KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

17 megyéből tiltották ki Póka Lászlót

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Amikor a bíró úgy korlátoz alapjogokat, hogy nem indokolja meg, hogy milyen cselekedettel, milyen szabályt sértettél meg, csak közli, hogy elkövetted, akkor nagy a baj.

picsanyi

Bármikor TE is sorra kerülhetsz.

17 megyéből és Budapestről tiltottak ki békés véleménynyilvánítás miatt úgy, hogy sem az ügyész, sem a nyomozó hatóság, sem a bíróság nem tudta megmutatni, hogy amit teszek, az veszélyes a társadalomra, és milyen cselekvőséggel milyen szabályt sértettem.

Most, a következő napokon kiderül, hogy ezzel a Sárgapólósok lendületét megtörték-e.

Abban a különleges helyzetben vagyok, hogy magam dönthetek arról, hogy mikor megyek be a Gyorskocsi utcába, vagy más böribe. Ezt megtehetem úgy, hogy nem követek el bűncselekményt.

CSak felszólalok a társadalom érdekében a kifosztás és diktatúra ellen.

HAjrá!

Tisztelettel: Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Feljelentés lett a Magyar Péter féle tüntetésből

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “17 megyéből tiltották ki Póka Lászlót

  1. Fel se tudom fogni, hogy ez mi ! „persona non grata” ??? És ha
    azokba a megyékbe bemész, ott bárki büntetlenül kinyírhat ? És hát…
    létezik ilyen ebben az országban, ahol tótok, oláok, cigányok,
    zsidók szabadon dőzsölnek, egy magyart kitiltanak ősei földjéről ?
    Magyarázzátok már el, hogy is van ez !!!!

  2. Nem, ez olyan, mint a háziőrizet, szűkítik a mozgásterét.
    Csak minden törvényes indoklás nélkül?
    Valami nagy baj van itt az i-gazságszoláltatás házatályán.
    Kontárnál a hülye altalaj a hibás, a metró beruázásnál Demszky ott se volt, Hagyónak kártérítést fizetünk, a 2006-os rendőr vezetők meg szabadlábon vigyorognak. Budaházy Gyuri ügye. Nem sorolom tovább, mindenki folytassa emlékezete szerint.

  3. „Magyarázzátok már el, hogy is van ez !!!!” – úgy, hogy hazánk megszállt ország és amíg vissza nem vesszük a hatalmat a zsidóktól magyar kézbe addig esély sincs a változásra.
    H.B.

  4. T.H.B!
    „szerencsésimrék ma is köztünk élnek! Sőt, kizárólag ők diktálnak !
    Minden szinten. És az a másfél millió elmebeteg, aki tudatlanságából,vagy aljasságából kifolyólag még támogatja is őket,mint fideSS szavazó(?).
    A „vámpíroknak mindig kell új áldozat,mert csak ebből tudnak megélni.

  5. „ha Magyarországon Magyar Bíróság lenne,akkor a csányiféle rablók és az őket támogató hatalmi elit(?) már régen börtönben,ha nem kötélen „lógnának.
    De ezekre nézve a saját bíróik(?) a btk 373,374 §-át nem érvényesítik,mert rájuk ez nem vonatkozik.?
    Csak a gólyokra !?

    1. Vannak felettébb érdekes személyiségek, akik minden rendszerben felül maradnak. Már a ’70-es(!) években sokszor hallottam a nevét, amikor főnökeim pénzügyi zavaraira a többiek rávágták: szólj a Csányinak és megoldódott a gond, amikor kizárólag alacsony személyi kölcsönért lehetett folyamodni, vagy fizetési előlegért.

  6. Alfahír 2010.05 09. 11:23
    Hogyan és miből lett milliárdos csányi sándor és simor andrás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük