2. A Húsvéti Ír Felkelés, Dublin, 1916

Ír nyelven: Éirí Amach na Cásca

Részlet Dr. Ing. Sebestyén-Teleki István készülő könyvéből: Szabadságharc és Államcsapás tervezése meg kivitelezése

2. rész

A szakadás: Az ultramérsékelt Redmond cselekedete …

… 2 év múlva hozza meg „gyümölcseit”, katasztrófához vezet: ír hazafiak tömeges kivégzése és a húsvéti felkelés leverése egy mérsékelt politikus árulással egyenlő cselekedetének az eredménye.

1914-ben kitör az első világháború. A Home Rule végre jóvá lett hagyva, de a háború kitörése miatt elhalasztották az életbe léptetését. Ebből is látszik, hogy a homogenizáló hatalomnak bármilyen ürügy jó, és semmi sem tűnik nekik átlátszónak ahhoz, hogy elhalasszanak egy a cél népcsoport beolvasztását esetleg késleltető, az önrendelkezéshez közelebb vivő szabályt, szokásjogot. Redmond, a nagy parlamentarista és ultrademokrata képében tetszelgő pártelnök, aki rátenyerelt az Ír Önkéntesek vezetésének jogára is, arra bíztatta az önkénteseket, hogy az angolok oldalán vonuljanak be és vegyenek részt a háborúban. Angolok iránti rajongása nem ismert határokat és átkeresztelte az Ír Önkéntesek irreguláris hadseregét Nemzeti Önkéntesekre (National Volunteers)[1]. Az ír önkéntesek 70%-a be is vonult és a 16. Brit Divizióban harcoltak vállvetve az Ulsteri Önkéntesekkel. Mégis volt a 2 csoport között egy markáns különbség: míg az ulsterieknek saját ulsteri tisztjeik voltak, addig az ír önkénteseket angol tisztek vezették. Az írek 30%-a, akik otthon maradtak, viszont megtartotta az eredeti Ír Önkéntesek nevet és MacNeill vezetése alatt az írek függetlensége és a háborúban való semlegesség mellett küzdöttek. E fölött a megmaradt 30% fölött az IRT visszavette a parancsnokságot. Kissé későn. A hatalmas kárt Redmond már kivitelezte.

Az ír nép ezt a megmaradt irreguláris hadsereget elkezdte „Mi Magunk Önkéntesek”-nek nevezni (Sinn Fein Volunteers), habár a Sinn Fein-nek nem sok köze volt sem a megmaradásukhoz, sem a vezetésükhöz. Arról ne is beszéljünk, hogy abban az időben a Sinn Fein mérsékelt szervezet volt. A két szervezet között elég nagy átfedések voltak, s így a mérsékeltek nem válhattak ultramérsékeltté, s nem vihették el a megmaradt 30%-ot is a brit hadseregbe a németek ellen harcolni. Az IRT vezérei úgy gondolták, hogy nem hozzák MacNeill tudomására a felkelés kirobbantását, csak mikor készen állnak és a fegyveres felkelés kirobbant. Ekkor fogják majd az Ír Önkénteseket bevonni a felkelés kellős közepébe, direkt akciókba.

Mivel több eseményt kell párhuzamosan követnünk, így vissza kell ugornunk az időben többször is.

1913-ban Dublinban 24’000 munkanélküli volt. A társadalmi elégedetlenségek súlyos feszültségekhez vezettek. Egyik sztrájk követte a másikat, utcai tüntetések és felvonulások napirenden voltak. Az 1913 augusztus 31.-i tüntetésen súlyos összeütközésekre került sor az ír tömeg és a rendőrség között. Az eredmény halottak és több száz sebesült a tüntetők oldalán és tízszer kevesebb sebesült, kb. 40, a rendőrök oldalán. Az IRT vezetői sok szálon keresztül, de most is csak a háttérből, mivel az IRT esküvel megerősített titkos szervezet volt, kapcsolatban álltak a tüntetéseket, sztrájkokat szervező szakszervezetekkel.

Az Ír Önkéntesek szervezet megalakítását is az IRT kezdeményezte, 1913 októberében. The O’Rahilly volt az IRT küldötte, aki a Dublin-i Egyetemen megkereste Ian MacNaill történész professzort és arra volt feladata rávenni, hogy Carson ellenlábasaként lépjen fel és alakítson egy a szabad akaratukból belépőkből irreguláris hadsereget az Ulster-i Önkéntes Erők mintájára. A beszélgetés alatt nem hangzott el sem Clarke neve sem az IRT bábáskodásáról nem ejtettek szót. Mintha csak két ismeretlen kezdett volna el ilyen kényes témákról ötletelni. A találkozó után elkezdődött a suttogó propaganda és mire kb. egy hónap múlva meghirdették az alakuló ülést 4’000 önkéntes jelentkezett. Rá 9 napra a brit kormány megtiltotta a fegyverek bevitelét az ír szigetre. Ennek a törvénynek és a brit titkosszolgálatok tevékenységének erősödése ellenére karácsonyra már 10’000 tagja volt az Ír Önkénteseknek.[2]

Az Ulster-i Önkéntes Erők állandó fenekedésének ellensúlyozására szükségessé vált a fegyverek beszerzése. Erre a feladatra alapítottak egy külön bizottságot, amelynek The O’Rahilly volt a kinevezett elnöke. A fegyverbeszerzés nehézsége abban állt, többek között, hogy a bizottság elnökét folyamatosan, értsd éjjel-nappal, detektívek figyelték. Már az is nagy eredménynek számított, ha meg tudott szabadulni tőlük, hogy eljuthasson egy-egy találkozóra. E miatt a bizottság tagjai sok esetben nélküle döntöttek és dolgoztak. Sőt, még az IRT-et sem vonták be a feladat kivitelezése során. Ahogy fennebb írtuk sikerült 1’000 Mauser puskát beszerezniük, más források szerint 1’500-at és hozza 49’000 töltényt. Ez eléggé aránytalan mennyiség volt az Ulster-i Önkéntes Erők 35’000 puskájához és 2,5 millió töltényéhez képest. De elenyészően kevés volt a megmaradt 12’000 Ír Önkéntes igényéhez képest is.

168’000 Ír Önkéntest cipelt el az ultramérsékelt Redmond meghalni Anglia érdekeiért!

A háború kitörése után az IRT vezérei összejöttek tanácskozni: „Anglia nehézségei Írország esélyei” jelszó alatt tanácskoztak. Elhatározták az amerikai testvér szervezettel együtt és annak támogatásával, hogy a háború végéig Írország felszabadítását ki kell vitelezni. Clarke, aki ekkor az IRT kasszása volt javasolta, hogy alakítsanak egy katonai tanácsot, amelynek ekkor Pearse, Kent (írül: Ceannt) és Plunkett lettek a tagjai. Később kapcsolódott a katonai Tanácshoz maga Clarke és MacDiarmada is. Időközben az IRT vezérei folyamatosan gondoskodtak arról, hogy az Ír Önkéntesek vezérkara legyen az ellenőrzésük alatt, ami sikerült is nekik, de nem egészen: MacNeill ellenzett minden rizikós akciót. Újabb csalódás az ír nacionalisták táborában, hisz ők bízták meg a professzort az Ír Önkéntesek megalakításával. Az IRT vezérei abban reménykedtek, hogyha szükséges, akkor rosszindulatú rémhírekkel, vagy MacNeill megkerülésével csak ki fogják tudni adni a parancsot az Ír Önkénteseknek, hogy a felkelés napján fegyveres akciókba kezdjenek, követve az IRT által kiadott központi parancsokat. A feszültségek az ír nemzeti erők között is növekedtek.

James Conolly az Ír Polgárok Hadsereg (Irish Citizen Army) főnöke, és szocialista, de ennek ellenére végsőkig elmenni akaró hazafi, megfenyegette az ír nemzeti erőket, hogyha nem mozdulnak, akkor ő maga, a szervezetével együtt, kezdik el a felkelést. Conolly szervezete nem számolt többet 200 tagnál, tehát sikerre esélyük semmi nem volt, de ezzel az elhamarkodott lépéssel tönkretették volna az IRT által szervezett felkelés esélyeit is. Az IRT vezéreinek nem maradt más hátra, mint leülni Conolly-val tárgyalni és bevenni őt a szervezkedésbe. Egyúttal megegyeztek egy fontos tételben is: a jelenlegi fiatal generációnak is –ha sikeres lesz a felkelés, de ha elbukik akkor is-, vérével kell bizonyítania elszántságát az ír függetlenség érdekében. Pearse írta le ezt a legtalálóbban és legfájdalmasabban: „Írország történelmében semmi sem volt olyan borzasztó, mint az utolsó generáció mulasztása és kudarca. … Egy hazafit sem termelt ki magából, aki valamit mondott vagy tett volna, ami miatt ezt a kudarcot meg lehetett volna neki bocsátani.” Ilyen gyászos és végsőkig elkeseredett hangulatban Clarke álláspontja győzött:

Jöjjön, aminek jönnie kell, de Írország még a háború vége előtt fegyveres felkelést kell indítson!

A taktikai részletek kidolgozását, Clarke útmutatásai szerint, MacDermott újságíróra bízták. Az első intézkedésük egy bizalmi ember Amerikába küldése, hogy a Clan-na-Gael-től pénzeket szerezzen és természetesen megbízza a testvérszervezet vezetőit, hogy fegyverek után is nézzenek. Az ír szabadságharcosok elszántsága egy általános hazafias szellemet terjesztett el az ír szigeten. Ekkor jelentkezett Sir Roger Casement, anyai ágon ír származású, aki felajánlotta szolgálatait az IRT-nek. Így Casement-re esett a választás, aki el is utazott New Yorkba (ekkor még az óceánon való átjutás több hetes vállalkozás volt). Itt elvégezve a rábízott feladatot, Joseph MacGarrity-vel, akinek a Clan na Gael-től volt megbízólevele, Norvégiába hajózott és onnan tovább Németországba.

Az előzményekhez tartozik, hogy 1914-ben az amerikai székhelyű szervezet, a Clan na Gael, elnöke felvette a kapcsolatot az amerikai német követtel, Johann Heinrich von Bernstorff-fal és segédjével Franz von Papen –nel. Közösen egyeztettek, hogy miben is tudná Németország segíteni az ír felszabadítási mozgalmat. Ezen egyeztetések után a Clan na Gael –elnöke Devoy-, elküldte a németekhez John Kenny-t, megbízó levéllel felruházva, hogy az ír és a német érdekeket hozzák közös nevezőre. Sir Roger Casement tehát jól előkészített diplomáciai folyamat kellős közepébe cseppent. Saját elképzelése egyezett tehát a Clan na Gael és a németek elképzeléseivel, miszerint a németeket arra kéri, engedjék meg nekik, hogy az ír foglyokból sereget képezzenek, s hogy ezzel az angolokat Írországban hátba támadó háborúba kezdjenek. Ehhez a németektől fegyvereket is kértek, meg muníciót, és még egy nagyon fontos kérésük is volt: Ahogy kirobban Írországban a felkelés, úgy Németország késedelem nélkül ismerje el Írországot, mint független államot, s jelölje meg az Írország függetlenségének nemzetközi elismertetését, mint egyik háborús célját. A németek meg is ígérték az íreknek, hogy teljesítik kéréseiket és az Amerikában összegyűjtött pénzért szállítanak majd nekik fegyvereket. Remélték, hogy az ír felkelés annyira el fogja vonni az angolok figyelmét, hogy ezek kénytelenek lesznek a Nyugati Frontról csapatokat elvonni és Írországba szállítani. E miatt a brit csapatok a Nyugati Fronton eléggé legyengülnek majd és ily módon a brit csapatokat le fogják tudni győzni.

A németek végül is kishitűségük miatt nem segítették az íreket egyik fontos stratégiai céljuk elérésében: nem engedték meg nekik, hogy a német fogságban lévő ír foglyokból képezzenek egy az angolokat hátba támadó hadsereget. Ez is egyik rendkívül fontos indoka volt a németek háborús és az ír felkelés bukásának. Az ír felkelést leverték és a Nyugati Fronton változatlanul tovább folyt a véres állóháború, míg végül Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia vesztesen kerültek ki a háborúból. Íme egy tettenérés a Trianoni békeszerződéshez vezető úton: a német galádság az ír szövetségesekkel szemben.

Ennek ellenére az ír hazafiak további diplomáciai kapcsolatokat teremtettek, mindenkivel, aki az angolok hegemóniája ellen harcolt. Így sor került még arra is, hogy Indiában szövetkeztek a lázongó szikh-ekkel (őstörténeti kutatók szerint a székelyekkel testvérnép!). A Clan na Gael Amerikában felvette a kapcsolatot, természetesen titokban, a Szikh Ghadar Párttal. Végül is hivatkozva a német kapcsolataikra a szikh-ek komolyan vették ezt a lehetőséget és felsőbb szintre vitték ezt. 1917-1918-ban létrejött és működött a Hindu German Conspiracy Trial, ami szó szerinti fordításban annyi, mint Hindu – Német Összeesküvési Próba.[3]

Ugyanebben az időben a 250’000, a brit hadseregbe bevonult írek között növekedett az indulat a britek ellen, mivel ezek a csapatok nem kaptak sem saját tiszteket sem saját zászlót. Az egyik Sinn Fein vezér halála, O’Donovan Rossa, és az azt követő temetés 1915 júliusában óriási megmozdulássá nőtte ki magát. Ezt a szokást a mai észak-ír mozgalom tagjai, az IRA és a Real-IRA, mai napig tartják: megölnek a britek egy földalatti harcost, annak a temetését egy nagy erő és elszántság demonstrációként szervezik meg! A Sinn Fein-hez mind többen álltak be azok közül, akik eddig a parlamentarista párt sorait gazdagították. Ezeknek a bíztató jelenségeknek engedve Clarke kezdte nyomás alá venni az Ír Önkéntesek vezérét, MacNeill-t és titkárát Hobson-t. Ezek mindketten kitartottak mérsékelt álláspontjuk mellett, és nem akartak belemenni egy –a véleményük szerint- kilátástalan katonai akcióba sem.

1915-ben Conolly és Markiewicz grófnő csapataikkal megtámadták a Dublin-i várat, ahol az angolok főhadiszállása volt, azon eltökélt szándék nélkül, hogy azt el is foglalnák. A háborúval eléggé leterhelt angolok az ultramérsékelt parlamentarista ír Redmond javaslatára ezt a jellegzetesen provokatív akciót teljesen figyelmen kívül hagyták. Ez a provokatív kísérlet is azt mutatta az IRT-nek, hogy az írországi feszültségek tarthatatlanok. Clarke hirtelen támogatást kezdett kapni az IRT-ben Conolly-tól és a Polgárvédelemtől. Ahhoz, hogy Conolly ne tudjon hathatósan szövetkezni Clarke-kal és nehogy időnap előtt valami „fejetlenséget” kezdeményezzenek, az IRT Conolly-t január 19 és 22 között fogságba helyezte. Szabadlábra helyezése csakis a Markievicz grófnő és a Polgári Védelem nyomására történt meg. Fogsága alatt Conolly az IRT vezéreivel gyakori komoly beszélgetéseket kezdeményezett és elérte, hogy minden titkos tárgyalásban és döntésben, a későbbiekben részt vehetett, annak ellenére, hogy a titkos esküt nem tette le.

1916 január végén Clarke és Conolly nyomására az IRT Legfelsőbb Tanácsa végre döntést hozott és megállapította a felkelés kirobbantásának napját: húsvét hétfőjét!

Vége a II. résznek

[1] http://irish-net.de/Irland-Geschichte/Osteraufstand-1916/Vorgeschichte/

[2] D. J. Goodspeed: Verschwörung und Umsturz; Der Staatsstreich im 20. jahrhundert; Rütten&Löhning GmbH, München, 1963

[3] http://en.wikipedia.org/wiki/Clan_na_Gael

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)