyébként meg csend van. A fülkeforradalmárok hallgatnak, a politikai örökösök pedig sunnyognak.
Persze a tét nem kicsi, hisz az ügy túlmutat önmagán. A beadvány alapján ugyanis, ha azt nem utasították volna el, nem csak Biszku Béla, hanem minden olyan személy ellen el lehetett volna a későbbiekben járni, akik a megtorlások bármelyik fázisában aktív szerepet játszottak. Így perek indulhatnának az akkori felsővezetők, bírók, nyomozók, és ügyészek ellen is. Természetesen olyanok ellen is, akik ma már nem élnek.
Ez pedig sem a narancsosoknak, sem az elvtársaknak nem érdekük, hisz valószínűleg egyikük sem szeretné, ha a lavinaszerűen meginduló ’56-os perek lehetővé tennék az elmúlt rendszer kiszolgálóinak a tényleges számonkérését és név szerinti megnevezését. Egész egyszerűen azért, mert egyik mai politikus sem akarja se a felmenőinek, se saját magának a nevét a vádiratokban olvasni.

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “’56 szembeköpve. Biszku megint megúszta

  1. Az írásból két dolog tűnik ki világosan.
    Egyik, amit a szerző is írt, miszerint laikus számára is világos, hogy az ügyészségi indoklás törvénytelen, hazug. Ez ellen a kormánynak – sok teendője ellenére – (de a FIDESZ-nek mindenképpen) keményen fel kellett volna lépnie, mert ezzel a magyar népet sértette meg az ügyészség. Mivel azonban Biszku elítélése precedens értékű lenne, az maga után vonná a perek sorozatát, ami sok mai vezető politikus számára tragikus következményeket jelenthetne. Még akkor is, ha nem őt, hanem apját, anyját ítélnék is el, mert ez árnyékot vetne az illetőre is.
    Másik, hogy az időzítés szándékos provokáció. Ezzel is bebizonyították a kommunista és cionista utódok, hogy sikerült a magyar népet nemzetből egy állati szinten vergődő, engedelmes állatsereggé zülleszteniük. Nincs már büszke magyar nemzet. Csak amerikát és nyugatot majmoló baromsereg, akikkel azt tesznek, amit akarnak. Semmi okunk mellünket döngetni, hogy milyen nagyszerű volt a történelmünk. Amit majd 1945 utánról emlegetnek, az szégyenletes, megalázó, amiről jobb, ha hallgatunk, mert bizony okkal röhög rajtunk a világ!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük