KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye Képíró Sándor felmentésével és a nemzeti jogvédőket ért rágalmakkal kapcsolatban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat különleges jelentőségűnek tartja a Fővárosi Bíróság 2011. július 18-19.-én kihirdetett felmentő ítéletét a háborús bűntett megalapozatlan vádjával dr. Képíró Sándor ellen folyó büntetőügyben.

Az ítélet ellen a vádlott és védője bűncselekmény hiánya miatt kimondandó felmentésért fellebbezett.

Amint ismeretes, dr. Képíró Sándor akkori csendőr főhadnagy 1942. január 21-23. között tartott, részben súlyos, elítélendő bűncselekményekbe torkolló újvidéki partizánellenes razzia idején – melyért bűnösök és ártatlanok sorát végezték már ki – jelentős kockázatot vállalva ellentmondott a kiterjesztett fegyverhasználatra felhívó eligazításnak, s megmentette egy szerb-zsidó család életét…

A vádlott határozottan cáfolta, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna, vele szemben a bíróság most kihirdetett ítélete szerint nincsen semmilyen hiteles és törvényes terhelő bizonyíték. A bíróság által is megállapított tény, amit már az ellene indított rágalomhadjárat kezdetén, 2006-ban is tudni lehetett hozzáférhető dokumentumok alapján, s amit  a Fővárosi Bíróság a jeruzsálemi Wiesenthal Iroda  valótlan vádja folytán indult eljárásban 2007-ben kelt határozatából is tudni lehetett, hogy dr. Képíró Sándort emberölésért soha semmilyen bíróság nem ítélte el, a megsemmisített, így nem létezőnek tekintendő 1944 évi, kollektív vád alapján történt elítélése sem tartalmaz emberölési tényállást, s vele szemben semmilyen bűncselekmény miatt nincsen elítélő határozat. (Ennek a bűnösöket és ártatlanokat egyaránt sújtó elítélésnek  célja volt Magyarország közeledése az angolszász hatalmakhoz kedvezőbb békefeltételek megteremtése révén.) Minden az előbbiekkel ellentétes  híresztelés rágalmazást, súlyos személyiségi jogi jogsértést, az emberi méltósághoz és jó-hírnévhez való jog, az ártatlanság vélelme megsértését jelenti, s ennek megfelelő jogkövetkezményekkel jár.

A külföldi sajtóhírekre (pl. Süddeutsche Zeitung, Nem York Times) tekintettel nyomatékosan kijelentjük, hogy valótlanul állítják,

– hogy dr. Képíró képviseletét támogatta valamelyik párt,

– hogy anyagilag támogatta az ügyet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat,

– hogy valamelyik politikai párt tartja fenn a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot.

Ezzel szemben a valóság az, hogy dr. Képíró Sándor védelmét dr. Zétényi Zsolt ügyvéd dr. Képíró megbízása alapján az ügyvédi törvény szerint látja el, semmilyen külső anyagi támogatást nem kap.

Emlékeztetünk arra, hogy jogvédő szervezetünk létrehozása óta pártpolitikától mentes közhasznú szervezet, politikai pártoktól támogatást nem fogadhat és nem is fogad el.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogvédelmet lát el az emberi jogok mindennemű megsértése esetén, különösen azokban az ügyekben, amikor a jogsértés valakinek a magyar nemzethez, kultúrához tartozásával, a magyar nemzet megbecsülésével, jó-hírnévével, alapvető értékeivel vagy a határon kívül rekedt magyar nemzetrészek jogaival kapcsolatos. Ezen feladatkörünkre tekintettel figyelemmel kísérjük dr. Képíró Sándor ügyét is, tájékoztatást adunk a perrel kapcsolatos hírekről. Tesszük ezt azért is, mert egy magyar embernek a bármilyen kétes, de különösen főbenjáró bűnelkövetésre utaló, így háborús bűnös listán való önkényes, alaptalan szerepeltetése, s mi több, perbe fogása nemcsak az általános emberi jogok, az emberi személy méltósága súlyos sérelmét jelenti, hanem Magyarország és a magyar nemzeti közösség megbecsülését is csorbíthatja.

Az ítélet ellen az ügyész a bűnösség megállapítása végett, megalapozatlanság miatt, a vádlott és védője bűncselekmény hiánya miatt kimondandó felmentésért fellebbezett.

Várjuk az ügy igazságos, gyors, jogerős befejezését.

Nemzeti Jogvédő Alapítvány

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük