KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tisztázás és javaslat a temetőgyalázók ügyében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Orbán Viktor szinte minden beszédében szól a nemzetegyesítésről. Mi ennek érdekében hoztuk létre a NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALMAT. Persze nemcsak a Trianonban elszakított nemzetrészek kapcsán, mert a maradék-országon belül is megvannak azok az ellentétek, melyeket így nekünk lesz kötelességünk felszámolni! Azonban a székelyföldi temetőgyalázás kapcsán erősen fel kell emelnünk a szavunkat, sőt tettekre is kell most biztatnunk magunkat, pártunkat és kormányunkat! Lássuk a tények szomorú kivonatát!

Minden azzal kezdődött, amit Trianon szindrómának hívunk, vagyis az igazságtalan békediktátummal. Ezzel kapcsolatban a NEMZETEGYESÍTŐK javaslata az egyértelmű gyásznap volt! Az „összetartozást” ugyanis nem kell hangsúlyozni, hiszen az minden magyar lelkében ott él, hacsak nem mossák ki onnan az elhallgatással, az iskolai oktatással, a történelemhamisító történészek megtűrésével, sőt időnként anyagi támogatásával, televíziós butítás tűrésével.

Be kell vallanunk, hogy nem léptünk fel Románia EU csatlakozásakor sem egyértelműen azért, hogy az elszakított véreink megkapják – még a belépés előtt – a háromszintű autonómiát! Vagyis a székelyeknek az európai gyakorlat szerint egyértelműen járó területi autonómiát nem követeltük ki, s a szórványban élők számára sem a személyi és a kulturális önigazgatást! Pedig kizárólag ezen lehetőségek segítségével maradhatnak meg hosszútávon annak, aminek ők és az őseik is születtek, vagyis a magyar nemzet elvitathatatlan tagjainak!

Ám nem lépett fel a megcsonkolt anyaország akkor sem, amikor megváltoztatva az ősi regionalitást, a román többségű Bákó megyéhez csatoltak olyan jelentős területeket, amelyek székelyek birtokai voltak a történelem során folyamatosan. Nem vicces ügy ez, de egy szójátékkal kifejezve „bákó volt ez ügyben is az anyaország”. Sajnos nemcsak a közhatalom, hanem a hiányos ismeretekkel rendelkező nemzeti elkötelezettségű civilek is gyengék voltak ez ügyben!

Most így sokan elcsodálkoztak, hogy a román állam szinte a hátradőlve nézte végig az ottani „civilek” primitív, temetőgyalázó munkálkodását és ügyesen mosta is a kezeit.  Nyilatkoztak, hogy nem adtak engedélyt senkinek a keresztek állítására, nem is támogatták a történéseket, így a diplomáciában igen szokatlan módon még csak megjelenni sem volt hajlandó a nagykövet azon a tárgyaláson, ahol tisztázni lehetett volna az ügy részleteit. Persze a csőcselék megszervezése, leitatása, biztatása nem könnyen varható a román állam nyakába. Viszont az a tény, hogy az élőláncot alkotó törvénytisztelő székely-magyarok védelmére kirendelt zsandárok, az erőszakos, kődobáló, fenyegetőző temetőgyalázók primitív fellépése következtében távozó székelyek után, egyszerűen csatlakoztak a közeli erdőből előkerült zsandáregységhez és velük együtt „koszorúztak”! Ez bizony sok mindent elárul a román állam és sovinisztáinak a mentalitásáról is.

Ez is érdekelheti:  A normalitás győzelme: másodfokon felmentették Barcsa-Turner Gábort (videó)

Persze itt nemcsak két alapvetően szemben álló nemzetfelfogás ütközik össze! (Mármint az értékrend alapú magyar, s a főleg faji alapú román.) Hiszen a románok állami történelemhamisítása sem Trianon után született, hanem már jóval előtte ki lett találva, s ez a világ egyik legügyetlenebb hazugsága: a dákó-román kontinuitás tudománytalan elmélete. Ez azonban azt ”követeli”, hogy az őstelepes magyarok minden történelmi emléke és a székelyföld, mint színmagyar enklávé is mielőbb eltűnjön, felszámolódjon. Különben a román állam szintjén is erősen támogatott hazug áltudományosság, szinte minden gondolkodni képes ember előtt nevetségessé válik a jövőben, mert az internet világában már nem lehet úgy „elhallgatni és hazudni” mint régen!  Áder János is nyilatkozott a csíksomlyói búcsún erről a temetőgyalázó ügyről. Szerinte kegyeletsértő, törvénysértő és erkölcstelen is, ami történt.

„Temetőben vandál módon viselkedni, ott lévő, békésen imádkozó embereket megdobálni több mint erkölcstelen, civilizálatlan, nem európai országhoz méltó cselekedet” majd hozzátette: „Ha már megtörtént, keresni kell a megoldást…”

Fel kell tehát tennünk a kérdést: KINEK AZ ÉRDEKE az, ami az Úz völgyében történt?

(Az alábbi megállapításainkat Cornel Vilcu szavai igazolják leginkább: „Talán nem sokat használ, de román emberként bocsánatot akarok kérni a magyaroktól mindazért, amit a legostobább nemzettársaim az úzvölgyi temetőnél elkövettek”)

Látszólag a román állam és a hamisított román nemzettudat, egyenesen igényli az ilyen erőszakos történéseket.  Ám ami látszik, az nem mindig igaz. Sokkal inkább valószínű, hogy a látszat csalóka és a románok is csak eszközök voltak egy nagyobb, valószínűleg világhatalomra törő háttérerő kezében, s annak érdekében cselekedtek elsősorban. (Hiszen ilyen eszközök voltak az erdélyi románok 18-ban is, amit azután keservesen megbánt sok vezető transzilvanista)

A kolozsvári szolidaritási demonstráció egyik szervezője és szónoka szerint, olyan erők állhatnak a konfliktuskeltés hátterében, akik többek között Románia valós problémáiról kívánják elterelni ezzel a figyelmet. Szombat este ugyanis a Mátyás szobornál megrendezett román-magyar szolidaritási tüntetésen az alábbi feliratok voltak láthatók:

Szolidaritással a sovinizmus ellen!/ Románként senkinek nem vagyok az ura.

Magyar vagyok, sem úr, sem szolga./ Manipuláció és gyűlölet nélkül.

Ez is érdekelheti:  Bloomberg: Az Egyesült Államok dühös Macronra

Hargita, Kovászna: emberlakta vidék./ A csendőrség egymás ellen uszít minket.

Haragban vagy a szomszédoddal?/ Egy politikus örül!

(Talán ez utóbbi mondat annyiban módosítható, hogy sok szabadkőműves politikus örül annak, ha sikerül egy népet forradalomba, vagy államokat háborúba hajszolni. Hisz akkor az ő „filantróp” munkájukat végzi el más.)

Ráadásul ott volt a tömegbe vegyülten több, ismert kormánypárti nacionalista, mint például  Mircea Chelaru és Ninel Peia is. Ők nem csak a jelenlétükkel erősítették és biztatták a tömeget. Ám nem meglepő módon jelen volt civilben és szolgálaton kívül Sebastian Cucos, aki egyéb tisztsége mellett országos csendőrparancsnok és magyarellenességéről ismert figura.

Ám nézzük, milyen tények támasztják alá azt a felvetésünket, amelyet persze biztos „összeesküvés-elméletnek” fognak becézni akkor, ha egyáltalán megemlítik a fősodratú médiában!?  Elsősorban azoknak a „román hősöknek” a nevei bizonyítják ezt a gondolatunkat, amelyeket az ortodox pópák által felszentelt betonkeresztek jelképeznek. Hiszen abban nagy számban fordultak elő magyar nevek.(Pl. János) Ha azonban csak és kizárólag a román állam és annak soviniszta polgárai vettek volna részt ennek a temető- és halott-gyalázó megmozdulás előkészítésében, akkor ők ilyen alapvető hibát nem követnek el, hiszen ismerik a magyar neveket. Azok viszont, akik a háttérből szervezték és pénzelték ezt az egész, jól megszervezett toborzó, majd az abból kifejlődő botránykampányt, nagyon is tudatosan „hibáztak”. Hiszen, nem a román nemzettudat egyértelmű megerősítése volt itt a cél, hanem mindkét népcsoport abszolút megalázása, egymással szembefordítása és az indulatok végsőkig történő felkorbácsolása!

A székelyek azonban jól vizsgáztak ebben a bonyolult helyzetben. Hiszen van tudomásom arról, miszerint a részeg román civileket a létszámuk ellenére is „kardélre tudták volna hányni” az ott jelenlévő elszánt magyarok, azonban az erdőben bujkáló zsandárok éppen ezért nem mutatkoztak, s bizony azok erejével szemben már alulmaradhattak volna. Nos, az igazi cél az összeugrasztás volt! Csak képzeljük el a nyugati újságok főcímeit: „Román belháború alakult ki egy temetőben”, vagy „A Budapest által bíztatott lázadók, az ortodox hősökre való kegyeleti megemlékezést akadályozták!”, stb, stb.  Higgyük el, hogy a nyugati sajtó azonnal reagált volna a románok oldalán és kidomborítja, hogy „OV diktatúrája már átlépi a határokat is!” Ha ugyanis sikerül a két ország között érzelmi és elkötelezettségi alapon komoly konfliktust gerjeszteni, akkor nem azt domborítja ki a nyugati média ami valóban lényeg, hanem azt, ami a gazdáinak szükséges. S most elsősorban attól tartanak, hogy kibővülnek a V4-ek és egyre több ország ismeri fel a Kalergi terv megvalósításának stációit. Ám erről nem fognak írni nyugaton! Mert kit érdekel a teljes igazság? Senkit! Legfeljebb bennünket: Magyarokat. Ezért e nehéz helyzetben az alábbiakat javasoljuk.

Ez is érdekelheti:  Moszkva nem enged biztonsági követeléseiből – A terrortámadás ötletgazdái után nyomoznak

A NEMZETEGYESÍTŐK JAVASLATA  A MAGYAR KORMÁNY SZÁMÁRA:

1/ El kell tiltani hazánk schengeni határának az átlépésétől minden olyan személyt, aki részt vett a temetőgyalázásban! (Vannak róla videófelvételek és így a szolgálatoknak nem lenne nehéz az ott jelenlévő román állampolgároknak a személyazonosságát megállapítani, és a magyar határrendészetnek eljuttatni!)

2/ Ki kell utasítani hazánkból minden olyan román állampolgárságú személyt, aki bármilyen minőségben is dolgozik nálunk, s nem határolódik el írásbeli nyilatkozattal ettől a temetőgyalázó esettől! (Itt a munkáltatókat is kötelezni szükséges arra, hogy a nyilatkozat megtételétől tegyék függővé a további alkalmazásukat! A nagykövetség és a konzulátusok dolgozóitól pedig közös nyilatkozatot kérjen a kormány! Egy ilyen esetre fel fog figyelni a világmédia, de nem ítélhet el minket presztízsveszteség nélkül, mert ez egyértelműen erkölcsi kérdés! Minderre az alapot a nagykövet nyilatkozata is biztosítja számunkra!)

3/ A román hatóságokat pedig fel kell szólítani arra, hogy a temetőben történt rongálást (in integrum restitucio) azonnal állítsák helyre, vagy a kárt térítsék meg, és a kizárólagos kezelési jogot akár törvényi szinten is biztosítsák azoknak, akik ezt már sok évtizede végzik! Akik pedig eddig „megfeledkeztek” erről a temetőről és most hirtelen odacsődültek, azok legyenek örökre kitiltva onnan!

4/ A magyar kormány kérje fel a német kormányt is arra – mivel az említett temetőben német és magyar hősök nyugszanak –, vesse be minden befolyását annak érdekében, hogy a fenti három pont mielőbb megvalósuljon! S ne kövesse Merkel asszony a Nemzetiszocialista Adolf Hitler útját, aki a román és magyar államok szembeállítását a saját céljaira használta fel egykor!

Bp. 2019-06-10

A Nemzetegyesítő Mozgalom nevében, a szóvivők

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Tisztázás és javaslat a temetőgyalázók ügyében

  1. nagyon egészséges vélemény, nyilatkozat ez. Nem kell rá sokat hozzáadni. Mondjuk csak egy kis történetecskét ehhez. Arra föl, hogy Romania belépéséhez Bp-nek nem szabad lett volna engedélyt adni,
    amíg Romania a kisebbségi jogot biztosítja a magyar nyelvu állampolgárainak …

    2006 elején vagyunk Belgiumban. Egyik gyulésünkön egyikünk
    megjegyzi, hogy valamit kellene tennünk a romániai magyarok
    jogai érdekében mielott ezek belépnek …

    akkoriban a felújult és demokratizálódott, függetlenedett MVSz
    (2000-tol) kérésére, az országban csoportosultunk (a magyarok),
    hogy egyeztetve szóljuk vagy tegyünk. Na erre alapozódva a kis
    Namur-i baráti körünk összeírt néhány követelést az EU döntéshozói
    felé, majd ezeket az ország több részén-lévo más magyar szervezetek
    elé is elé-terjesztette. A valami akkor létezo 6 szervezetünk amellyel
    a valami 35-40 ezer magyar-származású belga állampolgár képviselt
    volt ezzel egyet értve, magukévá tették és aláírásukkal igazolták …

    ezek persze hetekig, több hónapig tartottak. A bedványunkat közös
    képviseletünk tette egyidejüleg a 3 EU-s fórum elé (ET, EP …) egy
    kis tuntetés keretében (az ET épülete elott. Persze ez engedélyezett
    volt). A EU-s intézmények ezt átvették (ez kötelezo számukra) és
    igéretüket adták, hogy foglalkoznak és a továbbiakról értesítenek …

    az EU behívta a román nagykövetet (az EU-hoz) és továbbította
    neki azzal, hogy maga is továbbítsa a kormánya felé és vegye föl
    velünk a kapcsolatot (±). Kétnap után ezen követ felvette velünk
    a kapcsolatot (a brüsszeli Magyar Ház-zal, az ott tevékenykedo
    képviselonkke, Kállai Oszkárral), akit meghívott a nagykövetségre…

    egy aránylag fiatal ember volt ezen nagykövet, amely bevallotta,
    hogy ezekrol semmit nem tud és ezért továbbította Bukaresthez.
    Semmirol (a szavai hitele szerint) nem tudott. Nem tudott arról, hogy
    az egyházi javak (a nyugati egyházaké) nincsenek még visszatéríve,
    hogy a magyar nyelvu állampolgárok egy magyar nyelvu egyetemet
    akarnának …
    mindezekrol még a román parlamentben sem hallott. Na ezen
    megjegyzése volt a fontos …

    megigérte, hogy értesít bennünket is Bukarest välaszával (amit
    nem tett meg) és persze az EU döntéshozóinak egész biztos. De
    errol mi már csak anyit tudtunk meg, hogy ez a politikai nívón folyik.
    Ha ezeket az RMDSz nem kéri (követeli !), akkor az egy kis NGO
    csoportosulás követelését nem vehetik komolyan …

    a Mo-i parlamentnek 2005 szeptemberében idot kellet volna
    adjon Romániának, hogy az a hiányosságait helyre tudja hozni.
    Maga O.V. a tavasz végén (6 hónappal elotte) ezt ígérte a
    hallgatóságának Tusná … -n …

    sokszor elég a nemzetközi törvények tisztelete és a szó betartása

    szeretettel, Lajos

  2. Kedves Lajos!

    Látni kell, hogy a banda háborúknak már régóta vége van.

    Nem elég „törvényesen” végigvinni „egy” sérelmet. A társadalmainkba beépült, vezető pozicíókban, általunk választott egyének nem tudják, nem is akarják, nem is tehetik meg aztokat a minimális erkölcsi szabályokat betartani, amelyekre felesküdtek.
    Még arra sincs felhatalmazásuk, hogy ne legyenek hazaárulók!

    A viág kormányainak 99%-a hazaáruló.

    Ez persze nem felhatalmazás a kormányoknak.

    Azt kell mindenkinek észrevenni, hogy a pártoskodások, az agymosott hitek klikk érdekek.

    Az általunk, látszólag kiválasztott „politikusok” valójában a pénz, a média választottjai.
    Higgyétek el nincs demokrácia.
    A demokrácia is zsidó kitaláció, mint minden, a leninizmus, marxizmus…, minden, minden forradalom, minden háború…stb.

    Mindent a háttérhatalom irányít, nem rettenek meg semmitől, gyilkolnak, embereket lehetetlen helyzetbe hozzák…

    Igazságtalan háborukat indítanak, országokat nyomorba döntenek….mindet és mindet ismerjük és mégis hülyeségekről vitatkozunk.

    Nincs Putyin-Trump ellentét, minden nemzet élhetné boldog életét, ha ők nem lennének.

    Mi 7? milliárdan nyügök vagyunk a nyakukon. Nekik elég lenne 1 milliárd rabszolga is. Ezért van chentrél, a haarp, a nem védőoltás, mely rövidíti a gyermekeink életét.

    Sajnos ezek tények, ezek már nem összeesküvés elméletek.

    Nagyon-nagyon lehetne mindenről írni, de feleslege.
    Amit írtam nem kell elfogadni, de el kell rajta gondolkodni…ki-ki a maga agymosása alapján.

    Tehát a világnak a háttérhatalom ellen kell osszefognia. Ez pedig a világ vezető bankjai, a multik…
    Kb. 8000 család lopja, gyilkolja az emberiséget.

    Ők az ellenségünk, és nem a szerb, román, szlovák …..stb nemzet.
    A mi közvetlen ellenségünk a népek hazaáruló kormányai.

    Atilla

    1. Trianonnak nem lett volna szabad megtörténni! Gyalázat amit ezek az oláhok művelnek! ” Magyar az kinek fáj Trianon”! / Karinthy /

  3. Kedves Ildikó!

    Én, Magyar vagyok, kérlek ne vondd le a konzekveciát egy népről.
    Soha nem a nép, a bűnös nép, mindig a báb kormányok hergelil a „népüket”.

    A népek tudatlansága is a kormányok bűne. Ha egy népet hamisságban hagynak, akkor az a nép halott nép, olyan mint a rákos sejt.

    Atilla

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük