1956 igaz üzenete

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A mindenkori hatalom mindig megpróbálja a maga szája íze szerint értelmezni a múlt történelmi eseményeit. Az 1956-os forradalommal sem történik más. A mostani politikai „elit” az ’56-os forradalom megvalósulásaként próbálja a „rendszerváltást” elfogadtatni. A forradalom eszmeisége, lényeges követelése három rövid mondatban fogalmazódott meg valójában.

Ruszkik Haza!

Független Magyarországot! 

Munkás-önigazgatást!

De mi valósult meg ebből?

Az igaz, hogy az oroszok hazamentek, de a Varsói Szerződés helyett lett a NATO, „a nagy testvér” helyett az Európai Unió diktatúrája – és a tankok helyett jöttek a bankok.

A függetlenségünket 1945-ben a nyugati hatalmak jóváhagyásával, szovjet fegyverek fenyegető árnyékában vesztettük el. Most a „rendszerváltó” pártjaink „jóvoltából” magunk adtuk fel?! Ma még annyira sem vagyunk függetlenek, mint az előző rendszerben, sem gazdaságilag, sem politikailag, sem értékrendünkben. Sötétség telepedett hazánkra. Hamis eszmék, élet- és nemzetidegen „értékrend” igazgatja (és izgatja!) mindennapjainkat, a pénz imádata és a gyűlölet mozgatja közéletünket. ’56 hősei nem ezt hagyták ránk.

A mai kétkezi munkás már szégyelli munkás-létét, származását. Lettek kisvállalkozók, menedzserek, ilyen-olyan titulussal rendelkező rabszolgák, akik egzisztenciális függőségükben elvesztették önállóságukat. A munkáscsaládok fiataljai jövőkép hiányában elvesztették kreativitásukat, munkaszeretetüket.  Ma úgy vélik: a virtuális világ adhat számukra menedéket.

’56 valós szellemét 2006 ősze idézte fel. Csakhogy 10 éve nem akadt egy Nagy Imrénk, aki a nép élére állt volna.

Most, hatvan év távlatából visszagondolva 1956-ra: nem a mostani Magyarország képe jelent meg előttünk, hanem valami szebb és igazabb lehetősége.

Ezt az Új képet mi, Emberek alkotjuk, mert a kezünkben van az ecset, s ennek a képnek a Vázrajza Készen áll, rajtunk múlik Életre keltése.

Ezen dolgozunk.

Tisztelet ’56 hőseinek, az igaz magyaroknak!

Tisztelet a bátyámnak, ’56 forradalmárjának!

Takács András

az Összefogás Magyarországért Párt elnöke

NIF

9 thoughts on “1956 igaz üzenete

  1. Nagy Imrénk ne is akadjon! Vagy feledésbe merült a cár gyilkosai közt felbukkant neve, a padlást is lesöprő Nagy elvtárs, aki az ég adta világon semmihez sem értett, de nagyravágyása határtalan volt, s ehhez – habár nem ismerte – machiavellista módszereket alkalmazott? Ugyan kérem! Igazi, még élő, a háttérbe húzódott, szerény, igaz ’56-osokat kell példaképnek állítani. akik nem a mellüket verték és verik két feles után, hogy annyi tankot lőttek ki ’56-ban, hogy a SZU-nak összesen nem volt annyi. Erről ennyit.
    Szép, méltóságteljes, bensőséges ünneplést kívánok a józanul gondolkodó nemzettársaimnak!

    1. Kedves Anna!
      Írásomban Nagy Imre csak annyiban került megemlítésre, hogy Ő volt az a kommunista politikus, aki egy adott történelmi pillanatban a nép mellé állt és azért a halált is kész volt vállalni. 2006-ban nem volt ilyen politikusunk. Ha lett volna, akkor nem itt tartanánk.

      1. T. Takács András!

        Annának van igaza, nézzen utána kérem!

        Lévai János

        Svédország

        http://amagyaroldal.hu/hirek/content/nagy-imre-%C3%A1v%C3%B3sgyilkosr%C3%B3l-hazudott-r%C3%A1di%C3%B3

        http://nemzethir.gportal.hu/gindex.php?pg=17719049&nid=6186416

        TÉNYEK NAGY IMRÉRŐL

        Szovjet ügynökneve Vologya volt. (Rainer M. János könyvében)
        Az 1958-as tárgyalásán az utolsó szó jogán a kommunista pártot és a SZU-t éltette (rádiófelvétel)
        Haláláig szovjet állampolgár is volt. (R.M.J. könyvében)
        1956. október 23-28-ig ávósaival lövette a magyar szabadságharcosokat.
        Esze ágában sem volt október 23-án a felkelés élére állni. Saját elvtársai vitték a parlamentbe, mivel a tüntetők egy része hallani akarta. Az erkélyre úgy lökdösték ki az elvtársai, hogy mondjon már valamit, mert teljesen beszart a fölkelt nép látványától.
        November 3-án hazament a parlamentből és 4-én hajnalban magnóról ment a szózata a rádióban. 4-én családjával és a többi zsidóval a jugoszláv követségre menekült.
        Saját elvtársainak, főleg a zsidóknak csak 1988-ban jutott eszébe, hogy felkutassák a sírját, amelyet előzőleg a Szabad Európás zsidók feszegettek a rádióban, hogy hol található meg a temetőben.
        Ezt a zsidókommunistát 1989-ben szinte szentté avatták és a hamis legendákat azóta is terjesztik róla, miközben egy tucat szobrot is állítottak a magyargyilkosnak.

        A kép aláírása: „1953 tavasza. Imre Nagy a szovjet uralkodók által nemrégen kinevezett miniszterelnök új reformokat jelent be. Rákosi mellette ül és keserüen hallgatja.” Ha Rákosinak lenne egy kis bajsza, akkor ikertestvérek is lehetnének.

        Végezetül!

        http://badog.blogstar.hu/2016/04/16/turhetetlen-8-resz/26591/?c=2

  2. Teljesen igaza van a cikk írójának valahogy így fest a dolog,A kisvállalkozókat említve kevés a sikeres, többnyire a túl élésért küzd,vagy már fel is adta, de kénytelen dolgozni, a rendszer váltás előtt megkeresett spórolt pénzét befektetni hogy azután ebből is bukjon.Az Annának igaza van ilyenek is történtek, de ha valamikor az eljövendő nemzedék a ma politikai elitet méltatni fogja olyan keményen mint ön az 56 os időszakot igazságosan tárgyilagosan döntse el ön mit fognak írni a mostani politikai helyzetről.

  3. Pont fordítva van az igazság. Ha 2006-ban sikerült volna képletesen a politikai halálba küldeni a felelősöket, ma lehet, hogy előrébb tartanánk.

  4. Ha lett volna, akkor nem itt tartanánk….”

    Hát persze, már rég itt lennének a ruszki tankok, mit beszélek az usa tankok, á mit beszélek, hisz már Szolnokon vannak és „gyakorlatoznak”
    Olvasom és látom a fényképeket itt:
    http://postaimre.magyarnemzetikormany.com/news.php?readmore=1774#c12833
    meg itt:
    http://postaimre.magyarnemzetikormany.com/news.php?readmore=1773
    olvassátok az oldalt so mindent megtudtok!
    üdv. id. Kiss László

    1. HUNGÁRIA
      A BŰNÖZŐ MAFFIÓZÓ KÖZÖNSÉGES KÖZTÖRVÉNYES ZSIDÓK MEGALAKÍTOTTÁK TÖBBEK KÖZÖTT EZT A

      PICI MAGYARORSZÁGOT!

      NEKÜNK VALÓDI MAGYAROKNAK MEG ILLETVE VISSZA KELL ÁLLÍTANUNK :

      HUNNIÁT AZAZ HUNGÁRIA ORSZÁGÁT,

      AHOL A VALÓDI MAGYARÉ A VEZETŐ SZEREP!

      (ezt ma írtam be nagybetűkkel 2016-10-23 – amire fájdalmasan emlékezek, amikor a gyilkos emberhús – csontdarálót készíttetett a gyilkos: zsidó szintén gyilkos táncba vitte a megvezetett valódi magyarokat-

      hogy ez többé ne történjen meg a fürkészek állandóan dolgoznak – úgy mint a teremtés során történtekben emlékeztet a szivárvány – ma az előre jelzés szerint le gyilkolják egymást azok akik csak a néphatalmát akarják uralni saját és globalista pénz urainak kedvérért – ebbe mi magyarok nem szállunk be! )
      Megjegyzés a spartakuszok sem-
      Tisztelettel id. Kiss László
      Újbóli felépítését csak hun – szkíta erkölccsel lehet: Kutattam melyik az a pont amikor megszűnt, melyik az a pont amikor Magyar királyság – Magyarországnak kezdték nevezni hazámat!
      Így kezdődőt – spari-ra hivatkozva: „ STB.STB.

      HOSSZÚ ÍRÁSOM KÉRD EMAILON ELKÜLDÖM!

      ID. KISS LÁSZLÓ
      ui: miért nem tudod? Tudd a mesterségesen bűnöző zsidó által alakított országokba ő dirigál! S mind azok akik ehhez asszisztálnak cinkosok így : HAZAÁRULÓKKÁ VÁLNAK!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük