KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

2013 a Jobbik és a miskolciak egymásra találásának éve volt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

sajtótájékoztatóÉvértékelő sajtótájékoztatót tartott pénteken a Jobbik miskolci elnöksége a borsodi megyeszékhelyen. Jakab Péter, a mozgalom önkormányzati képviselője, valamint Pakusza Zoltán és Badány Lajos országgyűlési képviselőjelöltek szerint 2013 a Jobbik és a miskolciak egymásra találásának éve volt, amely szilárd alapot biztosíthat ahhoz, hogy 2014-ben végre valódi lokálpatrióta vezetése legyen Miskolcnak.

A politikusok az év legnagyobb jobbikos sikerének a Világsátor elleni hatékony fellépést nevezték. Szerintük történelmi jelentőségű volt az az összefogás, amelynek eredményeként 32 ezer miskolci sorakozott föl a Jobbik mögé, és mondott nemet a Fidesz és az MSZP háttérkoalíció miskolciak ellen irányuló merényletére. Ugyanez történt most decemberben is, amikor a szülőkkel közösen megakadályozták a közmunkás „oktatás” általános iskolákba történő betelepítését.

Fontos eredménynek tartják a lyukói vízkikötést is: tettekkel jelezték, nem hagyják a többségi társadalom kárára való élősködést; mindemellett sikernek tartják, hogy a NAV a Jobbik feljelentése alapján indított nyomozást a 150 milliós lyukóvölgyi komplex telepprogram ügyében. Ez, valamint az a tény, hogy a mozgalom képviselője pert nyert Miskolc jegyzőjével szemben bizonyítja: komolyan gondolják az elszámoltatást. A Jobbik rendteremtés iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a párt képviselői akciót indítottak a lakosság védelmét szolgálni hivatott hatósági munka ellenőrzésére, melynek során személyesen járták végig Miskolc cigánytelepeit. Emlékeztettek arra is, sikerült leleplezniük a Nemzeti Eszközkezelő szerepvállalását a fészekrakó botrányban, nyáron pedig azt, hogyan juttatott közmunkásokat kedvezményes strandbelépőhöz a Kriza Ákos vezette kistérség.

A munkahelyteremtés vonatkozásában hangsúlyozták, folyamatosan kiálltak a miskolci vállalkozások mellett: többek között szakbizottság felállítását kezdeményezték a támogatásukra, valamint gazdaságélénkítő adócsökkentést sürgettek, javaslataikat azonban a Fidesz nem támogatta. Sikerült ugyanakkor ráirányítani a figyelmet a tejgyár problémáira, elérve, hogy a városvezetés napirendre vegye az üzem helyzetének stabilizálását.

A párt vezetői úgy látják: a Fidesz évek óta halogatott, majd a választások közeledtével cseppenként adagolt rezsicsökkentése szavazatszerzési célokat szolgál; emiatt, valamint a folyamatosan emelkedő élelmiszerárak miatt is hiteltelen, mint ahogy az adósságátvállalás is, hiszen a forráselvonások miatt Miskolc idén már a működőképesség megőrzése érdekében is kormányzati segítségre és újabb hitelfelvételre szorult. A városvezetés legnagyobb bűnének azt tartják, hogy a Fidesz gazdasági holdudvaruknak játszották át a helyi beruházásokat, kivéreztetve ezzel a miskolci vállalkozásokat. Kritizálták az elhibázott felzárkóztatást is, melynek hatására történelmi magasságokba emelkedett a bűnözés Miskolcon.

Ez is érdekelheti:  Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak

Mint mondták, a Jobbik az elkövetkezendő év legfontosabb feladatának a miskolci kis- és középvállalkozásokra alapozó munkahelyteremtő városgazdálkodás kialakítását, valamint az érpataki modellre építő költséghatékony rendteremtés megvalósítását tartják. Hangsúlyozták, mindez csak olyan lokálpatrióta városvezetéssel valósítható meg, amelyet nem szennyezett be az elmúlt 24 év megannyi visszaélése.

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük