KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

‎”Vatileaks-iratok” tartalma, ami a Vatikán összeomlását is okozhatja

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vati-Leaks-logoAhogyan az várható volt, a botrány már nem áll meg a Pápa lemondásával sem és messze tovább dagad a Vatikán falain túlra.

A bíborosok is meg akarják ismerni a botrányokat kiszivárogtató „Vatileaks-iratokat”

Magdolna-mosodák, megölt indián gyerekek, pedofília, gyermekeket megerőszakoló papok, Vatileaks-botrány, és most a brüsszeli Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ITCCS) az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekben és bűnügyi összeesküvésekben való részvétel ügyei rázzák meg a katolikus egyházat…

Egyházfő hiányában nyolc év óta először elmaradt a vasárnapi Úrangyala-imádság, miközben a Rómába érkező bíborosok a XVI. Benedek által titkosított Vatileaks-dosszié tartalmáról is tanácskozni kívánnak a hétfőn kezdődő találkozóikon.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=O4xYey3UZ0c]

A lemondott pápa helyett egyre több bíborost látni a Vatikán körüli utcákon. Az új egyházfő megválasztására Rómába szólított bíborosok egymás után érkeznek meg és a konklávéig szabadon mozoghatnak és nyilatkozhatnak.

Hétfőn kezdik meg a kongregációkban való tanácskozást az egyházról, amelynek során a konklávé időpontjáról is döntenek. „A kongregációkban a 80 évesnél fiatalabb pápaválasztó és az idősebb nem pápaválasztó bíborosok is részt vesznek. A több napig tartó tanácskozáson mindenki szabadon szót kérhet akármilyen témában. Az esetleges pápautód keresése csak ezután kezdődik ” – mondta el a nyolcvan év feletti, portugál Jose Saraiva Martins, a Szentté Avatási Kongregáció nyugalmazott prefektusa az Il Messaggero római napilapnak.

„Nem az számít, milyen színű vagy nemzetiségű lesz az új egyházfő, ennél sokkal több kell hozzá” – hangoztatta a hetvenéves Oscar Rodriguez Maradiaga bíboros, hondurasi érsek az olasz televíziónak. Elmondta, hogy a 2005-ös konklávén bíborostársai rá is szavaztak: „amikor az ember meghallja a saját nevét, félelem fogja el. A pápaság nem olyan megbízatás, amelyre az ember vágyna, de amikor az Úr erre szólít, erőt is ad hozzá”.

Maradiaga hangsúlyozta, hogy a kongregációkon téma lesz a Vatileaks-dosszié is.

„A konklávéba való belépés előtt tudnunk kell, mi van benne és kit érint a bíborosok közül” – fogalmazott. (Enigmák – Beszélgetés XVI. Benedek titkairól)

„Vatileaks-dosszié” Mik ezek a botrányok ?

Mit is művelt a katolikus egyház és a Vatikán ?

XVI. Benedek lemondása előtt titkosította a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatási ügyéről készített jelentést. Ennek szerzői, Julian Herranz, Jozef Tomko és Salvatore De Giorgi nyolcvan év feletti bíborosok azonban részt vesznek a konklávén és a titoktartás megsértése nélkül „hasznos információkkal szolgálhatnak”.

A Vatileaks-botrány Paolo Gabriele, a pápa komornyikja és bizalmasa, valamint Claudio Sciarpelletti informatikus nevéhez fűződik, mivel bizalmas dokumentumokat szivárogtattak ki az olasz sajtónak. A dokumentumok számos vatikáni korrupciót és üzelmet fednek fel. A Vatikáni Bíróság elítélte a tetteseket, de végül a pápa kegyelemben részesítette őket.

A szóban forgó dokumentációk arról tanúskodnak, hogy Szentszék berkein belül a legfelsőbb egyházi körökben komoly korrupciós problémák vannak, s lerántja a leplet a vatikáni gazdasági visszaélések soráról.

Az egyik nyilvánosságra hozott levélből például kiderül, hogy Carlo Maria Vigano érsek, a Vatikáni Kormányzóság egykori főtitkára, személyesen írt levelet a pápának, amelyben az általa tapasztalt hivatalai korrupciót méltatta és kifejezte abbéli félelmét, hogy egyes körök el akarják őt távolítani a pozíciójából, ami egyébiránt nem sokkal később meg is történt.

Ez is érdekelheti:  1999: Miközben a NATO bombázta Jugoszláviát, a félelem hatalmába kerítette a koszovói szerbeket

pápaEzután jelent meg Gianluigi Nuzzi Őszentsége: XVI. Benedek titkos dokumentumai című könyve 2012 májusában, amelyben egy sor „bizonyítékot” tár fel a szerző.

Ezek újabb részletekkel: megvesztegetésekkel és kenőpénzekkel megspékelt történetekkel bővítik a vatikáni korrupciós botrányokat. Még a pápáról is leszedik a keresztvizet, amikor bemutatják, hogy Őszentsége nem is egyszer komoly összegeket fogadott el pápai audienciáért.

A pápa után a legrangosabbnak számító Tarcisio Bertone bíborost nevezik meg a visszásságok és a viszályok egyik fő gócpontjaként.

A vatikáni bennfentesek a következőket állították: „bíborosok, monsignorék, kishalak, egyháziak és laikusok. A szentszéki államtitkárság tudja, de nem ismerheti el, ehelyett a komornyikot tartóztatta le”.

“Többen vagyunk és a pápa érdekében cselekszünk, hogy felszínre kerüljön az utóbbi évek szennyese”

“…közöttük vannak olyanok, akik a túl nagyhatalmú Tarcisio Bertone, szentszéki államtitkár ellenzői, olyanok, akik XVI. Benedeket túl gyengének tartják, olyanok, akik elérkezettnek látják az időt az előrelépésre. Ez mindenki háborúja mindenki ellen, de már senki sem tudja, ki ki ellen harcol….”.

Ezt követően a Vatikán pénzügyeivel az olasz jegybanknak is meggyűlt a baja. 2013 januárjában blokkolták az elektronikus tranzakciókat a Vatikán egész területén, mivel a pápai állam nem tett teljesen eleget az Európai Unió pénzmosás elleni irányelveinek.

2013. február 1-én elkészült a brüsszeli Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ITCCS) hivatalos diplomáciai jegyzéke, amely arról szólt, hogy elfogatóparancsot foganatosítsanak Joseph Ratzinger, más néven XVI. Benedek pápával szemben, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és bűnügyi összeesküvésekben való részvétele miatt.

pápa2Ez az „elfogatóparancs” már 2013. február 4-én hétfőn kézbesítve lett Rómába Tarcisio Bertone bíboros részére. Február 10-én pedig „váratlanul” XVI. Benedek leköszönt, mondván, a péteri szolgálat olyan fizikai és szellemi erőfeszítéseket igényel tőle nap mint nap, amihez neki már nincs elég ereje. Beindultak a találgatások és újabb szakaszába lépett az egyház válsága.

Mennyire kell ezt komolyan venni? Nos, az biztos, hogy XVI. Benedek pápa 2013. február 23-án találkozott az olasz köztársasági elnökkel, Giorgio Napolitanoval. Egyes olasz médiaforrások szerint azért, hogy az olasz kormány biztosítsa őt a védelméről és a vizsgálattól való mentességéről.

Időközben arról is értesülhettünk, hogy „Kanadában a Római Katolikus Egyház és a vatikáni ügynökségek bűnösnek találtattak 50 000 bennszülött gyermek ellen elkövetett népirtás és gyilkosság vádjában a Jezsuiták által létrehozott indián bentlakásos iskolai rendszerben, amely 1996-ig működött.”

A Magdolna-mosodák áldozatai

1922-1996 között egyes becslések szerint legalább 10 000, más hivatalos adatok alapján 30 000 nőt és leányt fogtak kényszermunkára embertelen körülmények közepette egyes Írországban működő apácarendek az úgynevezett Magdolna-mosodákban. A közvélemény és a hivatalos szervek már 1993 óta tudnak a tényekről, de kormányzati szinten sokáig nem akartak foglalkozni érdemben az üggyel.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

mosoa1Már sok évvel ezelőtt nagyvilágra került az egyház által működtetett Magdolna-mosodák szennyese, de tapasztalataim szerint sokan még nem hallottak róla Magyarországon.

Az ír miniszterelnök, Enda Kennya, a minap nemzeti szégyenként értékelte, ami a 20. században a katolikus Írországban a Magdolna-mosodákban történt, továbbá az állam és a polgárok nevében bocsánatot kért az ír parlamentben a szörnyű és megalázó esetekért.

A társadalom passzivitása valószínűleg – mint arra a kutatások is rámutattak – a vallási normák szigorú betartására vezethető vissza, ami mutatja, hogy az egyház milyen hallatlanul erős bástyákkal rendelkezett a szigetországban. Az állam pedig asszisztált és hozzájárult ahhoz, hogy a „bűnbe” esett nőket ily módon hurcolják meg.

mosoda2A Magdolna-mosodák olyan magánkézben lévő vállalkozások voltak, amelyeket az egyház működtetett. Ide elsősorban azok a leányanyák és fiatal nők kerültek, akiknek házasságon kívül született gyermekük. A korabeli katolikus vallás erkölcsi megítélése szerint ugyanis csakis szigorú keretek között volt szabad szexuális együttlétet folytatni a házastárssal. Ha valaki megszegte ezt az erkölcsi direktívát, illetve ha „törvénytelen” gyermeket hozott a világra, annak a legsúlyosabb retorziókra kellett számítania: mind a család, mind a társadalom kiközösítette, kitaszította és megbélyegezte az ilyen nőket. Innen nézve érthető, hogy miért a bibliai Mária Magdolnáról kapták nevüket a mosodák.

Merthogy ezeket a nőket olyan Magdolna-mosodákba küldték, ahol heti hét napban szinte vagy teljesen ingyen dolgoztatták őket. Az egyik forrás szerint négy vallási közösség működtette őket: az Irgalmas Nővérek, a Kegyes Nővérek, a Jó Pásztor Nővérek és a Miasszonyunk Kegyelme Nővérek.

mosoda3Nem mellesleg ezek a nők nem egyszerűen embertelen körülmények között zajló kényszermunkára lettek fogva, hanem sokszor mentális, pszichikai és fizikai (szexuális) bántalmazásnak voltak kitéve. Voltak nők, akik soha nem jutottak ki e zárdák falai közül, míg a túlélőknek a mai napig gyógyíthatatlan lelki sebeik vannak.

1993-ban tudódott ki, vagy inkább robbant ki a Magdolnás nők ügye, amikor egy dublini egyházi rend eladta egyik ingatlanát egy beruházónak. A helyszínen korábban Magdolna-mosodát működtettek, és az új tulajdonosok 155 nő holttestét találták meg jelöletlen sírokban. A tetemeket exhumálták, s a borzalmas sztorit felkapta a média.

A Magdolna-mosodákkal kapcsolatos botrány következő, nagyobb hulláma 2002-ben érkezett, amikor Peter Mullan filmje, A Magdolna nővérek már felkeltette a nemzetközi orgánumok és fórumok érdeklődést is, így egyre inkább erősödött a nyomás az ír kormányon és természetesen az egyházon is.

mosoda4A túlélők ügyvédei nem sok sikerrel jártak Írországban. Többek között azért nem értek el érdemi eredményt, mert az ír hatóságok mosták kezeiket. Tudniillik, arra hivatkozott, hogy a Magdolna-mosodák azért esnek kívül a hatáskörükön, mert magánvállalkozások voltak. Később azonban bizonyítékokkal támasztották alá, hogy az ír bíróságok a kisebb bűncselekményekért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt nők egy részét a mosodákba küldték, amelyek ily módon párhuzamos büntetés-végrehajtási intézetként működtek. Szintén dokumentált, hogy az állam szerződéseket kötött az apácákkal a mosodai munkák kapcsán.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin elnöknek

A Magdolnások jogi képviselői végül az ENSZ-hez fordultak, hiszen azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy az emberi jogok ilyen mérvű eltiprását és a felelősség elkendőzését meg lehet úszni. Nemzetközi konvenció szól arról, hogy nem lehet, pontosabban tilos kínzásokat végezni. Ne feledjük, a Magdolna-mosodákban évtizedeken keresztül kegyetlenül bántalmaztak és dolgoztattak olyan nőket, akiknek a legnagyobb bűnük az volt, hogy egy vallási dogmának nem feleltek meg, illetve nem tettek eleget. (Felvetődik a kérdés, miszerint egy megerőszakolt nő például hogyan tudott volna megfelelni egy ilyen előírásnak?) Kicsit olyan érzése támadhat az embernek, mintha az inkvizíció kifinomultabb köntösben, de újra megjelent volna a színen.

2001-ben végül elismerte az ír kormány, hogy a Magdolnás nőket bántalmazták a mosodákban. De ez még édes kevés volt a rehabilitálásukhoz. Az ügyvédek azon fáradoztak az elmúlt több mint egy évtizedben, hogy tisztességes kártérítést követeljenek a Magdolnás nőknek.

2013-ban végre elkészült az a jelentés, amely megállapította az állam felelősségét részint a mosodák működtetésében, részint a nők kizsákmányolásában.

Bejelentették, hogy az állam kártérítést fog fizetni a túlélőknek, akik javarésze már túl van a hetvenen. Az ügyvédek fejenként 50 ezer eurót követelnek, valamint további 20 ezer eurót minden mosodában eltöltött évért.

Forrás: MTI / Boldognapot.hu

Lassan a Földön is rend lesz végre, mint ahogy az más bolygókon már régóta jelen van az Univerzumban. Nem hiába mondta azt Wass Albert is Üzenet haza c. versében (néhány részlet):

„A világ fölött őrködik a Rend

s nem vész magja a nemes gabonának,

de híre sem lesz egykor a csalánnak;

az idő lemarja a gyomokat.”

„Valahol fönt a magos ég alatt

mozdulnak már lassan a csillagok

s a víz szalad és csak a kő marad,

a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.

A tiszták és békességesek.

Erdők, hegyek, tanok és emberek.

Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát

s a csillagok tengelyét olajozzák

szorgalmas angyalok.

És lészen csillagfordulás megint

és miként hirdeti a Biblia:

megméretik az embernek fia

s ki mint vetett, azonképpen arat.

Mert elfut a víz és csak a kő marad,

de a kő marad.”

Mindenki azt gondol bele ebbe a néhány részletbe, amit akar, de nekem ez egyértelmű üzenet, hogy mi is történik világunkban, amit W. A. már 1948-ban megírt, valamint további verseiben is.

Forrás: Világ helyzete

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

19 thoughts on “‎”Vatileaks-iratok” tartalma, ami a Vatikán összeomlását is okozhatja

  1. Nagy a Jóisten állatkertje. A népeket, még világ a világ, addig mindég meg tudják vezetni a holmi csuhások, vagy a mocskos politikusok. Pedig, ha lenne, ott fen valami, vagy valaki, akkor már rég elpusztította volna ezt a patkányfészket, amit Földnek nevezünk.
    oiproks

  2. A sorok között olvasva, fel kell tenni a kérdést: kiknek az érdeke az RK egyház megszüntetése?Ki akarja felhasználni, és mire az egyház vagyonát?
    A leendő világkormány és az antikrisztus.
    Nem tudnak megtűrni egy „konkurens ” vlágszervezetet működésük színterén.
    Az sem lehet véletlen, hogy a vallásosabb EU tagállamok vannak gazdaságilag mélyponton.(Portugália, Spanyolország, Olaszország)
    Az éhező hamar megtagadja hitét, és új kenyéradóját fogja isteníteni.
    Nem véletlenek a muzulmán területeken ( közel-kelet, Irán) történő,
    események sem.
    Próbálkoznak az „orosz-szigettel” is, de egyenlőre ott hatalmas az ellenállás.
    Csak egy vallás „sérthetetlen”.Lehet hogy annak tagjai lesznek az „új vallás istenei”.

    Nagyka

  3. Kedves „lényeglátó”!

    Ígéretemhez híven hozzászólását töröltem, mivel többszöri kérésemre sem volt hajlandó aláírásával ellátni!
    Természetesen eltároltam, ha szüksége van rá!

    Ezt teszem másokéval is, különösen, ha szisztematikusan az a magatartása valakinek, hogy kérésem ellenére sem írja alá!

    Természetesen előfordul, hogy véletlenül elfelejti valaki, de akkor ezek a kedves olvasók szoktak egy másik hozzászólást küldeni, hogy elfelejtették, és azt én az eredeti szöveghez hozzáírom, pótolom. Ezt szívesen megteszem, de senkinek nem vagyunk a csicskásai, hogy helyette végezzük el azt, amit neki kellene.

    Remélem, olvasóink megértésére számíthatok.

    Üdvözlettel és barátsággal: Híradmin

    1. “lényeglátó”! Eltároltam és aláírás hiányában töröltem. Amennyiben aláírja hozzászólásait, vissza másolom őket! (Híradmin)

  4. Az emberiség történelmében mindég a hatalomvágy, és a gazdagság vágya volt a háborúk, népirtások kirobbantásának oka.
    A „kútmérgezők” ezt a háborút már sokkal kifinomult módszerekkel vívják. Aljas céljaik eléréséhez az emberi butaságot használják fel legfőképpen. Ott vannak minden fontosabb hatalmi pozíciókban, ha úgy akarják, egymásnak uszítanak népcsoportokat, országokat, vagy világháborúkat robbantanak ki.
    Mindezt, a vallás, a hit, vagy a demokrácia álságos dogmáinak jegyében teszik.
    oiproks

  5. A nem éppen vallásos beállítottságú Népszabadságból:

    „A kutakodásból kiszűrt pozitívumok közé tartozik, hogy nem találtak bizonyítékot a nők fizikai és szexuális bántalmazására. Ez megnyugtató ellentétben áll a négy évvel ezelőtt kirobbant botránnyal, amikor napvilágra került, hogy a katolikus egyház által működtetett írországi intézményekben – árvaházakban és javítóintézetekben – papok és apácák évtizedeken át több ezer fiút és lányt terrorizáltak, testi fenyítésnek tettek ki, szexuálisan zaklattak, megrontottak és megaláztak. Nem találtak bizonyítékot arra, hogy a Magdolna-mosodákba prostituáltakat utaltak volna be, vagy ott gyermekek születtek volna. Az esetek többségében a kényszermunka nem tartott tovább hét hónapnál.”

    A másik forrás:

    „…by the Vatican newspaper L’Osservatore Romano that The Magdalene Sisters is an “angry and rancorous (dühös és gyűlölködő/
    rosszakaratú) that misrepresents religious leaders.”

    Regnumos

  6. Teny: vannak jo es rossz papok.
    De ez, a Vatikan es az egesz Katolikus Egyhaz elleni ossztuz nagyon hamisan, sunyin szol es mukodik.
    Eszembe jut a duhongo rakosi es egyeb idokben a papsag elleni aljas ragalmak aradata, amikor kivalo, nagytudasu es feddhetetlen erkolcsu papokat iteltek el gyermekek megrontasanak vadjaval.
    Szuleim, en es gyermekeim, barataim is jartunk templomba, hittanra,
    de soha, egyikunk sem tapasztalta, hogy barmelyik pap – a sok-sok evtized alatt – probalkozott volna,akar szoban, akar tettekben, szexualis molesztalasra.
    De voltak olyan jol ismert es mindenki altal tisztelt es szeretett papok, akiket aljas vadakkal bemocskoltak es eliteltek.
    Nos, ez a Vatikan-uldozes is ugytunik, a Keresztenyseg bemocskolasanak, elpusztitasanak erdekeben tortenik.
    Emlekezzunk: „kiirtanam az osszes keresztenyt” !
    Mivel a keresztenyseg eleg bamba es megbocsato, fog is sikerulni.
    Pasztorfi Istvan

  7. A zsidóknak semmi keresnivalójuk nincs a keresztények között,ott is csak rombolnak mert az a küldetésük.

    H.B.

    „Régtől fogva azon vagyunk, hogy lerontsuk a gój papság tekintélyét s így meghiúsítsuk földi küldetését, amely ezekben a napokban még nagy akadályt jelenthet számunkra.” – 17. protokoll.
    „Ebből az okból elengedhetetlen számunkra, hogy aláaknázzunk minden hitet, hogy kiszakítsuk a gójok lelkéből az istenség fogalmát és a szellemét, és hogy ezeket matematikai számításokkal és anyagi szükségletekkel helyettesítsük. ” 4. Protokoll.

    Az ortodox zsidók, akik nem tértek meg, nem is számítanak keresztyénnek! (Híradmin)

    1. Mindegyik zsidó aki kikeresztelkedett csak érdekből tette.A vallási vezetők közé beszivárgott zsidóknak pedig csak munkaruha a reverenda.
      H.B.
      „Az első és legnagyobb hazugság már rögtön az, hogy a judaizmus, a talmudizmus vallás, pedig ez csak annak köntösébe bújtatott, szervezett és előre megfontolt, anyagi érdekből szisztematikusan, az emberiség ellen elkövetett felbujtás és kollektivizált uszítás!”

  8. A *sauli*hit eroszakkal valo kenyszeritese, az osszmagyarsagra meghozta gyumolcset az elmult 1000-evben.Osi vallasunk elfeledtetese a jelen idoben megmutatkozik.A sauli *birkak* meg csak begetnek toivabb. A Hunok Angyalai csak tartjak a *tukrot*.

    A Hun

    Legyen szíves, írja alá hozzászólását, mert a következőtől kezdve (elmentem, de innen) törlöm őket, ugyanis nem vagyok a cselédje, hogy pótoljam Ön helyett azt, amire Ön lusta (H)

    1. A Hun, nézz körül, hogy kikkel vagy egy táborban. Ha nagyon elborzadsz a látványtól, még van remény az Antikrisztus uralma alól megszabadulnod és Krisztus zászlaja alá állnod. Nem tudjuk meddig tart a kegyelmi idő. A szentek tanítanak minket.
      Egy jóakaród:

      Regnumos

      1. Azokkal az igaz Magyarokkal van egy táborban akik elutasítják a zsidó-katolikus egyházat és az ősi Magyar vallást szeretnék újból felvenni különös tekintettel ha a zsidó erdő péterből csinálnak pápát!

        kató rudi

  9. az a bajl, hogy ehhez a törekvéshez most nagyban hozzájárult a pápai lemondás. Ugyanis ez pont lelkileg érintette a hívő tömegeket, kérdezvén: hol a hite a pápának, ha öregségre és betegségre hivatkozva lemond… hiszen mindannyian – és maga az egyház is – Isten kezében vagyunk. Ha pedig a pápa, mint az egyház feje is kételkedik, akkor hol a folytonosság, a támasz a hívek számára? Nem akarok az ördög ügyvédje lenni, hiszen nem is bírálhatom felül a döntést, de egy valamit bizonyít előttem ez a lemondás. A pápa, aki nagy hangadója és elősegítője volt fiatalom a II. Vatikáni Zsinatnak, amely végül is az egyházat borzasztó lejtőn indította el, ma áldozata lett ennek a vészterhes folyamatnak, amelyet csak és kizárólag a szerzetesrendek és azok tagjai képesek helyreállítani. A világi papság nagy része nem hivatástudatból, nem Isten hívására ment papnak. Ma láttam egy fotót, amely bíborosokat ábrázolt a Rózsafűzér imádság közben… alig egy-kettőn láttam azt az átszellemült lelkületet, amelyet egy öreg ferences szerzetesen látni lehet ezen ima közben… hát ennyit a lemondásról. Összességében be kellene látnia az egyház főpapjainak, hogy a II. Vatikáni Zsinatot hatályon kívül kell helyezni ahhoz, hogy az Egyház Krisztus egyháza lehessen ismét. Ma a láthatatlan egyház létezik igazán… de azt maga az Úr irányítja, nem a főpapok és az alsópapaság. A lelkek hitbéli egysége az, amelyben a Krisztus alapította Egyház él, létezik, működik, s benne a Szentlélek szellemi tisztasága hat!

    Stoffán György

    1. Kedves Stoffán György!

      Kár, hogy nem ismered a katolikus Egyház tanait, sem az egyetemes zsinatok tekintélyét és érvényét. Sajnálatos, hogy külső jelek után ítélsz a lélekbelátás adománya nélkül, hogy tagadod az Egyház látható és hierarchikus mivoltát, ezen belül a felszentelt egyházi emberek elengedhetetlen szerepét, vagyis szentelői, papi és kormányzói jogukat Krisztus felhatalmazása alapján. A Szentlélek és Krisztus állandóan jelen van az Egyházban. „Én veletek maradok mindennap a világ végéig.” (Mt. 28,20)

      Regnumos

    2. k.rudi, „…zsidó-katolikus egyház…”(?) Erre nézve nem találtam hivatalos adatot sehol. Sem náluk, sem nálunk. Lexikonokban sincs ilyen meghatározás. Értelmes, tanult embertől sem hallottam ilyet.

      „Magyar vallás…(?) Mi az? Vannak Szentségei? Hány magyar követi? Kereszténységünket miért cseréljük fel vele? Miben ad jobbat és többet mint Krisztus?

      Regnumos

  10. A zsidó ördögök megtámadták az egyházat. Ez a főördög Rockefeller műve lehet,

    Pista

  11. Testvéreim az Úrban!

    mindenkinek igaza van és senkinek sincs 🙂
    utána néztem a ITCCS.org-nak, és nem más, mint egy egyszemélyes kanadai anti-katolikus propaganda oldal, ami a pápa lemondásáról és az egyházi berkeken belüli visszaélésekről zúgó médiaszél hátán egész jó kis olvasottságra tett szert. nem kell mindennek bedőlni.

    ugyanakkor szerény véleményem az, hogy a papok is ugyanolyan emberek, akik ha hatalom és pénz közelébe jutnak, igen csak könnyen megbillennek, úgy, mint bármelyikünk. való igaz, rájuk egy nyáj van bízva, így jobban a figyelem középpontjában vannak (kvázi közszereplők). és sajnos egészen mostanáig nem a szennyes kidobása volt jellemző, hanem takargatása. igy sajnos már az „ártatlan” papok is bűzleni látszanak főnökeik feje miatt…

    sok erő munkálkodik azon, hogy eljöjjön a „globális kánaán”, és van egy nép, aki véresen komolyan is veszi a „sokasodj, szaporodj és hajts uralmad alá” parancsot, csak sajnos ezt az embertársaira is vonatkoztatva…

    nekünk, magyaroknak csak egy „fegyverünk” van ellenük a „szeresd felebarátod, mint tenmagad” „parancs”.

    a megújulás kulcsa minden egyház, felekezet és az egész emberiség számára kizárólag az, ha visszatér a jézusi tanítás gyökereihez, és ezzel a szeretettel ki-ki megtisztítja a saját lelkét, majd környezetét, egyházát és országát a „bosszú isteneitől”, hogy beengedhess a Szeretet Istenét.

    lehet, hogy utópia, de úgy is ez lesz a fájnöl szolúsön 🙂

    Gabriel

  12. Igy igaz Gabriel. A legszebb, legjobb a szeretet…. ha mindenki ugy gondolja es ugy is el.
    De gondoljuk csak el : hogyan jarna az a gazda, aki kertjebe, hazaba beengedne a kartekony fergeket, pusztitokat, veszett kutyakat ?
    Vagy talan el kellene, hogy mondja, en nagyon szeretlek benneteket, legyetek jok, meltenyoljatok az en josagomat, aztan, mikor mar a csontjarol zabaljak le a hust, akkor mit tudna tenni ?
    Igen, lehet es talan kell is a szeretettel probalkozni, de ha azert kirohognek, hulyenek neznek, kirabolnak, megeroszakolnak, megolnek, vagy kilakoltatnak az egyetlen lakasodbol gyerekestol, beteg szulostol egyutt, akkor nem hiszem, hogy valaki azt mondja az allatalatti lenyeknek, hogy szeretlek dragasagom, maskor is olj meg, meg az osszes embert, aki kedves nekem ! Csupa szeretetbol.
    A normalis gazda is elobb kiirtja a kartevoket a portajarol, aztan hasznos allatokkal, novenyekkel veszi korul magat .
    Addig, amig nincs rend es nyugalom, biztonsag, addig csak kivanni lehet, hogy szeressunk, de az abszolut onfeladas, hogy mindenkit, minden aron szeressunk. Aljas gonosztevoket, akik emberi mivoltukbol kivetkozottek, valahogyan nem tudom szeretni es ezt Jezus sem ugy gondolta, hogy „oda vagyok magaert… meg, szeretni bolondulasig” akarkit. Kikorbacsolta a kufarokat a templombol es nem szerette azokat, akiknek azt mondta: a ti atyatok a Satan.
    Akik azt sulykoljak a joszandeku emberek buksijaba, hogy ajtatoskodjanak, legyenek beketurok, majd a masvilagon megkapjak a jutalmukat, azok e Foldon szeretnek megszerezni es meg is szerzik a jutalmukat, sokszor masok keserve, elete aran is.
    Pasztorfi Istvan

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük