Az atomháború propagandája

Kína a napokban felmondta a katonai együttműködést az Egyesült Államokkal. Érthető, hiszen miközben az USA a segítségét kéri, próbál helyezkedni vele szemben, hogy nagyhatalmi státusát ne veszítse el. Erre minden lehetőséget megragad, ahogy Tajvannal kapcsolatban láttuk is.

Nézzük Irán helyzetét! Nyersanyagokban rendkívül gazdag ország, Kína egyik fő beszállítója, Oroszországnak is egyik legnagyobb stratégiai partnere. Annak az Oroszországnak, amely kilátásba helyezte, hogy a NATO további keleti bővítése, rakétavédelmi rendszerek telepítése esetén támadni fog, illetve megteszi az ellenlépéseket. A méreteit tekintve az említett törekvések megakadályozása a Nándorfehérvári győzelmünkkel vetekszik. Egy ellenséges birodalom agresszív terjeszkedése megtorpant, és pozíciókat vesztettek. Most úgy tűnik, az amerikai nagytőkések feladni kényszerülnek Kelet-Európát.

Az Egyesült Államok viszont ismét helyezkedik: mivel az Irán elleni szankciók nem hoztak eredményt, most háborúval fenyegetőzik. Teszi mindezt úgy, hogy két fronton is vesztésre áll, a stratégiai pontok uralása mellett képtelen biztosítani a békét és biztonságot. Teljesen nyilvánvaló, hogy hagyományos eszközökkel az iráni háborút is elvesztené. Az iráni katonaság jobban felszerelt, nagyobb létszámú, mint az iraki, kétségtelen, hogy felkészültségük és elszántságuk miatt itt az Egyesült Államoknak nem lenne könnyű dolga. Hagyományos fegyverekkel évekig húzódna egy ilyen háború, rengeteg hiábavaló áldozattal járna, és ami a legfontosabb a világválság közepén, hogy rengeteg pénzbe kerülne.

Irán, mint zsákmány mérhetetlenül értékes. Nem csupán egy kincs, amely az amerikaiak karmaiba hullana, hanem egy olyan globális stratégiai pozíció is egyszersmind, amelyik birtoklásával Kína és Oroszország pozíciója gyengülne.

Jelen körülmények között egyre komolyabban kell venni az atomháború fenyegetését. Minden ezt indokolja: gyors, egyszerű, olcsó, és amennyiben az amerikaiak tiszta atomtölteteket használnak, akkor a sugárszennyezés is elhanyagolható, tehát a bombázás után pár hónappal megindulhat a kitermelés, a meghódított területek birtokba vétele. A neutronbomba például megölné a civil lakosságot és a katonaságot egyaránt, de megkímélné a gazdasági javakat. Ismerve az Egyesült Államok és Izrael erkölcsiségét, egy ilyen háború lenne a számukra a valódi főnyeremény.

Vajon kezdődhet-e azonnal atomtámadással az iráni háború? Biztosra vehető, hogy ebben az esetben a felháborodás olyan általános lenne mindenütt, hogy a nyilvánvaló győzelem ellenére is több lenne az anyagi és erkölcsi veszteség, mint maga a zsákmány.

De nem kell túl sokat gondolkodni azon, hogy hogyan tudnák elfogadhatóbbá tenni az ilyen jellegű háborút. Először is, nyilvánosan megvádolják az iráni kormányzatot, hogy már elő is állított atomfegyvereket. Teljesen mindegy, hogy a hír igaz-e vagy hamis, ezt az ütőkártyát már Iraknál eljátszották – de a közvélemény folyamatos puhításával, egy-két politikai vezető beáldozásával (amely a nép engesztelésére és elvakítására irányul) elő fogják venni újra és újra.

Izrael mellett máris megindult a népszerűsítő kampány az egész világon (megemlékezések, az egyházakba beépült cionisták nyilatkozatai, a zsidó vallás reklámozása, de a „szélsőséges” nemzeti mozgalmak elleni lejárató támadások is ide sorolhatók). Ez többek közt azért kell, hogy egy valószínűsíthető Izrael elleni támadás a lehető legnagyobb közfelháborodást keltse. Izrael majd provokálni fogja Iránt, például a régóta tervezett, állítólagos atomlétesítmények elleni támadással. Ebben az esetben stratégiai atomtöltetet is használhatnak akár, hiszen a sugárzásra utaló nyomokat majd egyszerűen ráfogják arra, hogy maga az atomlétesítmény maradványai bocsátják ki a sugárzást. Nyilvánvaló, hogy a nyugati média ezt elhallgatná vagy bagatellizálná. Az iráni válaszcsapást – amelyet akár szándékosan is átengedhetnek a rakétavédelmi rendszeren, hogy hatásosabb legyen az izraeli siránkozás, nagyobb a látható pusztítás – viszont világgá kürtölnék, áldozatnak nyilvánítva a zsidó népet, rasszizmust, nácizmust és második holokausztot emlegetve. Ez már hitelesítené is az iráni háborút, minden elképzelhető fegyverrel. És a zsidó nép már megint tetszeleghetne az áldozat szerepében, miközben atomtöltetekkel perzselnék fel Irán városait. Jönnének a hazug statisztikák az iráni zsidóüldözésről, a zsidó áldozatok száma pedig a ténylegesnél tízszer nagyobb lenne megint. A média azt sugározná mindenütt, hogy természetesen az iráni a bűnös nép, és tízmillió iráni áldozat helyett ötszázezerről beszélnének. Ezután
totális terror következne az iráni nép részére, esetleg fölé helyeznének valami elhülyült és megalkuvó iránit, aki
most Ahmedinezsádot támadja, és aki évente többször is bocsánatot kérne a zsidóságtól az iráni nép nevében (miközben ennek leple alatt kiépülne a totális amerikai megszállás és az ország kifosztása).

Irán eleste után a megerősödő amerikai hatalom újabb célpontokat keresne és találna, és immár lenne joga és felhatalmazása atomfegyverrel is háborúzni. Előkerülne megint Tajvan, az emberi jogok kérdése Kínában és Oroszországban, a NATO keleti bővítése. A fő kérdés tehát: a többi nagyhatalom meg tudja-e akadályozni, hogy ez a forgatókönyv valóra váljon? Hogy ez a propaganda kiteljesedjen?

Mellesleg megnézhetjük egy esetleges iráni háború azonnali következményeit is. Amikor az USA leköti haderejét egy támadásnál, és hogy megvédje a környező államokban a támaszpontjait, kínálkozó alkalom a többi nagyhatalomnak a lehetőség a helyzet kihasználására. Grúzia, a rakétavédelmi rendszereket telepíteni akaró Románia, Kínának Tajvan csak három hely, ahol be lehet avatkozni, kiszorítva a cionista érdekeket, és bőven lehetne még sorolni a gyenge pontokat.

Kovács Béla – Jövőnk.info