KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

15 millió magyar nevében énekelt Karikó Katalinnak Dévai Nagy Kamilla

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Emberi Méltóság Tanácsa május 7-én Emberi méltóságért kitüntetéssel ismerte el Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológusnak az mRNS alapú vakcina kifejlesztésében végzett munkásságát.

Az eseményre szűk körben került sor, melyen az Emberi Méltóság Tanácsa prominens személyiségein kívül, Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, előadóművész egyedüli előadóként, 15 millió magyar ember nevében köszönte meg énekével Karikó Katalin munkásságát, mely az emberiség történelmének legalább olyan jelentőségű mozzanata, mint például Szent Györgyi Albert munkássága. Talán ezért is tartják egyre többen – mondjuk ki bátran – Nobel-díj esélyesnek a magyar kutatóbiológust, biokémikust.

Dévai Nagy Kamilla elárulta szerkesztőségünknek, hogy Karikó Katalinban egy olyan közvetlen természetű embert ismerhetett meg, aki méltóképpen képviseli tudásával, emberségével a magyarságot.

– Egy mélyérzésű asszonyt ismerhettem meg személyében, aki meghatódva, könnyezve hallgatta azokat a dalokat, melyeket neki énekeltem. A pillanat számomra is felemelő és meghitt volt, hiszen előadóművészként egyedül engem ért ez a megtisztelő felkérés az Emberi Méltóság Tanácsa részéről

– nyilatkozta szerkesztőségünknek a művésznő.

Dévai Nagy Kamilla közösségi profilján így fogalmazott a tegnapi eseményről:

Óriási élmény volt a mai nap…..Olyan közvetlen, kedves, természetes embert ismertem meg Karikó Katalin személyében…. nagyon okos, és úgy tud beszélni a vírusról, a kutatásáról, hogy még Bözsi néni és Pista bácsi is megértené…. És mekkora lelke van. Mikor énekeltem, folyt a könnye….Rettentően sajnálom, hogy ügyetlen vagyok, és most nem tudom megosztani a fényképünket. Úgy tudtam megölelni a búcsúzáskor, hogy biztosan érezte, mennyire szeretik itthon, mennyien hálásak Neki. Hiszen hány emberéletet mentett meg… És olyan valóságosan szerény, semmi mű nincsen benne… A testvérével is fényképezkedtünk, ő is ugyanolyan kedves, természetes ember, Zsuzsának hívják. A fényképen – amit nem tudok megosztani- látszik, hogy összesen 10-en voltunk meghívottak, az újságírók legalább 20-an voltak, töméntelen kamera meredt ránk, óriási élmény volt……

Ez is érdekelheti:  Moszkva nem enged biztonsági követeléseiből – A terrortámadás ötletgazdái után nyomoznak
Karikó Katalin és Dévai Nagy Kamilla
Dévai Nagy Kamilla és Karikó Zsuzsa
Dévai Nagy Kamilla Karikó Katalinnak énekel

Fotók: Dévai Nagy Kamilla és Dr. Bajkai István közösségi oldalairól

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük