KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

15 éve szivárgott ki az őszödi beszéd – Gyurcsány Ferenc beírta nevét a magyar klozet-történelembe

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Már eleve klozet-történelem, hogy Magyarország miniszterelnöke lehetett. Nagyhangú, kommunista gyökerű, illetve kommunista eszmékkel fertőzött pápai proli gyerek, ha az ország kormánykerekéhez kerül gépkezelőnek, abból leginkább ilyesmi származhat, mint ami történt.gyurcsany0114

Nem azzal van baj, hogy proli gyerek, sőt, az talán érdem is lehetne, ha megnézzük, miből lett a cserebogár. Azzal lett a baj, hogy a magyar nép hagyta magát palira venni a kommunisták által, megint bedőlt a kommunista mesének, aztán ihatta a levét. Mert a palira vétel nagyon palira sikerült. Duplázott is ráadásul, pedig az első kurzust is csak hazugságokkal, trükközésekkel sikerült átvészelni valahogy.

A kommunisták, ha egyszer a hatalomhoz jutnak, nem adják ki egykönnyen a kezükből azt, még ha demokráciában is történik az eset. A diktatúra pedig olyan istencsapása, amit a magyaroknak tudniuk kellene, de hát az egyszerű ember feledékeny, ilyen dolgokban pedig, a világon mindenütt lépre csalható a nép.

Persze az egyén szerepe a történelemben másodlagos, a trendek érvényesülnek, és az egyén csak élére áll a történelmi helyzetnek. Kétségtelenül nem mindegy hogy mennyire talpraesett, fifikás a személy, de hát ez már a szerephez jutásnál eldől. A rengeteg jelölt között az győz, aki a legügyesebb. És még sok egyéb jellemzővel is rendelkeznie kell, mert a farkasok között is a falkavezér választódik ki a maga rendje szerint.

Gyurcsány példája tanulságos, még a bolsevik mentalitás számára is. Ahogy a már erőltetett sportminiszterségből előugrott az első helyre, az tényleg tanítani való a politikában. Az őszödi beszéd is tanítani való: ilyent csak a proli gyerek képes csinálni, pontosabban a proli mentalitásból fakad az ilyesmi. Amikor kétségbeesik az ember, a tanult magatartásminták, a jó modor felvettsége óhatatlanul kitűnik, és előtör a nyomorban született igazi én. A mentális nyomor szüleménye az őszödi jelenség. A proliság nem személyiségi jegy, nem az egyénre jellemző tulajdonság, hanem környezeti tényező. Mint ilyen, kétségtelenül hatással van a személyiség fejlődésére és alakítja is azt.

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

Ez a jellemző mindig is ott volt Ferikében, és ott lesz, amíg él. Amit a legutóbbi időkben csinál, az, az őszödi vulkán hamuja tulajdonképpen. Szerencsére, már nincs más, csak hamu. Meg a kamu szöveg, az átlátszó handabandázás, a közvetlen környezetének való megfelelés nyomására, más szóval: erőlködés vissza a trónra, de már reménytelen helyzetben.

Tulajdonképpen szánalmas, amit ez az ember csinál. Valamikori tehetségét eljátszotta, nagyon apróra váltotta. És ez az aprópénz a kommunisták között hamar semmivé válik, fillér nélkül marad. Erkölcsi értelemben hulla lett a politikusból, még ha milliárdos is a valóságban.

Hagyd ott a politikát, Feri, és vonulj vissza a kicsalt vagyonnal, mert azt zsiványsággal szerezted, mindenki tudja! Törvényt talán nem szegtél, nincs mitől félned, reszketned, legalább is a mai igazságszolgáltatási gyakorlattól. Jókor voltál, jó helyen, ahogy mondani szokás. De már kártékony a játékod, a komcsi-neoliberál-náci vonulat ártalmas a magyar népnek, ahogy kárára van az egész emberiségnek. Ha tovább erőlködsz, abból baj származik. Beírtad neved a klozet történelembe, elégedj meg ezzel!

Ne erőlködj, ne csináld tovább, mert becsinálsz. Ilyen csúfságot nem kívánhatunk neked Feri, még ha meg is érdemelnéd. Sőt, ha már az érdemeknél tartunk, annak idején Ti emlegettetek valamiféle kötelet, ami persze légből kapott volt. Éppenséggel elő lehetne venni, saját használatra, a klozet történelemben.

Erdélyi János

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük